Ahogyan az utóbbi napok híreiben olvashattuk az Ab (Alkotmánybíróság) megint elutasította az 1947. évi IV. törvény ügyében beterjesztett indítványt. Maga az elutasítás az ITT érhető el.
A párhuzamos indoklásokat viszont idézem:
Dr. Dienes-Oehm Egon alkotmánybíró párhuzamos indokolása
Egyetértek a határozat rendelkező részével és kizárólag annak az indokolásához fűzök kiegészítő megjegyzést.
1. A határozat indokolásának 2.2. pontja helytállóan állapítja meg, hogy a tárgyban megjelölt törvény által felsorolt nemesi előnevek, illetve címek már a hivatalos névnek nem részei, továbbá azt is, hogy az emberi méltósághoz való jogból levezetett, a saját név viseléséhez fűződő alkotmányos alapjog tartalmát a támadott jogszabályi rendelkezés nem sérti, miként a jogbiztonságot sem. Következésképpen egyetértek az Alkotmány 8. § (2) bekezdésének és az 54. § (1) bekezdésének sérelmére alapított indítvány elutasításával, illetőleg az Alkotmány 2. § (1) bekezdése sérelmére alapított indítvány visszautasításával.
2. Összességében el tudom fogadni a határozat indokolásának a 2.3. pontjában kifejtett azt az okfejtését is, amelynek lényege: a magánérintkezésben a nemesi címeknek és rangoknak való használata nem tilalmazott, jóllehet az 1947. évi IV. törvény eredetileg e használat mellőzését elvárta volna.
E törvény indokolásának és a miniszteri expozénak a határozat indokolásában való eltúlzott szövegszerű idézése azonban azt a látszatot kelti, mintha a törvényhozó akkori erkölcsi megítélésének ma is érvényesülnie kellene a magánviszonyokban, azaz a formális tiltás teljesüléséhez mai viszonyaink közepette ugyanolyan társadalmi érdek és elvárás fűződne. Már pedig ilyen érdek és elvárás már nem létezik, illetőleg az 1947. évi IV. törvény által formálisan tilalmazott rangok és címek a magánéletből nem koptak ki.
Egyetértek a határozat indokolása 2.3. részének idevonatkozó lényegi megállapításával, mely szerint: „A magánérintkezésben történő névhasználat a privát autonómia része, az államnak ellenőrző funkciója ebben a körben nincs, jogvédelmi funkciója pedig a névjog sérelmének eseteire korlátozódik”.
Mindebből, továbbá az indítványozó azon okfejtéséből, hogy: „A nemesi előnévnek (címnek) a magánszférában történő, formális törvényi előírásba ütköző használata a jogsértés kellemetlen ténye-tudata miatt sértheti az amúgy törvénytisztelő (állam)polgár emberi méltóságát, de sértheti az emberi méltóságát a magánszférájára indokolatlanul nagymértékben (általános) tilalomhoz társuló, negatív minősítés – szintén – kellemetlen érzése is.”, az alábbi, a határozat indokolását kiegészítő következtetés adódik:
A névhasználat demokratikus viszonyoknak megfelelő rendezésével megállapítható, hogy – az időközbeni jogfejlődéssel is összhangban – jelenlegi körülményeink között az sem lett volna, vagy nem lenne alkotmányellenes, ha az 1947. évi IV. törvény már korábban hatályát vesztette volna, vagy a jövőben hatályát vesztené.
Budapest, 2011. október 25.
Dr. Dienes-Oehm Egon s.k.
alkotmánybíró
Dr. Pokol Béla alkotmánybíró párhuzamos indokolása
A határozat rendelkező részével egyetértek, de az indokolásnak az ’általános személyiségi jog’ fogalmára alapozását nem tudom elfogadni. Ez a jog nem szerepel az Alkotmányban, és csak a hazai alkotmánybíráskodás kezdetének bizonytalanságai folytán került be az alkotmánybírósági gyakorlatba. A 8/1990. (IV. 23.) AB határozat értelmezte tévesen úgy az emberi méltóság sérthetetlenségét - mely
7
eredetileg a megaláztatás tilalmát jelentette, és a közvélemény előtt ma is ez a tartalom adja ennek pátoszát - mint az „általános személyiségi jog” megfogalmazását, majd ennek segítségével egy sor magánjogi jogosítványt mint alkotmányos alapjogot olvasott bele az Alkotmányba. Ezzel a megoldással az egyszerű törvényhozással szabadon alkotható és módosítható tárgyköröket az Alkotmány felhatalmazása nélkül az alkotmánybírák ellenőrzése alá vonta, és ezzel a demokratikus törvényhozás szabadságát önkényesen korlátozta.
Ha az elemzés középpontjába vonjuk a „személy” mellett a „személyiség” fogalmának, majd az általános személyiségi jog eszméjének kialakulását a német jogi területeken – ahonnan ezek átkerültek hozzánk -, akkor röviden a következőket lehet megállapítani.
(A személyiség előtérbe kerülése a személy helyett) Az 1800-as évek végén a Savigny által jogképességre szűkített személyfelfogás helyett a teljes ember jogba behozatala figyelhető meg, de most már nem az „ember”-szóhasználattal, hanem a személyiség (Persönlichkeit) középpontba állításával. Miközben a személy fogalmát az európai jogi gondolkodás a rómaiaktól vette át, még ha csak a státusokra szétosztott formában is, a személyiség ott nem merült fel, és ez az 1700-as évek végi felvilágosodás szóalkotása volt. E szó és tartalmának kialakulása a korábbi „hivatali autoritás” helyén indult meg, amint az ország főembereinek (király és más főméltóságok) addigi hivatalából és származásából eredő méltósága helyére a saját teljesítményének nagyságát kezdték állítani. Értelme, képességei és az ebből létrejövő teljesítményei adják személyi nagyságát, és pl. a porosz Nagy Frigyes ebben az időben mint a királyi személyiség mintája jelent meg a felvilágosodás szellemi közvéleményében, mint a „Nagy” jelző is ezt mutatta. Ez a kezdet vezetett oda, hogy az autoritás helyett a személyiség és ennek foka vált a megítélés mércéjévé, ám míg a „személy” jelző már minden embert megilletett, addig ez egy magasabb értéket mutató jelző volt eleinte. Csak a kivételes ember lehetett személyiség e fogalom elterjedésének kezdetekor, pl. e korszak másik, a személyiség szintjét elérő értékeltje Goethe volt. A korszak szellemi légkörében terjedő fogalmat ezután Kant vezette be az etikájába arra a személyre, aki el tud szakadni a külső természeti kényszerektől, és a szabadságig el tud jutni: „Semmi más, mint a személyiség az, amely az átfogó természet összes mechanizmusaitól független tud lenni, és az érzéki világhoz tartozó személyi részét a személyiség maga alá tudja vetni, miközben ő az intellektuális világhoz tartozik”. Tehát a személy jogi fogalma Kantnál maradt még, de mint a szabadságra való képesség jelzője és értékelője az etikai mérceként már a személyiség lépett be. Ez azonban azt is jelentette, hogy az összes ember és ezek egyenlő mértékű jogban megjelenése még csak egy alsóbb világot jelent, és a felső szférába belépés, illetve vele a szabadság, csak az egyszerű emberek tömegétől elkülönített személyiségek - etikai szintű - kiválóságainál érhető el. Ezzel a felvilágosodás által korábban végrehajtott, minden embernek a személy fogalmába beemelése, és a szabadság mindenki számára deklarálása, kihívás elé került. Ezután évtizedek teltek még el, amíg a jogászok a személyiség etikai fogalmából jogi fogalmat hoztak létre, és csak nyolcvan évvel Kant e műve után 1866-ban jelent meg Georg Carl Neuener könyve „Wesen und Arten der Privatrechstverhältnisse” címmel, amely behozta ezt a jogba a következő módon: „A személyiség joga alatt a személynek azt a jogát értjük, hogy önmaga mint cél lehessen, és mint öncélt tudja magát a világ elé állítani és önmagát megvalósítani” (idézi Hattenahuer Grundbegriffe des Privatrechts 2000,13.p.). A mai német alkotmány híres 2. cikkelye („Recht auf die freie Entfaltung der Persönlichkeit”) ezt tartalmazza, már alkotmányi rangot adva ennek. Neuener ennél a megfogalmazásnál politikai formulákhoz nyúlt vissza, így innen a homályosság és a jog szempontjából nyilvánvaló pontatlanság a megfogalmazásban. Ez a formula lett a személyiségi jog, és eredetileg - még Neuener előtti megfogalmazásban - az 1848-as Paulskirchei Nemzetgyűlés alkotmánytervezetében is szerepelt, de az soha nem lépett hatályba. Így az alkotmányos-politikai szóhasználatban meggyökeresedés után került át a feszesebb fogalmakkal dolgozó magánjogba a német jogi területeken, de azóta is ilyen pontatlan maradt, ám ez másrészt meghagyta a formula korábbi alkotmányjogi pátoszát.
(Az általános személyiségi jog) Ez a fogalom a személyiségi jog feletti fél évszázados elméleti vita után merült fel Gierkénél az 1890-es évek elején, harcolva a BGB tervezetébe belefoglalásért, ám végül ez nem sikerült. „Személyiségi jogoknak nevezzük azokat a jogokat, melyek alanyuknak a saját személyiségi szférája egy része feletti uralmat biztosítják. E névvel az ember saját személye feletti jogait nevezik, és ezzel a sajátos tárgyra utalással elhatárolják ezeket az összes többi jogtól. (…) A
8
személyiségi jogok különböznek, mint különös szintű magánjogi jogosítványok a személyiség általános jogától, mely a jogrend egésze által biztosított abban az igényben áll, hogy mindenkor mint személyt ismerjék el” (Gierke, Deutsche Privatrecht 702.p., idézi Hattenhauer 14.p.) Itt tehát a személyiségi jogok sokasága merül fel már Gierkénél, és ezek mellett az általános személyiségi jog mint „a jogi érintkezésekben személyként (személyiségként) elismerésre való igény”. Ennek pontatlanságát érezte Gierke is, és azt írta még, hogy az általános személyiségi jog csak egy szubszidiárius jelleggel bíró jog, és ha a törvények nem biztosítanak jogvédelmet, akkor az általános személyiségi jog ad egy pótlólagos alapot arra, hogy a gyakorlatban a bíróságok a személyiség védelmének új formáját találják meg, erre támaszkodva. Ám a BGB alkotói elvetették ezt, és maradtak Savigny jogképesség fogalmánál ehelyett. (Igaz, a német alkotmánybíróság aztán 1957-ban egy döntésében mégis behozta az általános személyiségi jog fogalmát!) Az 1900-as évek elején mindenesetre Gierkével szemben az volt az uralkodó vélemény, hogy a személy és a személyiség ugyanaz, és a személy fogalmába bevették egyszerűen a személyiséget is, a kanti plusz feltüntetése nélkül. Pl. Eduard Hölder 1905-ben írta ezt: „A személy és a személyiség fogalmát sok szempontból ugyanabban az értelemben használjuk”. Ezzel szemben a svájci Eugen Huber, aki a személyiségi jog nagy híve volt, beemelte a svájci polgári törvénykönyvbe ezt, és a természetes személyekről szóló cím alatt egy külön kezdő szakaszban a „személyiség joga” (Recht der Persönlichkeit) áll. De hozzá kell tenni ehhez, hogy gyakorlati haszna nem igazán volt ennek, és az ez alapján kialakított svájci gyakorlat nem tért el a némettől. (A személyi jog részben a „Természetes személyek” címben a jogképességet, a cselekvőképességet, a nagykorúságot, az ítélőképességet, a rokonságot, a sógorságot, a lakóhelyet és a személyiség védelmét helyezte el Huber.)
Az emberi méltóság sérthetetlenségének elve és az „általános személyiségi jog” téves azonosítása aztán a magyar alkotmánybíráskodás kezdetén a 8/1990-es AB-döntésben egy korábbi német alkotmánybírósági döntés hibás értelmezéséből eredt. A német alkotmányban egy sor konkrétan rögzített szabadságjog szerepel, amelyek különböző oldalról biztosítják az egyén cselekvési és gondolkodási szabadságát. Az alapjogi rész első cikkelyeiben azonban két olyan rendelkezés is található, amelyek általánosságukban túlmennek a konkrét szabadságjogokon. Az említett 1. cikkely az "emberi méltóság sérthetetlenségét" rögzíti, a 2. cikkely (1) bekezdése pedig a "személyiség szabad kifejlesztéséhez való jogot" deklarálja. A német szövetségi alkotmánybíróság 1957-ben az un. "Elfes-ítéletében" (Wilhelm Elfes ügyében) arra a következtetésre jutott, hogy az utóbbira alapozva, de kiegészítő jelleggel az emberi méltóság sérthetetlenségét is ide vonva összekapcsolja a két cikkelyt egy "általános cselekvési szabadságjogban", vagy más elnevezésben „általános személyiségi jogban” (lásd ennek levezetését a német alkotmánybírósági döntések gyűjteményében: BVerfGe 65, 1. in: Schwabe: 1988: 38/a). A magyar alkotmánybíróság "általános személyiségi jog" elnevezésben vette át ezt a 8/1990.-es határozatában, és mivel a hazai alkotmányban nem szerepelt a németek számára középponti jelentőségű „személyiség mindenoldalú kifejlesztéséhez való jog” ezért az általános személyiségi jogot az emberi méltóság sérthetetlenségével azonosította, mivel ez megtalálható volt benne. „Az Alkotmánybíróság az emberi méltósághoz való jogot az ún. „általános személyiségi jog” egyik megfogalmazásának tekinti (…) Az általános személyiségi jog „anyajog”, azaz olyan szubszidiárius alapjog, amelyet mind az Alkotmánybíróság, mind a bíróságok minden esetben felhívhatnak az egyén autonómiájának védelmére, ha az adott tényállásra konkrét, nevesített alapjogok egyik sem alkalmazható” (8/1990. (IV. 23.) AB határozat, ABH 1990, 42., 44., 45.). Ezzel az átértelmezéssel azonban eltorzította ezt, és annak eredeti tartalmát, a megaláztatás tilalmát eltüntetve egy teljesen más gondolati körbe tolta át. Így pl. ennek egyik következménye lett, hogy az emberi méltóságot egyes esetekben sértő jogszabályi megoldásokat nem a megaláztatás miatt minősítette alkotmányellenesnek, hanem önálló alkotmányos alapjogokká stilizálta az egyes magánjogi jogosítványokat, és ettől kezdve az eredeti szabályozás szerinti magánjogi házassági jogot, vagy névviselési jogot mint alkotmányos névjogot stb. emelte be az alkotmányos jogok közé. Számomra nagyon fontos a demokratikus törvényhozás önállósága - de ugyanígy a magánjogi dogmatika és a többi jogági dogmatika eddigi vívmányainak megőrzése is -, és ezért az alkotmánybíráskodási „imperializmus” nem fogadható el.
A 22/1992. (IV. 10.) AB határozatban például az Alkotmánybíróság a katonákra és más fegyveres testület tagjaira fennálló szabályt, hogy házasságkötésükhöz a parancsnokuk előzetes engedélye kellett,
9
az emberi méltóság sérthetetlenségének eredeti tartalma szerint ezt mint a megaláztatás tilalmába ütközőt minősíthette volna alkotmányellenesnek. Ezzel szemben ez a határozat az általános személyiségi joggá átformált emberi méltóságból egy külön alkotmányos házassági jogot konstruált (l. ABH 1992, 122, 123.), de ugyanígy előtte az 57/1991 AB határozatban egy „vérségi leszármazás kiderítéséhez való jogot” (ABH 1991, 272-279.), majd így került sor az egyszerű magánjogi névjogból egy „alkotmányos névjog” létrehozására az 58/2001 (XII. 7.) AB határozatban (ABH 2001, 527-529.). Az eredetileg „megaláztatás tilalmát” jelentő emberi méltóság azonban ezen az úton olyan tartalmak alkotmányellenessé nyilvánításához is utat nyitott az általános személyiségi joggá átértelmezéssel - és ebből széles terjedelemmel az alkotmányos alapjogok sokaságának létrehozásával -, melyek sokszor semmilyen megaláztatást sem jelentenek, és erre a kiüresített emberi méltóságra hivatkozva az Alkotmánybíróság ellenőrzése alá vonta a különböző jogági szabályozásokat és dogmatikai megoldásokat, illetve ugyanígy a törvényhozó szabadságát mondvacsinált indokokkal korlátozza.
Nem lehet tehát elfogadni az „általános személyiségi jogból” levezetett ’alkotmányos névjog’ korlátait, és e téren a magánjogi szabályozásnak és azt törvénnyé emelő törvényhozásnak nem lehet gátat szabni „alkotmányos névjog” előírásaival. Ha valamelyik szabályozás aztán pl. megalázó lenne, akkor az emberi méltóság sérthetetlenségének eredeti értelmével ezzel szemben fel lehetne lépni, vagy ha más alkotmányos alapjoggal szemben áll, akkor annak alapján, de önálló alkotmányos névjog ezeken túl nem konstruálható.
A jelen esetben ennek az érvelésnek az a következménye, hogy pl. a nemesi címeket és ezek szabad használatát hivatalos névhasználatként vagy éppen ezek megtiltását a törvényhozás szabad döntésére lehet bízni. Ahogy a mostani határozattal az Alkotmánybíróság elismeri, hogy a nemesi címek 1947-es megszüntetése nem tekinthető ma sem alkotmányellenesnek, ugyanúgy ennek másik oldalát is fontos hangsúlyozni: amíg a nemesi címek viselésének esetleges visszaállítása, vagy akár ezek ismételt adományozásának megteremtése nem jelentene plusz jogosítványokat és kiváltságokat az ezekkel nem rendelkezőkkel szemben, addig ez az egyenlőségi jogot sem sértené, így ezen a címen sem kellene tartani az alkotmányellenessé nyilvánítástól.
Egyetértve tehát a határozat rendelkező részével, miszerint a nemesi címek megszüntetéséről szóló 1947. évi IV. törvény vitatott rendelkezései nem alkotmányellenesek, a fenti érvelés arra mutat rá, hogy e téren nagy szabadsága van a törvényhozónak, és akár megszüntetheti, akár vissza is állíthatja a nemesi címek viselését, sőt ezek újbóli adományozásának rendszerét is, amíg ezek nem jelentenek kiváltságokat és plusz jogosítványokat az ezzel nem rendelkezőkkel szemben.
Budapest, 2011. október 25.
Dr. Pokol Béla s.k.
2011. november 1., kedd
2011. október 31., hétfő
Turul 1914/1-2 Kihaltak-e az Árpádok 1301-ben?
(Harmadik közlemény.)
II. Croy. IV. GyécsaMagyar nyelven e nemzeti név a régibb forrásokban a következő alakokban fordul elő: Geyssa, Geisa, Geicha, Geche, Geythsa, Geytsa, Geisca, Geiza, Geuca, Goviso, Gyessa. Kézai Simon krónikás (1272-1280) Gcycha-nak írja.
II. Croy.
A még most is létező herczeg Croy-család a levéltárában lévő okirati anyagot tudtommal még nem tette közzé és igy magától értendő, hogy a család eredetére s legrégibb multjára vonatkozó kutatásnak mindazon krónikási s irói adatokkal kell megelégednie, melylyel az eddig ismert irodalomban találkozhatunk. Figyelemreméltó kétségkivül azon körülmény, hogy az e családdal sógorsági viszonyban álló gróf du Chastel de la Howarderie P. A. a Crouy-Chanel-család igényeinek jogosultsága ellen irányuló dolgozatábanPreuves des extravagantes pretensions de la famille roturiere Chanel dite de Crouy-Chanel de Hongrie et de la legitimité de la maison princičre de Croy-Dulmen. Tournai 1885. pag, 11.* világosan kijelenti, hogy «a mai napig a XII. és XIII. századból származó egyetlenegy oly hiteles okirat nem találtatik, mely e családnak a magyar királyi háztól való származására vonatkozik, pedig ez sokkal valószinübb és a Picardie-ban hagyomány utján közismertté vált.»
A fentemlitett Heuter Pontus a Croy-családot minden határozottsággal II. András magyar királytól († 1235) és első nejétől (meráni) Gertrudtól († 1213) vezeti le és fiukról már fentebb emlitettük, hogy a velenczei Cumani Szibillát vette nőül.Ki kell itt azonban emelnünk, hogy Heuter itt következőleg nyilatkozik: «E genealogia vázlatát a nemes és a nemes családok nemzedékrendjeinek felkutatásában igen jártas férfi, nővérem fia, Dilfius János irta, ki még több közölni való adatot szolgáltatott volna, ha őt a halál ebben meg nem akadályozta volna.» A Dilfius-név az irodalomban nem ismeretlen.* Márk, e házaspár fia, állitólag 1266 körül került III. Fülöp franczia király udvarába, hol feleséget kapott. A Márktól kiindult nemzedékek sorrendjét, amint ezt Heuter felállitja, az utána következő irók legnagyobb része magáévá tette s következőleg alakul:
a) Márk nőül veszi 1178 körül Katalint, Hugo, Airaines és Croy bárójának a leányát és ebből a házasságból I. János és I. Vilmos származtak, I. János egy Beaumont-i urnőt vett feleségül, de miután fiutóda nem volt, összes birtokai a fiatalabb Vilmosra háramlottak.
110b) Ezen I. Vilmos 1220 körül nőül vette Krisztinát (mások szerint Annát), II. Arnold, Guines grófjának és Beatrix, BourbourgiElőbb Flandriában, most a Nord nevű franczia megyében.* viczegrófnőnek a leányát, mely házasság révén Bourbourg és Grevelinge várak a Croy-család birtokába kerültek. Vilmos meghalt fivére előtt és a következő fiut hagyta maga után.
c) II. János örökölte atyjának és nagybátyjának (I. Jánosnak) összes birtokait. Nagybátyjának életében a következő czimert használta: három pólya; a pajzsfőben három függentyüből álló tornagallérral törve. Heuter szerint a Croy-czimer mellett a felső pajzsban még a magyar czimernek is adott helyet, mely fehér pajzson rézsutosan elhelyezett három vörös pólyából állt. E János neje némelyek szerint ismeretlen, mások szerint Airaines-i Janka, kitől a következő fia született:
d) I. Jakab, Croy ura és Airaines részbirtokosa, ki 1287 körül Margitot, Airainesi Henrik örökösleányát nőül vette s vele ezen uradalom másik felét kapta.
e) Ennek a fia II. Jakab, ki az «öregebb» melléknevet kapta. Neje 1313 körül Picguignyi Margit, Gellért, Amiensi vidame leánya. Fiai «ifjabb» (III.) Jakab és II. Vilmos. III. Jakab 1345 körül nőül vette Moreuil-i Margitot, VI. Bernát, Moreuil és Couevres urának, franczia marsall és Nesle-Offemonti Matild leányát. Meghalt a nélkül, hogy fiutódot hagyott volna maga után, mire őt a következő öcscse követte.
f) II. Vilmos. Az összes ujabb irók egyhangulag kijelentik, hogy ő családjának egyedüli tagja, kitől kezdve a maig érő nemzedékrendi sorrend okirati alapon kimutatható. 1354 körül nőül vette Renty Izabellát, Renty András, Seninghen stb. urának és Brimeu Mária örökös leányát. Izabella nagybátyja volt Renty-i Oudard, Embry és Curla ura, Tournai s Tournaisis kormányzója.Renty a Pas-de-Calais megye St. Omeri kerületéhez tartozó Fauquembergue (= Falkenberg) járásban van. Brimeu ugyanezen megye montreuili kerületének caurpagnei járásában. Seninghen ugyanezen megye St. omeri kerületének Lumbres nevü járásában. Grevelingüé a Nordmegye dünkircheni (= dunquerque) kerületéhez tartozó Gravelines (= Gravelingen).*
E nemzedékrendet már korán kifogásolták. Imhof J. V. már 1689-ben felismerte azon óriási anachronismust, melynek értelmében Márk fia I. János már 1214-ben, midőn atyja talán még nem is született, a Bouvines-i csatában részt vett és hogy fivére I. Vilmos már 1220-ban nősült. Ehhez még járul, hogy egynéhány iró ezen nemzedékrendbe még egy Antalt is felvesz, mások pedig csak egyetlenegy Jakabot ismernek el. Igy járnak az ezen sorrendben szereplő feleségek is, kiknek egy részét egész más nemzedékekbe átültetik, miáltal a házassági összeköttetéseknek rendbe nem hozható tömkelegét létrehozzák; de mind ennek meg is volt az oka. Általános elismert és tényeken alapuló szabály az, hogy genealogiai-időrendi számitásokban egy századra három nemzedéket veszünk. Magától értetik, hogy az első század e viszonyoknak még némi mozgótért enged és hogy számos esetben a századot két nemzedék is kitölti, mig más esetben négynek is lehet benne helye. De ha több századot összefoglalunk, akkor a minden egyes nemzedéknek megengedett 33 korév legnagyobb eltérése mellett is mégis csak három nemzedék esik egy századra. Ha Márk 1266 körül nősült és akkor legjobb esetben husz éves volt, akkor 1245 körül született. A század három nemzedékébe esik a nagyatya, atya s unoka élete. Márk dédunokájának unokája II. Vilmos, ki állitólag 1354-ben nősült – ha nősülésekor 20 éves volt – 1334 körül született. Márktól II. Vilmosig egy században tehát hat nemzedék van, a mi már előzetesen kizártnak tekintendő; de vegyük még a legkedvezőbb, de nagyon valószinütlen esetet is, hogy az ezen sorrendben szerepelt férfiak kivétel nélkül már életük 20-ik évében elsőszülött fiainak atyjáivá lettek, akkor is II. Vilmos születési éve 1345-re esik és igy 1354-ben nem nősülhetett mint kilencz éves fiu, bátyja III. Jakab pedig már 1345-ben azon Moreuili Margitnak a férje, ki mások szerint nagyanya volt stb.
Hogy ezen ellenmondásokat valahogy a rendes kerékvágás felé irányitsák és ezen számfeletti nemzedékrendnek némi jogosultságot szerezzenek, későbbi időben azon fáradoztak, hogy a századot kibővitsék; de erre okvetlenül szükséges volt, hogy Márkot, a család kétségtelen egyenes ősét korábbi időbe helyezzék és hogy neki 111más atya adjanak, mint II. Andrásnak András nevü fiát. Tudtak valamit arról, hogy a család ősei sorában egy István is szerepelt és igy ennek alapján kisütötték, hogy Márk az 1173-ban elhalt IV. István magyar királynak a fia. Ezzel egyetértőleg kellett Márknak nem III. Fülöpnek, hanem már VII. Lajos franczia király udvarába kerülnie és igy lehetett az egyes egybekelési éveket (1178, 1220, 1287.) valahogy elfogadhatókká tenni.Du Chastel is adja e változatot.* Teljesen felesleges arra mutatni, hogy IV. István nem 1173-ban, hanem 1165-ben halt meg és hogy egy Márk nevü fiáról mitsem tudunk. A fődolog itt, hogy az I. Vilmostól II. Vilmosig érő sorrendben szereplő legtöbb családtag és házassági összeköttetés puszta koholmány. Igaz csak az, hogy az 1384-ben elhalt Vilmos eddig a családnak első okiratilag kimutatható őse, mert közte s Márk között más nemzedék nincs és ő, a mint ezt alább bebizonyitom, Márk fiával azonos. A fentemlitett «ősök» egynéhánya élhetett ugyan és köthette a fenti házasságokat is; de ez esetben ők csak a Croy nevü nagy uradalomban élt számos kisebb birtokos családok tagjai voltak, kiket Márk családjához nemzetségbeli rokonság nem füzött.
Térjünk már most át az okirati talaj adataihoz. A Croyak elismert ősével a fenti okirati anyag elemzése alkalmával találkozunk. Ez azon Márk, kinek az atyja «Velenczei» András, nagyatyja pedig azon István, kiről az 1282. évi darab emlitést tesz. Márk 1282-ben merül fel, akkor már egy János nevü fia van és 1290 után tünik el. Halála évét nem ismerjük és a fenti anyagban csak egyetlenegy adatra bukkanunk még, mely róla 1290 után még emlitést tesz.
A 9. szám ez, az amiensi Notre Dame székeskáptalan halottaskönyvének egy bejegyzése, mely következőleg hangzik: «Meghalt a főnemes magyarországi Márk, a sommementi Croy részbirtokosa, András magyar herczeg és a velenczei Cumuna Szibilla ifjabbik fia. Renti Erzsébet asszony, a főnemes Croy Vilmos, nevezett Márk úr «filiolusa» nejének alapitványa, melynek értelmében halála évfordulóján 40 ezüstgaras kiosztandó. Ezen alapitvány a Croy országot felső részén, Roquericourt mellett fekvő Maisnil nevü ingatlanra van biztositva».
E darab némi meggondolni valót nyujt.
Mindenekelőtt a «filiolus»-sal van dolgunk, melyet fenti Turul-értekezés is «fiacská»-ra fordit, a mi pedig azért helytelen, mert egy fiacskának még nem lehet felesége. Hogy filiolus alatt jelen esetben «ifjabb fiu» lenne értendő, az azért van kizárva, mert a darab egynéhány sorral korábban ezt a «filius natu minor»-ral fejezi ki; egy késő unokát sem érthetünk alatta, mert Márk az amiensi káptalannak 1284-ben tett adományozásában «champ de Masnil de seur Rokencourt» nevü birtokot emliti. Vilmos tehát a fia; lehet ugyan, hogy a csak hibás közzétételen alapuló filiolus helyett , filius olvasandó, de a sokkal tökéletesebb magyarázat az, hogy Vilmos az alapitvány létesitésekor, bár már nős volt, nagyon fiatal korban lehetett.
E Vilmos neje ezen hiteles darab tanusága szerint Renty Erzsébet. De az összes irók azt mondják, hogy az 1384-ben elhalt II. Croy Vilmos, Márk utóda, 1354-ben Renty András leányát Izabellát nőül vette s kezével együtt a Renty nevü uradalmat kapta. Összes elődjeivel egyetértőleg már most mondja Nagy Géza ur, hogy «az amiensi káptalan halottas könyvében Márk fiának mondott Guillelmus de Croy s a hg. Croyak közvetlen őse, az 1350-ben feltünt és 1384-ben elhalt Vilmos semmiesetre sem lehet egy személy». Ezzel szemben ellenkező álláspontot foglalok el.
Márk Andrásnak ifjabbik fia, illetve Felixnek az öcscse volt; lehet, hogy magas aggkorban meghalt és hogy ifjabbik fia Vilmos akkor született, midőn atyja már igen előrehaladt koru ember volt és igy sehogy sem szabad feltünőnek vagy el nem hihetőnek találnunk, hogy Vilmos, ki szintén igen magas kort elérhetett és atyjának ifjabbik fia volt, 1384-ben elhalt.Azon esetleges kifogást, hogy bátyjának (Jánosnak) felmerülése után (1282) 102 évvel később meghalt, a következővel lehet hatalmasan megczáfolni. II. Miksa bajor király született 1811 nov. 28-án; öcscse Luitpold született 1821 márcz. 12-én. E Luitpold – bajor régens – ma, midőn e sorokat irom (1912 nyarán) bátyjának születése után 102 évvel később még él.*
Okiratunk nejét Renti-i Erzsébetnek mondja, a későbbi irók szerint pedig Renti-i Erzsébet 112volna. Tudjuk, hogy a németeknél szokásos Erzsébet név a románnyelvü népeknél mint Izabella használtatott és határozottan az utóbbival azonosnak vétetett. IV. László magyar király neje, kit olasz hazájában Izabellának hivtak, a magyar okiratokban állandóan mint Erzsébet szerepel; I. Lajos királyunk anyját mindig (lengyelországi) Erzsébetnek hivják; de a pápa 1352-ben mégis «Izabella regina Hungarić»-nak nevezi (Történelmi Tár 1895. évf. 283., hol tévesen 1362 áll). A franczia Bouxiéres-i zárda fejedelemasszonya de Ruppes Izabelle, (1349 † 1377) előfordul mint Elisabeth is.Jahrbuch der Wiener heraldischen Gesellschaft Adler 1887. pag. 94.* Ehhez még járul, hogy Vilmos fia Antal utódai még a XVI. és XVII. században mint «Renti urai»-szerepelnek, a mi a Márk fia Vilmos és a Renti-féle örökös leány közötti házasság valódiságát czáfolhatatlanul bizonyitja. Mindezek alapján határozottan állitom, hogy az 1384-ben elhalálozott Vilmos, kit a régibb irók a Croyak első határozottan kimutatható ősének mondanak, Márk fiával azonos és hogy – mint már fent kimondtam – mindazon nemzedékek, melyek ezen és az állitólagos II. Vilmos közé esnek, a czélzatos és számitó képzelgés szüleménye.
A család négy okiratot tud felmutatni, melyekből kitünik, hogy a német birodalmi kanczellária tanusága szerint I. Miksa római király és később német császár 1486-ban és 1510-ben, valamint II. Rudolf császár (1594) és I. Lipót császár (1604-ben) határozottan elismerték, hogy a Croy-család Magyarország királyaitól származik; itt pedig figyelembe veendő, hogy II. Rudolf és I. Lipót egyuttal Magyarország királyai is voltak. Erre már most azt lehetne megjegyezni, hogy azon esetre, ha egyéb bizonyitékokkal nem rendelkeznénk, a birodalmi kanczellária ezen okiratai nem birnának valami bizonyitó erővel, mert a család ezen levelek kiállitásakor már a legelőkelőbb főnemességhez tartozott és mert sehogy sem szabad határozottnak vennünk, hogy a kanczellária a neki bemutatott okiratoknak szigoru megbirálásába – ha ezeket egyáltalában követelte s a mennyiben léteztek, megkapta – belebocsátkozott volna.
Ezen oklevelek megbirálására a következő támaszpontjaink vannak:
a) Mint már előbb láttuk, Vilmos fia, II. János három pólyát viselt a czimerében.Bulletin de la societé généalogique et héraldique de France, 2e année 1880–1881., colonne 139.* A család egyik későbbi ága, melyet rendesen «Milendoncki»-nak neveztek, a következő czimert viselte: a három pólyával diszitett nemesi pajzs tetején egy hasitott kerek sisak volt látható, melynek előli része Magyarország látképét (deigma) ábrázolta.Imhof, Notitia S(ancti) rom, germanici imperii Procerum, Stuttgart 1699., pag. 379.* A család mai czimere: ezüstben három vörös pólya.
b) Azon körülmény, hogy Heuter 1583-ban és utána az összes irók a Croyaknak az Árpádoktól való leszármazásáról beszélnek, gyüjteményünknek fenti két darabjával együttesen annak elismerésére jogosot bennünket, hogy a már száz évvel Heuter előtt szerkesztett német birodalmi kanczelláriai herczegi diploma (1486) nem egészen alapnélküli, mert a Croy családnak ezen királyi leszármazását minden további érvelés nélkül, mint egy előtte bebizonyitott illetve elismert tényt emliti. E leszármazás közelebbi részletei, illetve az egyenes ősnek egy Árpádházi királyhoz való közvetlen hozzákapcsolása ugy mint a Crouy Chaneleké egy alább következő fejezet tárgyát képezi.
A fentemlitett Heuter Pontus a Croy-családot minden határozottsággal II. András magyar királytól († 1235) és első nejétől (meráni) Gertrudtól († 1213) vezeti le és fiukról már fentebb emlitettük, hogy a velenczei Cumani Szibillát vette nőül.Ki kell itt azonban emelnünk, hogy Heuter itt következőleg nyilatkozik: «E genealogia vázlatát a nemes és a nemes családok nemzedékrendjeinek felkutatásában igen jártas férfi, nővérem fia, Dilfius János irta, ki még több közölni való adatot szolgáltatott volna, ha őt a halál ebben meg nem akadályozta volna.» A Dilfius-név az irodalomban nem ismeretlen.* Márk, e házaspár fia, állitólag 1266 körül került III. Fülöp franczia király udvarába, hol feleséget kapott. A Márktól kiindult nemzedékek sorrendjét, amint ezt Heuter felállitja, az utána következő irók legnagyobb része magáévá tette s következőleg alakul:
a) Márk nőül veszi 1178 körül Katalint, Hugo, Airaines és Croy bárójának a leányát és ebből a házasságból I. János és I. Vilmos származtak, I. János egy Beaumont-i urnőt vett feleségül, de miután fiutóda nem volt, összes birtokai a fiatalabb Vilmosra háramlottak.
110b) Ezen I. Vilmos 1220 körül nőül vette Krisztinát (mások szerint Annát), II. Arnold, Guines grófjának és Beatrix, BourbourgiElőbb Flandriában, most a Nord nevű franczia megyében.* viczegrófnőnek a leányát, mely házasság révén Bourbourg és Grevelinge várak a Croy-család birtokába kerültek. Vilmos meghalt fivére előtt és a következő fiut hagyta maga után.
c) II. János örökölte atyjának és nagybátyjának (I. Jánosnak) összes birtokait. Nagybátyjának életében a következő czimert használta: három pólya; a pajzsfőben három függentyüből álló tornagallérral törve. Heuter szerint a Croy-czimer mellett a felső pajzsban még a magyar czimernek is adott helyet, mely fehér pajzson rézsutosan elhelyezett három vörös pólyából állt. E János neje némelyek szerint ismeretlen, mások szerint Airaines-i Janka, kitől a következő fia született:
d) I. Jakab, Croy ura és Airaines részbirtokosa, ki 1287 körül Margitot, Airainesi Henrik örökösleányát nőül vette s vele ezen uradalom másik felét kapta.
e) Ennek a fia II. Jakab, ki az «öregebb» melléknevet kapta. Neje 1313 körül Picguignyi Margit, Gellért, Amiensi vidame leánya. Fiai «ifjabb» (III.) Jakab és II. Vilmos. III. Jakab 1345 körül nőül vette Moreuil-i Margitot, VI. Bernát, Moreuil és Couevres urának, franczia marsall és Nesle-Offemonti Matild leányát. Meghalt a nélkül, hogy fiutódot hagyott volna maga után, mire őt a következő öcscse követte.
f) II. Vilmos. Az összes ujabb irók egyhangulag kijelentik, hogy ő családjának egyedüli tagja, kitől kezdve a maig érő nemzedékrendi sorrend okirati alapon kimutatható. 1354 körül nőül vette Renty Izabellát, Renty András, Seninghen stb. urának és Brimeu Mária örökös leányát. Izabella nagybátyja volt Renty-i Oudard, Embry és Curla ura, Tournai s Tournaisis kormányzója.Renty a Pas-de-Calais megye St. Omeri kerületéhez tartozó Fauquembergue (= Falkenberg) járásban van. Brimeu ugyanezen megye montreuili kerületének caurpagnei járásában. Seninghen ugyanezen megye St. omeri kerületének Lumbres nevü járásában. Grevelingüé a Nordmegye dünkircheni (= dunquerque) kerületéhez tartozó Gravelines (= Gravelingen).*
E nemzedékrendet már korán kifogásolták. Imhof J. V. már 1689-ben felismerte azon óriási anachronismust, melynek értelmében Márk fia I. János már 1214-ben, midőn atyja talán még nem is született, a Bouvines-i csatában részt vett és hogy fivére I. Vilmos már 1220-ban nősült. Ehhez még járul, hogy egynéhány iró ezen nemzedékrendbe még egy Antalt is felvesz, mások pedig csak egyetlenegy Jakabot ismernek el. Igy járnak az ezen sorrendben szereplő feleségek is, kiknek egy részét egész más nemzedékekbe átültetik, miáltal a házassági összeköttetéseknek rendbe nem hozható tömkelegét létrehozzák; de mind ennek meg is volt az oka. Általános elismert és tényeken alapuló szabály az, hogy genealogiai-időrendi számitásokban egy századra három nemzedéket veszünk. Magától értetik, hogy az első század e viszonyoknak még némi mozgótért enged és hogy számos esetben a századot két nemzedék is kitölti, mig más esetben négynek is lehet benne helye. De ha több századot összefoglalunk, akkor a minden egyes nemzedéknek megengedett 33 korév legnagyobb eltérése mellett is mégis csak három nemzedék esik egy századra. Ha Márk 1266 körül nősült és akkor legjobb esetben husz éves volt, akkor 1245 körül született. A század három nemzedékébe esik a nagyatya, atya s unoka élete. Márk dédunokájának unokája II. Vilmos, ki állitólag 1354-ben nősült – ha nősülésekor 20 éves volt – 1334 körül született. Márktól II. Vilmosig egy században tehát hat nemzedék van, a mi már előzetesen kizártnak tekintendő; de vegyük még a legkedvezőbb, de nagyon valószinütlen esetet is, hogy az ezen sorrendben szerepelt férfiak kivétel nélkül már életük 20-ik évében elsőszülött fiainak atyjáivá lettek, akkor is II. Vilmos születési éve 1345-re esik és igy 1354-ben nem nősülhetett mint kilencz éves fiu, bátyja III. Jakab pedig már 1345-ben azon Moreuili Margitnak a férje, ki mások szerint nagyanya volt stb.
Hogy ezen ellenmondásokat valahogy a rendes kerékvágás felé irányitsák és ezen számfeletti nemzedékrendnek némi jogosultságot szerezzenek, későbbi időben azon fáradoztak, hogy a századot kibővitsék; de erre okvetlenül szükséges volt, hogy Márkot, a család kétségtelen egyenes ősét korábbi időbe helyezzék és hogy neki 111más atya adjanak, mint II. Andrásnak András nevü fiát. Tudtak valamit arról, hogy a család ősei sorában egy István is szerepelt és igy ennek alapján kisütötték, hogy Márk az 1173-ban elhalt IV. István magyar királynak a fia. Ezzel egyetértőleg kellett Márknak nem III. Fülöpnek, hanem már VII. Lajos franczia király udvarába kerülnie és igy lehetett az egyes egybekelési éveket (1178, 1220, 1287.) valahogy elfogadhatókká tenni.Du Chastel is adja e változatot.* Teljesen felesleges arra mutatni, hogy IV. István nem 1173-ban, hanem 1165-ben halt meg és hogy egy Márk nevü fiáról mitsem tudunk. A fődolog itt, hogy az I. Vilmostól II. Vilmosig érő sorrendben szereplő legtöbb családtag és házassági összeköttetés puszta koholmány. Igaz csak az, hogy az 1384-ben elhalt Vilmos eddig a családnak első okiratilag kimutatható őse, mert közte s Márk között más nemzedék nincs és ő, a mint ezt alább bebizonyitom, Márk fiával azonos. A fentemlitett «ősök» egynéhánya élhetett ugyan és köthette a fenti házasságokat is; de ez esetben ők csak a Croy nevü nagy uradalomban élt számos kisebb birtokos családok tagjai voltak, kiket Márk családjához nemzetségbeli rokonság nem füzött.
Térjünk már most át az okirati talaj adataihoz. A Croyak elismert ősével a fenti okirati anyag elemzése alkalmával találkozunk. Ez azon Márk, kinek az atyja «Velenczei» András, nagyatyja pedig azon István, kiről az 1282. évi darab emlitést tesz. Márk 1282-ben merül fel, akkor már egy János nevü fia van és 1290 után tünik el. Halála évét nem ismerjük és a fenti anyagban csak egyetlenegy adatra bukkanunk még, mely róla 1290 után még emlitést tesz.
A 9. szám ez, az amiensi Notre Dame székeskáptalan halottaskönyvének egy bejegyzése, mely következőleg hangzik: «Meghalt a főnemes magyarországi Márk, a sommementi Croy részbirtokosa, András magyar herczeg és a velenczei Cumuna Szibilla ifjabbik fia. Renti Erzsébet asszony, a főnemes Croy Vilmos, nevezett Márk úr «filiolusa» nejének alapitványa, melynek értelmében halála évfordulóján 40 ezüstgaras kiosztandó. Ezen alapitvány a Croy országot felső részén, Roquericourt mellett fekvő Maisnil nevü ingatlanra van biztositva».
E darab némi meggondolni valót nyujt.
Mindenekelőtt a «filiolus»-sal van dolgunk, melyet fenti Turul-értekezés is «fiacská»-ra fordit, a mi pedig azért helytelen, mert egy fiacskának még nem lehet felesége. Hogy filiolus alatt jelen esetben «ifjabb fiu» lenne értendő, az azért van kizárva, mert a darab egynéhány sorral korábban ezt a «filius natu minor»-ral fejezi ki; egy késő unokát sem érthetünk alatta, mert Márk az amiensi káptalannak 1284-ben tett adományozásában «champ de Masnil de seur Rokencourt» nevü birtokot emliti. Vilmos tehát a fia; lehet ugyan, hogy a csak hibás közzétételen alapuló filiolus helyett , filius olvasandó, de a sokkal tökéletesebb magyarázat az, hogy Vilmos az alapitvány létesitésekor, bár már nős volt, nagyon fiatal korban lehetett.
E Vilmos neje ezen hiteles darab tanusága szerint Renty Erzsébet. De az összes irók azt mondják, hogy az 1384-ben elhalt II. Croy Vilmos, Márk utóda, 1354-ben Renty András leányát Izabellát nőül vette s kezével együtt a Renty nevü uradalmat kapta. Összes elődjeivel egyetértőleg már most mondja Nagy Géza ur, hogy «az amiensi káptalan halottas könyvében Márk fiának mondott Guillelmus de Croy s a hg. Croyak közvetlen őse, az 1350-ben feltünt és 1384-ben elhalt Vilmos semmiesetre sem lehet egy személy». Ezzel szemben ellenkező álláspontot foglalok el.
Márk Andrásnak ifjabbik fia, illetve Felixnek az öcscse volt; lehet, hogy magas aggkorban meghalt és hogy ifjabbik fia Vilmos akkor született, midőn atyja már igen előrehaladt koru ember volt és igy sehogy sem szabad feltünőnek vagy el nem hihetőnek találnunk, hogy Vilmos, ki szintén igen magas kort elérhetett és atyjának ifjabbik fia volt, 1384-ben elhalt.Azon esetleges kifogást, hogy bátyjának (Jánosnak) felmerülése után (1282) 102 évvel később meghalt, a következővel lehet hatalmasan megczáfolni. II. Miksa bajor király született 1811 nov. 28-án; öcscse Luitpold született 1821 márcz. 12-én. E Luitpold – bajor régens – ma, midőn e sorokat irom (1912 nyarán) bátyjának születése után 102 évvel később még él.*
Okiratunk nejét Renti-i Erzsébetnek mondja, a későbbi irók szerint pedig Renti-i Erzsébet 112volna. Tudjuk, hogy a németeknél szokásos Erzsébet név a románnyelvü népeknél mint Izabella használtatott és határozottan az utóbbival azonosnak vétetett. IV. László magyar király neje, kit olasz hazájában Izabellának hivtak, a magyar okiratokban állandóan mint Erzsébet szerepel; I. Lajos királyunk anyját mindig (lengyelországi) Erzsébetnek hivják; de a pápa 1352-ben mégis «Izabella regina Hungarić»-nak nevezi (Történelmi Tár 1895. évf. 283., hol tévesen 1362 áll). A franczia Bouxiéres-i zárda fejedelemasszonya de Ruppes Izabelle, (1349 † 1377) előfordul mint Elisabeth is.Jahrbuch der Wiener heraldischen Gesellschaft Adler 1887. pag. 94.* Ehhez még járul, hogy Vilmos fia Antal utódai még a XVI. és XVII. században mint «Renti urai»-szerepelnek, a mi a Márk fia Vilmos és a Renti-féle örökös leány közötti házasság valódiságát czáfolhatatlanul bizonyitja. Mindezek alapján határozottan állitom, hogy az 1384-ben elhalálozott Vilmos, kit a régibb irók a Croyak első határozottan kimutatható ősének mondanak, Márk fiával azonos és hogy – mint már fent kimondtam – mindazon nemzedékek, melyek ezen és az állitólagos II. Vilmos közé esnek, a czélzatos és számitó képzelgés szüleménye.
A család négy okiratot tud felmutatni, melyekből kitünik, hogy a német birodalmi kanczellária tanusága szerint I. Miksa római király és később német császár 1486-ban és 1510-ben, valamint II. Rudolf császár (1594) és I. Lipót császár (1604-ben) határozottan elismerték, hogy a Croy-család Magyarország királyaitól származik; itt pedig figyelembe veendő, hogy II. Rudolf és I. Lipót egyuttal Magyarország királyai is voltak. Erre már most azt lehetne megjegyezni, hogy azon esetre, ha egyéb bizonyitékokkal nem rendelkeznénk, a birodalmi kanczellária ezen okiratai nem birnának valami bizonyitó erővel, mert a család ezen levelek kiállitásakor már a legelőkelőbb főnemességhez tartozott és mert sehogy sem szabad határozottnak vennünk, hogy a kanczellária a neki bemutatott okiratoknak szigoru megbirálásába – ha ezeket egyáltalában követelte s a mennyiben léteztek, megkapta – belebocsátkozott volna.
Ezen oklevelek megbirálására a következő támaszpontjaink vannak:
a) Mint már előbb láttuk, Vilmos fia, II. János három pólyát viselt a czimerében.Bulletin de la societé généalogique et héraldique de France, 2e année 1880–1881., colonne 139.* A család egyik későbbi ága, melyet rendesen «Milendoncki»-nak neveztek, a következő czimert viselte: a három pólyával diszitett nemesi pajzs tetején egy hasitott kerek sisak volt látható, melynek előli része Magyarország látképét (deigma) ábrázolta.Imhof, Notitia S(ancti) rom, germanici imperii Procerum, Stuttgart 1699., pag. 379.* A család mai czimere: ezüstben három vörös pólya.
b) Azon körülmény, hogy Heuter 1583-ban és utána az összes irók a Croyaknak az Árpádoktól való leszármazásáról beszélnek, gyüjteményünknek fenti két darabjával együttesen annak elismerésére jogosot bennünket, hogy a már száz évvel Heuter előtt szerkesztett német birodalmi kanczelláriai herczegi diploma (1486) nem egészen alapnélküli, mert a Croy családnak ezen királyi leszármazását minden további érvelés nélkül, mint egy előtte bebizonyitott illetve elismert tényt emliti. E leszármazás közelebbi részletei, illetve az egyenes ősnek egy Árpádházi királyhoz való közvetlen hozzákapcsolása ugy mint a Crouy Chaneleké egy alább következő fejezet tárgyát képezi.
III. Rubempré.
Moreri Lajos (szül. 1643-ban a Provence-ban, † 1680-ban Paris-ban) 1673-ban kiadta a «Dictionnaire Historique» cz. müvét, mely 1718-ban öt, 1725-ben hat, 1740-ben nyolcz és 1759-ben tiz kötetben folytatódott; az 1740. évi kiadás állitólag a legjobb. E kiadás hetedik kötetének 225-ik oldalán a következőt találjuk:
«Rubempré, illusztris és régi család, mely néhány iró nyomán egyenes férfiágon törvényes eredetét a «földnélküli» melléknevü magyarországi Alexander (=Sándor) herczegtől, Béla király és ennek neje Estei Beatrix, az anconai s ferrárai őrgróf leányának fiától veszi. E királyfi elkisérte Szent Lajos franczia királyt több egyéb urral és herczeggel együttesen a Szentföld elfoglalására 1248-ban menesztett hadjáratban; részt vett 113Damiette és Massura ostromlásában, hol a Nilus folyó partján, mint első szaraczén területre lépett«prit le premier terre sur les Sarazins au bord de la rivierre du Nil.» – hogy «elsőnek ugrott ki a hajóból», a mint ezt a Turul-dolgozat mondja, arról az eredeti mitsem tud.* és egyik előkelő vezért megölte.
E magatartása és rátermettségeért megkapta a «Rubempré»-nevet; czimerében Magyarország jelvényét viselte, melyhez az emlitett érdemeiért még a Rubempré-ét is hozzáfüzhette; e czimert összes utódai is használták és ennek megerősitését akkor kapta, midőn Valenciennes-t védelmezte, melyet Bouchaine-i Hugó és Anjou grófjával együttesen Vilmos hollandiai gróf és római császár ellen Margit flandriai és hennegaui grófnő számára megmentett.»
Ezen ecsetelésben némi valódiság valami költészettel van összekeverve. Mielőtt azonban ennek elemzésébe belebocsátkoznánk, azonnal ki kell emelnünk, hogy az 1270-ben elhalt IV. Béla király atyaságáról szó sem lehet és hogy Estei Beatrix nem az ő, hanem atyjának II. Andrásnak († 1235) a neje volt, kitől a «Posthumus» István († 1271) nevü egyetlen gyermek született. Az egész nem más, mint valamely későbbi iró könnyelmü kisérletezése, hogy a királyfi számára egy az Árpádháztól leszármaztatandó és némileg elfogadható atyát szerezzen.
a) Mindazon esetekben, melyekben a megvásárolható családfagyártók, családtörténeteti irók és az ősök vállain ragyogni akaró utódok ősatyjuk eredetét és személyiségét ki akarták ékesiteni, már minden kezdettől fogva arra törekedtek, hogy hősük nevének valamely jelző, de mindenesetre kitüntető epithetont adjanak. Jelen esetünkben Alexander királyfi a «sans terre», azaz «a földnélküli» jelzőt kapja; ezzel azonban korántsem akarták azt kifejezni, hogy szükebb (franczia) hazájában földbirtoka nem volt, hanem azt akarták ezzel jelezni, hogy minden királyi eredete mellett sem a magyar koronára, sem valamely hübérre vagy ottani birtokra nincsenek jogos igényei s hogy ugyszólva mint az uralkodó család kebléből számüzetett és elhanyagolt ágból származó ember, ki külföldi talajon csak a herczegi czimet viselve, tulajdonképen külföldi uralkodónak az alattvalója. Az 1216-ban elhalt János angol királyt, mert atyjától külön földet nem kapott, jó ideig «földnélküli János»-nak is hivták.A szicziliai–nápolyi Anjou-házból származó Károly calabriai herczeg († 1328), Róbert király fia helylyel-közzel, mint Carolus Senzaterraeus szerepel, a mi szintén annyi mint «földnélküli». Hogy miért neveztéik annak, nem tudom.* Az emberünknek adott epitheton tehát nem igen ornans; ezt egy későbbkori hizelgő vagy hamisitó fel nem találta volna; ennek kellett magát mint annak idején igaz és a kortársaktól az utókorra átszállt tény és mint az ősatyja mellékneve a családban átörökölnie.
b) Hogy IX. Lajosnak 1248. évi keresztes hadjáratában részt vett, ez oly gyanutlan és feltétlen megtámadhatatlan ténynek tekintendő dolog, hogy részletes indokolása teljesen felesleges; miért nem vehetett volna részt benne? hisz kortársa s nemzetségbeli rokona, az előttünk már ismeretes «Velenczei» András is volt a résztvevők egyike. Történeti tény továbbá, hogy a francziák 1249 jun. 5-én apró jármüveken a Nilus partjaihoz közeledtek, az ellenség nyilai s egyéb lövegei daczára kikötöttek, az ellenségeket hosszu ellentállás után szétkergették és a folyó partján táborukat felütötték, mire rövid idő mulva Damiettebe vonultak. 1250 febr. kezdetén bevették Massurát. Alexandernek flandriai területen végzett fenti hadi müveleteinek is megvan történeti hátterük. Margit Flandria grófnője folytonos viszálykodásokban élt Avesnes-i Burkarddal nemzett fiaival. Ezek egyike, Avesnesi János, kinek neje Hollandi Vilmos német király, nővére volt, utóbbitól segitséget kapott, mig Margit pártján többiek között több franczia gróf is volt. Margit Anjoui Károly franczia királyfit kinálta meg Hennegau-val; az ebből keletkezett hadjáratok folyamában 1252 körül ValenciennesMa a Nordmegye hasonnevü kerületében és járásában.* elfoglalására került a sor. Bouchain-i Hugo sem koholt személyiség. Bouchain a Valenciennesi kerület hasonnevü járásában fekszik. Valenciennes elfoglalása s az ezen czél elérésére inditott hadjáratban való részvétel oly egyszerü s egy ünneplendő ős fényes haditetteinek kiékesitésére annyira nem alkalmas dolgok, hogy azokat nem szabad Alexanderre nem alkalmazható 114hozzátételeknek vagy koholmányoknak tekintenünk; szól e mellett még azon körülmény is, hogy Valenciennes bevétele nem csak Alexander, hanem Anjoui Károly és Bouchain-i Hugo érdemének is vétetik.
c) Másként áll mindez a Rubempré-névre nézve. A többször idézett Turul-értekezésben olvassuk (az 50-ik oldalon): «elsőnek ugrott ki a hajóból és többeket levágott a muzulmánok közül, ugy, hogy köröskörül véres lett a föld, innen kapta aztán a Rubemprérie (vörös rét) nevet». Minderről Moreri-nek fent közölt szóhiven fordit ott eredetijében egy szót sem találunk; ez a névnek kierőszakolt nyelvészeti magyarázata, mely azonban az eredetiben nem mint, Rubemprérie (vagy vörös rét), hanem mint Rubempré szerepel. Valamint az ember életében gyakran történik, hogy egy hosszu éveken keresztül huzódó talányt egy pillanatnyi benyomás suggestiója alatt megoldunk és a mint Schiller oly találóan mondja, hogy azt, a mit az eszes ember gyakran nem lát, azt az egyszerüségében a gyermeki lélek felismeri: ugy jártam én is. Én már hosszu éveken át kerestem a Rubempré-család és az Árpádok közötti kapcsot és szintén azon véleményen voltam, hogy a család neve Alexandertól véghezvitt valamely haditettre volna visszavezetendő. Hogy a névből nem szabad önkényileg «vörös rétet» illetve Rubempérie-t gyártani, azt legkevésbbé sem vontam kétségbe. A «rub» törzsszótagnak van ugyan a franczia nyelvben némi vonatkozása a vörösre, de az utóbbinak megjelölésére csak a «rouge» használatos, a mint ezt a franczia Rougé, Rougeac, Rougegoutte, Rougemont, Rougemontiers, Rouge-Perriers, (les) Rouge-Eaux, nevü helységnevekben találjuk; a «vörös rét» e szerint rouge prairie volna, de ily nevü földrajzi tárgy nem létezik. Akkor eszembe jutott, hogy a család nevét nem kell éppen feltétlenül Alexander valamely haditettére visszavezetni s hogy ez valamely földrajzi tárgynak a neve is lehet. Feltevésem helyes volt. Rubempré a franczia Sommemegye amiensi kerületéhez tartozó Villers-Bocage nevü járásban fekvő község. A «vörös rét» (Rubemprérie) tehát az ősatya multjának kiékesitésére szolgált és csak később Alexander életirásaiba belekerült interpolatio. A Rubempré-névnek a genealogiai összes függésre való vonatkozásáról majd alább lesz szó.
d) A Rubempré-család ősi czimere: ezüstben három vörös ikerpólya.Ikerpólyának (a franczia jumelles) két keskeny párhuzamos pályát nevezünk. A pólyaköz a pólyákkal egyenlő szélességü s az egész nem szélesebb mint a rendes pólya vagy a mező magasságának két hetede. A kasseli országos könyvtárban a következő czimü kézirat őriztetik: «Ordonances de Pordre de chevalerie de la Toison d'or, fondé par Philippe duc de Bourgogne etc. 1429 avec les noms et blasons des chevaliers. Cod. membran.» 186-ik oldalán találjuk: «Messire Jehan de Rubempre seigneur de Vieure» (egy Vieure van a mai Alliermegye moulins-i kerületéhez tartozó Bourbon l'Archambauld nevű járásban). A codex a 15-ik századból való; a Rubempré-czimer dr. Lohmeyer Eduard igazgató ur szives közlése szerint a következő: A keret alsó fele közepén levő pajzs 3x2 vizszintes pólyával; a pajzs közepén egy négy mezőre osztott kisebb pajzs, melynek egyes czimerképei, nem igen felismerhetők. A nagy pajzs felett sisak; e felett rézsutosan balfelé hajolva egy korona. E János, Biévre ura (a belga Namur tartomány Dinaut kerületéhez tartozó Gédinne járásban) meghalt 1477-ben.*
A férfiágban kihalt herczeg Rubempré-család okirati anyaga tudtommal nincsen közzétéve; de miután jelen értekezés czéljainak nagyon megfelel, hogy a család történetét genealogiai körvonalaiban rajzoljuk, idecsatolom Morerinek amugy is csak szükreszabott és egy kézirati forráson alapuló adatait.
Alexander nejeként szerepel Brienne-i Izabella, Haveluy urnője, Briennei Éberhard (=Everard=Erard), Rameru urának leánya;Brienne a ,Champagneban a mai Aubemegye területén feküdt. Haveluy a Nordmegye Valenciennesi kerületéhez tartozó Bouchain-i járásban van. Rameru (ma Ramerupt) az Aubemegye Arcit-sur-Aube nevü kerületéhez tartozó hasonnevű járásban fekszik.* de azonnal meg kell jegyeznem, hogy némelyek szerint Brienne-Ramerui Éberhard leánya Izabella 1262-ben GrandpréiGrandpré az Ardennesmegye Vouziers kerületében fekvő grandpréi járásban, tehát szintén a régi Champagneban van.* Henriknek a neje, a miből arra lehet következtetni, hogy kétszer ment férjhez. Ha tényleg Alexandernek a neje volt, akkor családjának gyors emelkedése s előkelősége meg van magyarázva. Briennei II. Valternek, (1152 kör.) a Champagne tálnokmesterének két fia volt; Éberhard, ki a Chatelet-i ágát és (II.) András, ki a ramerui ágat alapitotta. Éberhard fia (II.) János (szül. 1149-ben) 1208-ban Jeruzsálem királya, 1229-ben Konstantinápoly császára, meghalt 1151237-ben. Ramerui András Éberhard nevü fiut hagyott maga után, tehát János császár unokafivérét, ki a champagnei trónra igényeket támasztott; ennek a leánya lett Alexander neje. E felette előkelő rokonsági viszonynak az volt az elmaradhatatlan következménye, hogy családja már korán felvirágzott, valamint Rameru birtoka annak lehetett az oka, hogy a család későbbi tagjainak élete s pályája többnyire a flandriai-burgundi vidéken zajlódott le.
Alexander fia I. BalduinMár e személynév bizonyitja a család flandriai vonatkozásait.* egy ősi birtokához közeli családból vette feleségét: Picquagny-i Máriát, az amiensi védnök és a MoléansiAz Eure et Loiremegyei chateauduni kerületben és járásban.* vidame asszony leányát. Fia II. Balduin nőül vette Grandpréi Jolánt, Grandpréi Henrik és Luxemburgi Izabella leányát. Mindkettőnek fia Antal, kinek Coucy Mária Anna a neje. Atyja az 1344-ben elhalt Coucy Enguerrand, anyja az 1349 szept. 28-án elhunyt Katalin, Lipót osztrák herczeg leánya. Mindkettőnek a fia I. János, ki HalluiniHalluin (azelőtt Hallewin) a Nordmegye lillei kerületéhez tartozó Tourcoing nevü járásban fekszik.* Jankát nőül vette. E házasságból származik I. Róbert, Rubempré ura s bárója s Autie ura, kinek RiveryRiverie a Rhônemegye lyoni kerületéhez tartozó Mornant nevü járásban fekszik.*-Colle a neje. Gyermekei: I. Károly és II. Antal. I. Károlynak a neje Mailly-i Francziska, Ádrián, ContiA Sommemegye amiensi kerületéhez tartozó hasonnevü járásban.* urának a leánya, kitől azonban csak egy Janka nevü leánya volt. Ennek első férje Cręvecoueuri Ferencz, ki 22 éves korában meghalt. Második férje Bourbon-Vendomei János kir. herczegnek († 1454) természetes fia: Vendomei Jakab, Bonneval és Ligny ura († 1524 okt. 1-én); az egybekelés napja 1505 decz. 7. Az e házasságból származó fiatalabb fiu András felvette a «Rubempré ura»-czimet, de fiága már 1568-ban Lajos nevü fiával halt ki.
II. Antal Fülöp burgundi herczeg főkamarása, kiváló hadfi s az aranygyapjas-rend első lovagjainak egyike volt; meg is halt e Fülöp szolgálatában. Neje Croy Jakobea, Biévres urnője, Croy és Rentyi János († 1415) és Craoni Margit leánya. Fiuk II. János, ki, miután a legmagasb méltóságokat és hivatalokat elérte, Burgundi merész Fülöp oldalán az 1477-ben vivott Nancy-i csatában elesett. Két neje volt:Bousies a Nordmegye avesnesi kerületéhez tartozó Landresies nevü járásában van; Vertain ugyanazon megye cambrai-i kerületéhez tartozó Solesmes-i járásban; Aubigny az Aisnemegye laoni kerületében fekvő Craonne nevü járásban. E(s)trées az Aisnemegye St. Quentini kerületéhez tartozó le Catelet nevü járásban; Malmaison az Aisne-megye laoni kerületéhez tartozó Neufchatel nevü járásban. Bussy nevű helység pedig több volt.* a) Bousies Colle, ki a Vertain-névet is viselte, Aubigny Etrées, Malmaison, Beauverger és Bussi- urnője egy a Hennegau-i s Namuri grófokkal sógorsági viszonyban állt család ivadéka, b) BernieuillesiA Pas-de-Calaismegye montreuili kerületéhez tartozó Etaples nevü járásban.* Katalin, kitől csak Francziska nevü leánya volt, ki VI. Crecqui Jánossal, Canaples és Pontdormy urával egybekelt és 1478-ban még élt. Jánosnak első házasságából való fia II. Károly volt, kit I. Miksa császár kamarásává és az aranygyapjas rend lovagjává tett; Hennegau kormányzója is volt. Neje Anna, Montenac viczegrófnője, Warfusé urnője s Réves bárónője volt.Réves a belga Hennegau-tartomány charleroi-i kerületéhez tartozó Seneffe nevü járásban van; Warfusé-Abancourt a Sommemegye Amiensi kerületéhez tartozó Corbie nevü járásban.* E házasságból származott III. Károly, ki anyjának összes birtokait örökölte s Jankát, Vertain, Gozelliers, Felluy és TubizeFeluy a hennegaui charleroi-i kerületéhez tartozó Seneffei járásban van; Tubize Brabantban (illetve Belgiumban) a Nivelles nevü kerületben és járásban van.* örökösével egybekelt. Fia Adrián meghalt 1558-ban a Gravelines-i csatában. Neje Croy Claudine, Croy-Roeuxi Ádrián († 1533) leánya. Fia III. János, a Németország ellen meginditott hadseregek ezredese, nőül vette Hamal-i Máriát, Fontaines bárónőjét, mely házasságból IV. Károly, Montenac vicomteja származott, ki Orlay-i Francziskát, Escossiner, Vénisy, la Follie s RamericEcuassanes (van két ilynevü helység) a Hennegau nevü belga tartomány Mons-i kerületéhez tartozó Soignies nevü járásban van. Venisy a Yonnemegye joigny-i kerületéhez tartozó Brienon nevü járásban.* urnőjét feleségül vette. II. János második fia III. Antal, Vertain grófja, királyi vadászmester, ezredes stb. nőül vette Averoult-i Máriát, András, Helfaut urának, Máltrayant grófjának, la Mastine bárójának, Montenar 116és Bilques vicomtejánakAz Averoult vagy d'Avroult de Helfaut-család az előkelőkhez tartozott. Helfaut-Balques a Pas-de-Calaismegye Sz. Omeri kerületében és járásában fekszik.* leányát. Fiuk Fülöpp többi között Vertignoeul grófja, a spanyol Flandria főkapitánya s az aranygyapjas rend lovagja volt. Első neje: Croy Janka (Eustach leánya); másodika; Récourt-iA Récourt de Lens et de Licques-család Hennegauban birtokolt. Lens a Mons nevü ottani kerületben és járásban fekszik.* Jakobaea, mely utóbbi házasságból Károly Fülöpp, lovasezredes és királyi vadászmester származott. Ennek fia Fülöp Antal, ki a herczeg Rubempréi és EverberghBrabantban, a Löwen-i kerületben és járásban.* czimet viselte, királyi vadászmester és vértesezredes volt. Neje Timple Mária Anna Scholastica, a hennegaui Autreppe, Moulart és St. Empire grófnője. E házasságból származott Lujza Brigitta, kinek első férje Salmi Frigyes Károly rajnai gróf 1696-ban meghalt; másodika Mérode Fülöpp Ferencz, Montfort grófja. Miután Fülöp Antallal a család férfiága kihalt, a Rubempré herczegi czim leányának második férjére, tehát a Mérode-családra szállt át. Ezen örökös leány gyermekei Miksa Lipót és Szabina Klára.
Magától értetik, hogy Moreri nemzedékrendje nem teljes, miután ő csak a majorátusi vonalon való egyenes leszármazást vette figyelembe s mi oly személyeket is ismerünk, kiket e családfán elhelyezni nem tudunk.
1374-ben I. Lajos magyar király egyik leányát V. Károly franczia királynak fiával, Lajossal akarták eljegyezni. Az erre vonatkozó okiratotAnjoukori diplomat. emlékek III. 85.* hitelesitő körjegyzők között «Rebompréi János, Authonvillei származásu, az Amiensi egyházmegye clericusa, apostoli és császári hatalomból kinevezett jegyző» is szerepel. Ezzel azonban ne legyen mondva, hogy ő az akkor már igen gazdag és tekintélyes dynasztacsalád tagja volt. II. Jánosról († 1477) mondja Moreri, hogy fivérével együttesen a Luxemburgban összpontositott csapatok parancsnoka volt, kikkel az ellenségeket az országból kiüzte. Egy Reubenpréi Jakobaea Ongniesi Károly, Estrées urának volt a neje.
Az eddigiekből a következők tünnek ki:
Azon körülményből, hogy úgy a Rubempré-, mint a Croy- és Crouy-Chanel-család ősei kezdettől fogva Francziaországban lépnek fel, – hogy mindketten a Picardiában, különösen pedig a mai Sommemegyében és ugyanazon Amiensi kerületben jutnak birtokhoz, – hogy mindketten részt vesznek IX. Lajos keresztes hadjáratában, – hogy a Croyak és Rubempréek élete később legnagyobb részben Burgund, Flandria s Brabantban zajlik le és hogy mind e három család czimerében a magyar pólyákat viseli: arra a meggyőződésre kell jönnünk, hogy mindezen érintőpontok nem holmi hasonló vagy egynemü körülmények véletlen találkozásának eredményei, hanem hogy a Croy- s Rubempré-családokat egy genealogiai kapocs összefüzte, – hogy mindketten egy- és ugyanazon ősatyától származtak és hogy e közös ős a kettejükhöz igen közelálló nemzedékfokban keresendő.
Már most az a kérdés, hogy ki volt e közös ősatya?
«Rubempré, illusztris és régi család, mely néhány iró nyomán egyenes férfiágon törvényes eredetét a «földnélküli» melléknevü magyarországi Alexander (=Sándor) herczegtől, Béla király és ennek neje Estei Beatrix, az anconai s ferrárai őrgróf leányának fiától veszi. E királyfi elkisérte Szent Lajos franczia királyt több egyéb urral és herczeggel együttesen a Szentföld elfoglalására 1248-ban menesztett hadjáratban; részt vett 113Damiette és Massura ostromlásában, hol a Nilus folyó partján, mint első szaraczén területre lépett«prit le premier terre sur les Sarazins au bord de la rivierre du Nil.» – hogy «elsőnek ugrott ki a hajóból», a mint ezt a Turul-dolgozat mondja, arról az eredeti mitsem tud.* és egyik előkelő vezért megölte.
E magatartása és rátermettségeért megkapta a «Rubempré»-nevet; czimerében Magyarország jelvényét viselte, melyhez az emlitett érdemeiért még a Rubempré-ét is hozzáfüzhette; e czimert összes utódai is használták és ennek megerősitését akkor kapta, midőn Valenciennes-t védelmezte, melyet Bouchaine-i Hugó és Anjou grófjával együttesen Vilmos hollandiai gróf és római császár ellen Margit flandriai és hennegaui grófnő számára megmentett.»
Ezen ecsetelésben némi valódiság valami költészettel van összekeverve. Mielőtt azonban ennek elemzésébe belebocsátkoznánk, azonnal ki kell emelnünk, hogy az 1270-ben elhalt IV. Béla király atyaságáról szó sem lehet és hogy Estei Beatrix nem az ő, hanem atyjának II. Andrásnak († 1235) a neje volt, kitől a «Posthumus» István († 1271) nevü egyetlen gyermek született. Az egész nem más, mint valamely későbbi iró könnyelmü kisérletezése, hogy a királyfi számára egy az Árpádháztól leszármaztatandó és némileg elfogadható atyát szerezzen.
a) Mindazon esetekben, melyekben a megvásárolható családfagyártók, családtörténeteti irók és az ősök vállain ragyogni akaró utódok ősatyjuk eredetét és személyiségét ki akarták ékesiteni, már minden kezdettől fogva arra törekedtek, hogy hősük nevének valamely jelző, de mindenesetre kitüntető epithetont adjanak. Jelen esetünkben Alexander királyfi a «sans terre», azaz «a földnélküli» jelzőt kapja; ezzel azonban korántsem akarták azt kifejezni, hogy szükebb (franczia) hazájában földbirtoka nem volt, hanem azt akarták ezzel jelezni, hogy minden királyi eredete mellett sem a magyar koronára, sem valamely hübérre vagy ottani birtokra nincsenek jogos igényei s hogy ugyszólva mint az uralkodó család kebléből számüzetett és elhanyagolt ágból származó ember, ki külföldi talajon csak a herczegi czimet viselve, tulajdonképen külföldi uralkodónak az alattvalója. Az 1216-ban elhalt János angol királyt, mert atyjától külön földet nem kapott, jó ideig «földnélküli János»-nak is hivták.A szicziliai–nápolyi Anjou-házból származó Károly calabriai herczeg († 1328), Róbert király fia helylyel-közzel, mint Carolus Senzaterraeus szerepel, a mi szintén annyi mint «földnélküli». Hogy miért neveztéik annak, nem tudom.* Az emberünknek adott epitheton tehát nem igen ornans; ezt egy későbbkori hizelgő vagy hamisitó fel nem találta volna; ennek kellett magát mint annak idején igaz és a kortársaktól az utókorra átszállt tény és mint az ősatyja mellékneve a családban átörökölnie.
b) Hogy IX. Lajosnak 1248. évi keresztes hadjáratában részt vett, ez oly gyanutlan és feltétlen megtámadhatatlan ténynek tekintendő dolog, hogy részletes indokolása teljesen felesleges; miért nem vehetett volna részt benne? hisz kortársa s nemzetségbeli rokona, az előttünk már ismeretes «Velenczei» András is volt a résztvevők egyike. Történeti tény továbbá, hogy a francziák 1249 jun. 5-én apró jármüveken a Nilus partjaihoz közeledtek, az ellenség nyilai s egyéb lövegei daczára kikötöttek, az ellenségeket hosszu ellentállás után szétkergették és a folyó partján táborukat felütötték, mire rövid idő mulva Damiettebe vonultak. 1250 febr. kezdetén bevették Massurát. Alexandernek flandriai területen végzett fenti hadi müveleteinek is megvan történeti hátterük. Margit Flandria grófnője folytonos viszálykodásokban élt Avesnes-i Burkarddal nemzett fiaival. Ezek egyike, Avesnesi János, kinek neje Hollandi Vilmos német király, nővére volt, utóbbitól segitséget kapott, mig Margit pártján többiek között több franczia gróf is volt. Margit Anjoui Károly franczia királyfit kinálta meg Hennegau-val; az ebből keletkezett hadjáratok folyamában 1252 körül ValenciennesMa a Nordmegye hasonnevü kerületében és járásában.* elfoglalására került a sor. Bouchain-i Hugo sem koholt személyiség. Bouchain a Valenciennesi kerület hasonnevü járásában fekszik. Valenciennes elfoglalása s az ezen czél elérésére inditott hadjáratban való részvétel oly egyszerü s egy ünneplendő ős fényes haditetteinek kiékesitésére annyira nem alkalmas dolgok, hogy azokat nem szabad Alexanderre nem alkalmazható 114hozzátételeknek vagy koholmányoknak tekintenünk; szól e mellett még azon körülmény is, hogy Valenciennes bevétele nem csak Alexander, hanem Anjoui Károly és Bouchain-i Hugo érdemének is vétetik.
c) Másként áll mindez a Rubempré-névre nézve. A többször idézett Turul-értekezésben olvassuk (az 50-ik oldalon): «elsőnek ugrott ki a hajóból és többeket levágott a muzulmánok közül, ugy, hogy köröskörül véres lett a föld, innen kapta aztán a Rubemprérie (vörös rét) nevet». Minderről Moreri-nek fent közölt szóhiven fordit ott eredetijében egy szót sem találunk; ez a névnek kierőszakolt nyelvészeti magyarázata, mely azonban az eredetiben nem mint, Rubemprérie (vagy vörös rét), hanem mint Rubempré szerepel. Valamint az ember életében gyakran történik, hogy egy hosszu éveken keresztül huzódó talányt egy pillanatnyi benyomás suggestiója alatt megoldunk és a mint Schiller oly találóan mondja, hogy azt, a mit az eszes ember gyakran nem lát, azt az egyszerüségében a gyermeki lélek felismeri: ugy jártam én is. Én már hosszu éveken át kerestem a Rubempré-család és az Árpádok közötti kapcsot és szintén azon véleményen voltam, hogy a család neve Alexandertól véghezvitt valamely haditettre volna visszavezetendő. Hogy a névből nem szabad önkényileg «vörös rétet» illetve Rubempérie-t gyártani, azt legkevésbbé sem vontam kétségbe. A «rub» törzsszótagnak van ugyan a franczia nyelvben némi vonatkozása a vörösre, de az utóbbinak megjelölésére csak a «rouge» használatos, a mint ezt a franczia Rougé, Rougeac, Rougegoutte, Rougemont, Rougemontiers, Rouge-Perriers, (les) Rouge-Eaux, nevü helységnevekben találjuk; a «vörös rét» e szerint rouge prairie volna, de ily nevü földrajzi tárgy nem létezik. Akkor eszembe jutott, hogy a család nevét nem kell éppen feltétlenül Alexander valamely haditettére visszavezetni s hogy ez valamely földrajzi tárgynak a neve is lehet. Feltevésem helyes volt. Rubempré a franczia Sommemegye amiensi kerületéhez tartozó Villers-Bocage nevü járásban fekvő község. A «vörös rét» (Rubemprérie) tehát az ősatya multjának kiékesitésére szolgált és csak később Alexander életirásaiba belekerült interpolatio. A Rubempré-névnek a genealogiai összes függésre való vonatkozásáról majd alább lesz szó.
d) A Rubempré-család ősi czimere: ezüstben három vörös ikerpólya.Ikerpólyának (a franczia jumelles) két keskeny párhuzamos pályát nevezünk. A pólyaköz a pólyákkal egyenlő szélességü s az egész nem szélesebb mint a rendes pólya vagy a mező magasságának két hetede. A kasseli országos könyvtárban a következő czimü kézirat őriztetik: «Ordonances de Pordre de chevalerie de la Toison d'or, fondé par Philippe duc de Bourgogne etc. 1429 avec les noms et blasons des chevaliers. Cod. membran.» 186-ik oldalán találjuk: «Messire Jehan de Rubempre seigneur de Vieure» (egy Vieure van a mai Alliermegye moulins-i kerületéhez tartozó Bourbon l'Archambauld nevű járásban). A codex a 15-ik századból való; a Rubempré-czimer dr. Lohmeyer Eduard igazgató ur szives közlése szerint a következő: A keret alsó fele közepén levő pajzs 3x2 vizszintes pólyával; a pajzs közepén egy négy mezőre osztott kisebb pajzs, melynek egyes czimerképei, nem igen felismerhetők. A nagy pajzs felett sisak; e felett rézsutosan balfelé hajolva egy korona. E János, Biévre ura (a belga Namur tartomány Dinaut kerületéhez tartozó Gédinne járásban) meghalt 1477-ben.*
A férfiágban kihalt herczeg Rubempré-család okirati anyaga tudtommal nincsen közzétéve; de miután jelen értekezés czéljainak nagyon megfelel, hogy a család történetét genealogiai körvonalaiban rajzoljuk, idecsatolom Morerinek amugy is csak szükreszabott és egy kézirati forráson alapuló adatait.
Alexander nejeként szerepel Brienne-i Izabella, Haveluy urnője, Briennei Éberhard (=Everard=Erard), Rameru urának leánya;Brienne a ,Champagneban a mai Aubemegye területén feküdt. Haveluy a Nordmegye Valenciennesi kerületéhez tartozó Bouchain-i járásban van. Rameru (ma Ramerupt) az Aubemegye Arcit-sur-Aube nevü kerületéhez tartozó hasonnevű járásban fekszik.* de azonnal meg kell jegyeznem, hogy némelyek szerint Brienne-Ramerui Éberhard leánya Izabella 1262-ben GrandpréiGrandpré az Ardennesmegye Vouziers kerületében fekvő grandpréi járásban, tehát szintén a régi Champagneban van.* Henriknek a neje, a miből arra lehet következtetni, hogy kétszer ment férjhez. Ha tényleg Alexandernek a neje volt, akkor családjának gyors emelkedése s előkelősége meg van magyarázva. Briennei II. Valternek, (1152 kör.) a Champagne tálnokmesterének két fia volt; Éberhard, ki a Chatelet-i ágát és (II.) András, ki a ramerui ágat alapitotta. Éberhard fia (II.) János (szül. 1149-ben) 1208-ban Jeruzsálem királya, 1229-ben Konstantinápoly császára, meghalt 1151237-ben. Ramerui András Éberhard nevü fiut hagyott maga után, tehát János császár unokafivérét, ki a champagnei trónra igényeket támasztott; ennek a leánya lett Alexander neje. E felette előkelő rokonsági viszonynak az volt az elmaradhatatlan következménye, hogy családja már korán felvirágzott, valamint Rameru birtoka annak lehetett az oka, hogy a család későbbi tagjainak élete s pályája többnyire a flandriai-burgundi vidéken zajlódott le.
Alexander fia I. BalduinMár e személynév bizonyitja a család flandriai vonatkozásait.* egy ősi birtokához közeli családból vette feleségét: Picquagny-i Máriát, az amiensi védnök és a MoléansiAz Eure et Loiremegyei chateauduni kerületben és járásban.* vidame asszony leányát. Fia II. Balduin nőül vette Grandpréi Jolánt, Grandpréi Henrik és Luxemburgi Izabella leányát. Mindkettőnek fia Antal, kinek Coucy Mária Anna a neje. Atyja az 1344-ben elhalt Coucy Enguerrand, anyja az 1349 szept. 28-án elhunyt Katalin, Lipót osztrák herczeg leánya. Mindkettőnek a fia I. János, ki HalluiniHalluin (azelőtt Hallewin) a Nordmegye lillei kerületéhez tartozó Tourcoing nevü járásban fekszik.* Jankát nőül vette. E házasságból származik I. Róbert, Rubempré ura s bárója s Autie ura, kinek RiveryRiverie a Rhônemegye lyoni kerületéhez tartozó Mornant nevü járásban fekszik.*-Colle a neje. Gyermekei: I. Károly és II. Antal. I. Károlynak a neje Mailly-i Francziska, Ádrián, ContiA Sommemegye amiensi kerületéhez tartozó hasonnevü járásban.* urának a leánya, kitől azonban csak egy Janka nevü leánya volt. Ennek első férje Cręvecoueuri Ferencz, ki 22 éves korában meghalt. Második férje Bourbon-Vendomei János kir. herczegnek († 1454) természetes fia: Vendomei Jakab, Bonneval és Ligny ura († 1524 okt. 1-én); az egybekelés napja 1505 decz. 7. Az e házasságból származó fiatalabb fiu András felvette a «Rubempré ura»-czimet, de fiága már 1568-ban Lajos nevü fiával halt ki.
II. Antal Fülöp burgundi herczeg főkamarása, kiváló hadfi s az aranygyapjas-rend első lovagjainak egyike volt; meg is halt e Fülöp szolgálatában. Neje Croy Jakobea, Biévres urnője, Croy és Rentyi János († 1415) és Craoni Margit leánya. Fiuk II. János, ki, miután a legmagasb méltóságokat és hivatalokat elérte, Burgundi merész Fülöp oldalán az 1477-ben vivott Nancy-i csatában elesett. Két neje volt:Bousies a Nordmegye avesnesi kerületéhez tartozó Landresies nevü járásában van; Vertain ugyanazon megye cambrai-i kerületéhez tartozó Solesmes-i járásban; Aubigny az Aisnemegye laoni kerületében fekvő Craonne nevü járásban. E(s)trées az Aisnemegye St. Quentini kerületéhez tartozó le Catelet nevü járásban; Malmaison az Aisne-megye laoni kerületéhez tartozó Neufchatel nevü járásban. Bussy nevű helység pedig több volt.* a) Bousies Colle, ki a Vertain-névet is viselte, Aubigny Etrées, Malmaison, Beauverger és Bussi- urnője egy a Hennegau-i s Namuri grófokkal sógorsági viszonyban állt család ivadéka, b) BernieuillesiA Pas-de-Calaismegye montreuili kerületéhez tartozó Etaples nevü járásban.* Katalin, kitől csak Francziska nevü leánya volt, ki VI. Crecqui Jánossal, Canaples és Pontdormy urával egybekelt és 1478-ban még élt. Jánosnak első házasságából való fia II. Károly volt, kit I. Miksa császár kamarásává és az aranygyapjas rend lovagjává tett; Hennegau kormányzója is volt. Neje Anna, Montenac viczegrófnője, Warfusé urnője s Réves bárónője volt.Réves a belga Hennegau-tartomány charleroi-i kerületéhez tartozó Seneffe nevü járásban van; Warfusé-Abancourt a Sommemegye Amiensi kerületéhez tartozó Corbie nevü járásban.* E házasságból származott III. Károly, ki anyjának összes birtokait örökölte s Jankát, Vertain, Gozelliers, Felluy és TubizeFeluy a hennegaui charleroi-i kerületéhez tartozó Seneffei járásban van; Tubize Brabantban (illetve Belgiumban) a Nivelles nevü kerületben és járásban van.* örökösével egybekelt. Fia Adrián meghalt 1558-ban a Gravelines-i csatában. Neje Croy Claudine, Croy-Roeuxi Ádrián († 1533) leánya. Fia III. János, a Németország ellen meginditott hadseregek ezredese, nőül vette Hamal-i Máriát, Fontaines bárónőjét, mely házasságból IV. Károly, Montenac vicomteja származott, ki Orlay-i Francziskát, Escossiner, Vénisy, la Follie s RamericEcuassanes (van két ilynevü helység) a Hennegau nevü belga tartomány Mons-i kerületéhez tartozó Soignies nevü járásban van. Venisy a Yonnemegye joigny-i kerületéhez tartozó Brienon nevü járásban.* urnőjét feleségül vette. II. János második fia III. Antal, Vertain grófja, királyi vadászmester, ezredes stb. nőül vette Averoult-i Máriát, András, Helfaut urának, Máltrayant grófjának, la Mastine bárójának, Montenar 116és Bilques vicomtejánakAz Averoult vagy d'Avroult de Helfaut-család az előkelőkhez tartozott. Helfaut-Balques a Pas-de-Calaismegye Sz. Omeri kerületében és járásában fekszik.* leányát. Fiuk Fülöpp többi között Vertignoeul grófja, a spanyol Flandria főkapitánya s az aranygyapjas rend lovagja volt. Első neje: Croy Janka (Eustach leánya); másodika; Récourt-iA Récourt de Lens et de Licques-család Hennegauban birtokolt. Lens a Mons nevü ottani kerületben és járásban fekszik.* Jakobaea, mely utóbbi házasságból Károly Fülöpp, lovasezredes és királyi vadászmester származott. Ennek fia Fülöp Antal, ki a herczeg Rubempréi és EverberghBrabantban, a Löwen-i kerületben és járásban.* czimet viselte, királyi vadászmester és vértesezredes volt. Neje Timple Mária Anna Scholastica, a hennegaui Autreppe, Moulart és St. Empire grófnője. E házasságból származott Lujza Brigitta, kinek első férje Salmi Frigyes Károly rajnai gróf 1696-ban meghalt; másodika Mérode Fülöpp Ferencz, Montfort grófja. Miután Fülöp Antallal a család férfiága kihalt, a Rubempré herczegi czim leányának második férjére, tehát a Mérode-családra szállt át. Ezen örökös leány gyermekei Miksa Lipót és Szabina Klára.
Magától értetik, hogy Moreri nemzedékrendje nem teljes, miután ő csak a majorátusi vonalon való egyenes leszármazást vette figyelembe s mi oly személyeket is ismerünk, kiket e családfán elhelyezni nem tudunk.
1374-ben I. Lajos magyar király egyik leányát V. Károly franczia királynak fiával, Lajossal akarták eljegyezni. Az erre vonatkozó okiratotAnjoukori diplomat. emlékek III. 85.* hitelesitő körjegyzők között «Rebompréi János, Authonvillei származásu, az Amiensi egyházmegye clericusa, apostoli és császári hatalomból kinevezett jegyző» is szerepel. Ezzel azonban ne legyen mondva, hogy ő az akkor már igen gazdag és tekintélyes dynasztacsalád tagja volt. II. Jánosról († 1477) mondja Moreri, hogy fivérével együttesen a Luxemburgban összpontositott csapatok parancsnoka volt, kikkel az ellenségeket az országból kiüzte. Egy Reubenpréi Jakobaea Ongniesi Károly, Estrées urának volt a neje.
Az eddigiekből a következők tünnek ki:
Azon körülményből, hogy úgy a Rubempré-, mint a Croy- és Crouy-Chanel-család ősei kezdettől fogva Francziaországban lépnek fel, – hogy mindketten a Picardiában, különösen pedig a mai Sommemegyében és ugyanazon Amiensi kerületben jutnak birtokhoz, – hogy mindketten részt vesznek IX. Lajos keresztes hadjáratában, – hogy a Croyak és Rubempréek élete később legnagyobb részben Burgund, Flandria s Brabantban zajlik le és hogy mind e három család czimerében a magyar pólyákat viseli: arra a meggyőződésre kell jönnünk, hogy mindezen érintőpontok nem holmi hasonló vagy egynemü körülmények véletlen találkozásának eredményei, hanem hogy a Croy- s Rubempré-családokat egy genealogiai kapocs összefüzte, – hogy mindketten egy- és ugyanazon ősatyától származtak és hogy e közös ős a kettejükhöz igen közelálló nemzedékfokban keresendő.
Már most az a kérdés, hogy ki volt e közös ősatya?
IV. GyécsaMagyar nyelven e nemzeti név a régibb forrásokban a következő alakokban fordul elő: Geyssa, Geisa, Geicha, Geche, Geythsa, Geytsa, Geisca, Geiza, Geuca, Goviso, Gyessa. Kézai Simon krónikás (1272-1280) Gcycha-nak írja.
Magától értetődik, hogy e név a legrégibb Magyarországon kivüli kutfökben a legkalandosabb ferditésekben szerepel. Emlitésre méltók a következők: Geitzas; Jatzas, Goutso, Geuczha, Gizo, Deuca, Guotsco, Gouzo, Ioutscha, Geitsa, Goize, Giezo, Jessa, Getta, Kautse, Joas; Merseburgi Ditmar Dewix-nek mondja s ez nagyon is közeleg az eredetihez. Kézai Simon – mint már mondtam – Geycha-nak nevezi; a legrégibb korszakokban pedig azt találjuk, hogy két magánhangzó közé a könnyebb kiejtés kedvéért a v betüt beszurták és ezáltal keletkezett a Gyevics. A németek sem a gy sem a cs hangot nem ismerték. Ditmár a gy helyett d-t, cs helyett az x betüt vette (melyet egy 1208-ban kiállitott, a Hazai Okmánytár VII. 6. old. közölt okiratban találunk, hol Bolondócz helyett a Blundix nevet olvassuk) s igy lett Gyevicsből Dewix.* királyfi.
II. Gyécsa magyar királynak († 1162) az orosz Fruzsinával kötött házasságából négy fia volt, kiknek harmadika, Gyécsa 1152 körül született. Elsőszülöttje, III. István követte őt a trónon és meghalt 1173-ban. A legközelebbi trónörökös volt a második fia, Béla, kinek trónrajutását azonban egy az egész főpapságtól támogatott párt azért ellenezte, mert a királyfi ifjuságának nagy részét Görögországban töltötte, minek következtében 117attól tartottak, hogy ebből felekezeti s nemzetiségi surlódások eredhetnének. Az özvegy Fruzsina szintén inkább kedvencz fiának, Gyécsának a pártját fogta. Igy jutott Béla a trónra, de a vele elégedetlen párt még mindig annyira forrongott, hogy Gyécsa elérkezettnek látta az időt arra, hogy (1176-ban) egynehány hive kiséretében sógorához, V. Lipót osztrák herczeghez meneküljön és a Béla részéről fenyegető megtorlást kikerülje. Béla ezt egy Ausztria ellen inditott hadjárattal viszonozta, melynek részleteit nem ismerjük; azt sem tudjuk vajjon kiszolgálták-e Gyécsát, vagy vajjon e hadjárat alatt magyar kézre került; azt tudjuk, hogy fogságából kiszabadult, mire a vele szintén sógorságban levő Szobjeszló cseh herczeg udvarába menekült, ki őt azonban hiveivel együtt Bélának kiszolgáltatta. 1177-től 1189-ig Gyécsa a király börtönében sinlődött. 1189-ben történt, hogy I. Frigyes német császár keresztes hadjárata alkalmával III. Bélát meglátogatta, ki őt Esztergomban fényesen fogadta. Béla második neje, a franczia Margit, arra használta fel a magas vendég jelenlétét, hogy a fogoly sógor érdekében Bélánál történendő közbenjárását kikérte. Béla engedett a kérésnek, kikötötte azonban, hogy a börtönből kibocsátott Gyécsa 2000 magyar harczos élén a császárt ennek keresztes hadjáratában kövesse. Igy is történt. E magyar segitőcsapat parancsnokai között volt Csák nb. Ugron győri püspök is. Midőn a hadsereg görög területre lépett, Frigyes császár és Angelos (II.) Izsák akkori konstantinápolyi császár között viszályok keletkeztek, melyeket helylyel-közzel csak fegyveres uton tudtak kiegyenliteni. III. Béla, kinek Margit nevü leánya Izsáknak neje volt, hiába tett meg mindent, hogy e viszálykodásokat szépszerüen csititsa s miután ebbeli fáradozásának eredménytelenségéről meggyőződött, még sem találta tanácsosnak, hogy csapatai Frigyes császár oldalán veje ellen harczoljanak. Visszahivta tehát a még Bolgárországban időző harczosait. Hat magyar báró (köztük Ugron püspök is) engedelmeskedett a hivásnak és visszatért az összes fegyveres erővel, mig három más főur az összes kisérettel a keresztes sereghez csatlakozott. Gyécsa királyfi számára magától érthetőleg nem létezett hazatérési engedély. Feltétlen bizonyosnak vehetjük, hogy a börtönből való elbocsátása a Magyarországból való örökre szóló számüzetéshez volt kötve; ilyfajta számüzöttek tartózkodására s az illetőknek oly helyen való állandó internálására pedig akkori időben valamely keresztes háboruban való részvételt találták a leghelyesebb utnak és legbiztosabb eszköznek. Gyécsa további sorsára csak a következő egyedüli okirati adat vonatkozik: 1210-ben t. i. Magyarországban oly párt alakult, mely II. András nyomoruságos kormányzatával meg nem elégedve, ezt trónjától megfosztani s helyette az uralkodó család valamely más tagját a trónra emelni akarta. Az elégedetlenek tudták, hogy Gyécsa fiai Görögországban tartózkodnak és oly levelet menesztettek hozzájuk, melyben őket Magyarországba való visszatérésre s az uralkodás átvételére felszólitották. Domald, Sebenico helytartója, valahogy neszét vette a dolognak, fogságba ejtette a küldönczöket, megfosztotta őket a náluk talált irataiktól, mire a bilincsekbe verteket Andrásnak kiszolgáltatta.II. Andrásnak 1210. évi okirata: «Cum quidam principes Ungarić iniquum adversus nos machinantes consilium, in Graeciam ad filios Geichae cartas et nuntios transmisissent, ut in Ungariam venientes, eorum consilio et auxilio adiuti regnum nostrum usurparent etc.» – Fejér: Codex diplomaticus Hungarić III. 1., 101.*
Mielőtt azonban elmélkedéseink fonalát tovább szőnnők, figyelembe kell vennünk, hogy a régibb krónikásforrások e Gyécsát helylyel-közzel bizonyos Guthard, Gotthard, Guithard, Guitard-dal, kit szintén II. Gyécsa fiának vesznek, részint felcserélik, részint azonositják. A mai kutatás megczáfolhatatlanul bebizonyitotta, hogy e kérdéses Guitard sohasem létezett és hogy alatta kizárólag Gyécsa királyfi értendő. Nagyon is hihető, hogy a német krónikások e magyar nevet nem tudták könnyen kiejteni; de az még kérdéses, vajjon a Goutszo, Guotsco, Gonzo-Goize-ből a Gotthard nevet gyártották-e. Guithard vagy Guitard-nak nincs értelme. Hauteville-i Róbert, az 1085-ben elhalt normann gróf (1057 óta), később (1058) Apulia herczege, a Guiscard melléknevet kapta; ezt azzal magyarázzák, hogy Róbert vagy a normannok között a legnagyobb ravasz (= róka) volt, vagy pedig különböző országokban való kóborlása alatt uradalmat szerzett; ennek alapján nem tartom valószinütlennek, hogy «Guitard» alatt esetleg 118Guiscard volna értendő s hogy e nevet, illetve megjelölést a királyfi idegen hangzásu nemzeti nevéből gyártották és végre annak a lehetőségével is kell számolnunk, hogy Gyécsa a görög udvarban az ott igen gyakran kifejezésre jutott szokással egyetértőleg valamely előttünk még ismeretlen nevet kapott, a mint ezt Álmos († 1129) királyfival (II. Béla atyjával) és Piroskával, I. László magyar király leányával, III. Bélával és ennek Margit nevü leányával történt, kik magyar nevüket a konstantinápolyi udvarban kivétel nélkül görög hangzásuval cserélték fel.
«Az Árpádok családi története» cz. 1892-ben megjelent művem 619-ik old. a Rubempré-családról Moreri adatai alapján egyet-mást rövidesen elmondtam, a nélkül, hogy az Árpádoktól való leszármazását mélyebben beható birálat tárgyává tettem volna. A Croy-Chanelek árpádházi leszármazásának megismertetése alkalmával (620–629. old.) azzal elégedtem meg, hogy a Horváth Mihálytól kezdeményezett uton járva, mindazokhoz csatlakoztam, kik a családnak III. Andrástól levezetett származása alapján tagadó álláspontra helyezkedtek és az egész ügyet – ez álláspont magaslatáról – teljes joggal szédelgésnek és családtörténeti lehetetlenségnek nyilvánitották.
Az «Árpád és az Árpádok» cz. 1908-ban megjelent gyüjtőmű 135-ik oldalán következőleg nyilatkoztam. «Azokhoz, kikről komolyan feltételezhetjük, hogy águkat folytatták, tartozik Kálmán herczeg, Boris (Kálmán király fiának ) fia s II. Gyécsa fia Gyécsa. Mindketten Görögországban fejezték be életüket. Kálmánról egyetlen forrás sem állitja, hogy fiutódokat nem hagyott volna maga után. Gyécsáról egy magyarországi okirat azt mondja, hogy fiai 1210-ben Görögországban éltek stb.»
Mióta mindezeket megirtam, eltünt ismét egynehány év. Történelmi forráskutatások, nevezetesen azok, melyek a történelem bármily néven nevezendő ugynevezett segédtudományaira vonatkoznak, semmi körülmények között, még minden elővigyázat és a rendelkezésre állott anyag leglehetőbb figyelembevétele mellett sem mondhatók lezártaknak, mennyiségileg és minőségileg kimeritetteknek. A naponta kutató ész, mely a tárgyától látszólag nagy távolságban és eredményre nem jogositó területen fekvő forrásokban még mindig kutatásához és szakmájához közel fekvő valamit lát, még akkor is bukkan ujabb adatokra és nyomokra, ha már munkáját bevégzettnek tartja s ennek az a legegyszerübb magyarázata, hogy nem tudjuk magunkat – sajnos – a rendelkezésünkre álló összes anyag önálló kikutatásához és megbirálásához hozzászoktatni; annak következtében elődeink hamisan járt utain haladva aztán hamis nyomon tovább-tovább járva, magától értetik, hogy hamis eredményt találunk. Én fenti kutatásaim alkalmából az eddigitől eltérő uton jártam és a következő eredményhez jutottam:
Miután okirati bizonyossággal tudjuk, hogy Gyécsa királyfinak 1210-ben legalább is két fia volt, hogy a jelen sorokban tárgyalt családoknak oly közös ősük volt, ki határozottsággal tőlük nem nagyon messze fekvő nemzedéki fokban keresendő s hogy a tárgyalt első családtagok időrendi viszonyai az 1210. évből való leszármaztatásával a legjobb egybehangzásban vannak: a még alább tárgyalandó következmények és eredményekkel egyetértőleg és annak a legteljesebb figyelembevételével, hogy erre vonatkozó mai ismereteink szerint ez máskép nem is lehet: jogositva vagyunk annak elismerésére, hogy a Croy, Crouy-Chanel és Rubempré-családok közös őse egyes egyedül csak a számüzött Gyécsa királyfi személyében található,Hogy mily merész és kalandos utakat jár az irodalom akkor, midőn e családok Árpádházi-ősatyát meg akarja határozni, mutatja legjobban a német Pierer-féle Universal Lexikon (1858. IV. 551.), melynek értelmében II. Béla, magyar király 1120 körül Airaines és Crouy (Croy) urának örökösleányát nőül vette s ezen házassági összeköttetése utján a Crouy nevü grófi család egyenes ősévé lett. Igaz ugyan, hogy a nevezett forrás hangsulyozza, hogy ezen kritika nélküli leszármaztatás mondán alapszik, de már maga e mondának emlitése is a legnagyobb irói könnyelmüség.* ha pedig ezen eredményt elfogadjuk, akkor kitünik belőle a következő:
Mielőtt azonban elmélkedéseink fonalát tovább szőnnők, figyelembe kell vennünk, hogy a régibb krónikásforrások e Gyécsát helylyel-közzel bizonyos Guthard, Gotthard, Guithard, Guitard-dal, kit szintén II. Gyécsa fiának vesznek, részint felcserélik, részint azonositják. A mai kutatás megczáfolhatatlanul bebizonyitotta, hogy e kérdéses Guitard sohasem létezett és hogy alatta kizárólag Gyécsa királyfi értendő. Nagyon is hihető, hogy a német krónikások e magyar nevet nem tudták könnyen kiejteni; de az még kérdéses, vajjon a Goutszo, Guotsco, Gonzo-Goize-ből a Gotthard nevet gyártották-e. Guithard vagy Guitard-nak nincs értelme. Hauteville-i Róbert, az 1085-ben elhalt normann gróf (1057 óta), később (1058) Apulia herczege, a Guiscard melléknevet kapta; ezt azzal magyarázzák, hogy Róbert vagy a normannok között a legnagyobb ravasz (= róka) volt, vagy pedig különböző országokban való kóborlása alatt uradalmat szerzett; ennek alapján nem tartom valószinütlennek, hogy «Guitard» alatt esetleg 118Guiscard volna értendő s hogy e nevet, illetve megjelölést a királyfi idegen hangzásu nemzeti nevéből gyártották és végre annak a lehetőségével is kell számolnunk, hogy Gyécsa a görög udvarban az ott igen gyakran kifejezésre jutott szokással egyetértőleg valamely előttünk még ismeretlen nevet kapott, a mint ezt Álmos († 1129) királyfival (II. Béla atyjával) és Piroskával, I. László magyar király leányával, III. Bélával és ennek Margit nevü leányával történt, kik magyar nevüket a konstantinápolyi udvarban kivétel nélkül görög hangzásuval cserélték fel.
«Az Árpádok családi története» cz. 1892-ben megjelent művem 619-ik old. a Rubempré-családról Moreri adatai alapján egyet-mást rövidesen elmondtam, a nélkül, hogy az Árpádoktól való leszármazását mélyebben beható birálat tárgyává tettem volna. A Croy-Chanelek árpádházi leszármazásának megismertetése alkalmával (620–629. old.) azzal elégedtem meg, hogy a Horváth Mihálytól kezdeményezett uton járva, mindazokhoz csatlakoztam, kik a családnak III. Andrástól levezetett származása alapján tagadó álláspontra helyezkedtek és az egész ügyet – ez álláspont magaslatáról – teljes joggal szédelgésnek és családtörténeti lehetetlenségnek nyilvánitották.
Az «Árpád és az Árpádok» cz. 1908-ban megjelent gyüjtőmű 135-ik oldalán következőleg nyilatkoztam. «Azokhoz, kikről komolyan feltételezhetjük, hogy águkat folytatták, tartozik Kálmán herczeg, Boris (Kálmán király fiának ) fia s II. Gyécsa fia Gyécsa. Mindketten Görögországban fejezték be életüket. Kálmánról egyetlen forrás sem állitja, hogy fiutódokat nem hagyott volna maga után. Gyécsáról egy magyarországi okirat azt mondja, hogy fiai 1210-ben Görögországban éltek stb.»
Mióta mindezeket megirtam, eltünt ismét egynehány év. Történelmi forráskutatások, nevezetesen azok, melyek a történelem bármily néven nevezendő ugynevezett segédtudományaira vonatkoznak, semmi körülmények között, még minden elővigyázat és a rendelkezésre állott anyag leglehetőbb figyelembevétele mellett sem mondhatók lezártaknak, mennyiségileg és minőségileg kimeritetteknek. A naponta kutató ész, mely a tárgyától látszólag nagy távolságban és eredményre nem jogositó területen fekvő forrásokban még mindig kutatásához és szakmájához közel fekvő valamit lát, még akkor is bukkan ujabb adatokra és nyomokra, ha már munkáját bevégzettnek tartja s ennek az a legegyszerübb magyarázata, hogy nem tudjuk magunkat – sajnos – a rendelkezésünkre álló összes anyag önálló kikutatásához és megbirálásához hozzászoktatni; annak következtében elődeink hamisan járt utain haladva aztán hamis nyomon tovább-tovább járva, magától értetik, hogy hamis eredményt találunk. Én fenti kutatásaim alkalmából az eddigitől eltérő uton jártam és a következő eredményhez jutottam:
Miután okirati bizonyossággal tudjuk, hogy Gyécsa királyfinak 1210-ben legalább is két fia volt, hogy a jelen sorokban tárgyalt családoknak oly közös ősük volt, ki határozottsággal tőlük nem nagyon messze fekvő nemzedéki fokban keresendő s hogy a tárgyalt első családtagok időrendi viszonyai az 1210. évből való leszármaztatásával a legjobb egybehangzásban vannak: a még alább tárgyalandó következmények és eredményekkel egyetértőleg és annak a legteljesebb figyelembevételével, hogy erre vonatkozó mai ismereteink szerint ez máskép nem is lehet: jogositva vagyunk annak elismerésére, hogy a Croy, Crouy-Chanel és Rubempré-családok közös őse egyes egyedül csak a számüzött Gyécsa királyfi személyében található,Hogy mily merész és kalandos utakat jár az irodalom akkor, midőn e családok Árpádházi-ősatyát meg akarja határozni, mutatja legjobban a német Pierer-féle Universal Lexikon (1858. IV. 551.), melynek értelmében II. Béla, magyar király 1120 körül Airaines és Crouy (Croy) urának örökösleányát nőül vette s ezen házassági összeköttetése utján a Crouy nevü grófi család egyenes ősévé lett. Igaz ugyan, hogy a nevezett forrás hangsulyozza, hogy ezen kritika nélküli leszármaztatás mondán alapszik, de már maga e mondának emlitése is a legnagyobb irói könnyelmüség.* ha pedig ezen eredményt elfogadjuk, akkor kitünik belőle a következő:
V. Összefoglalás.
Akkor, midőn Gyécsa királyfi Görögországba került, a már előtte oda számüzött anyja, Fruzsina, valószinüleg még élt;V. ö. «Az Árpádok családi története» cz. művem 314–315. old.* az pedig bizonyos, 119hogy III. Béla leánya Margit (kit a görögök Máriának neveztek) akkor már az uralkodó császár (Angelos II. Izsák) neje volt. Már a régibb irodalom tudott arról, hogy a számüzött királyfi uj hazájában vele egyenrangu nővel egybekelt és hogy e házasságból fiak születtek; neveket azonban nem ismernek. Első látszatra azt hihetnők, hogy felesége II. Izsák császár családjában volna keresendő; de ezt a családját ábrázoló nemzedékrendi táblán mai ismereteink nyomán nem tudjuk megerősiteni. Bizonyosnak vehetjük, hogy a házasság törvényes és hogy neje előkelő családból származott, mert ellenkező esetben a magyar országnagyok egy része 1210-ben meg nem kinálta volna Gyécsa fiait a magyar koronával. Ma sem ismerjük neje nevét, de a következőknek alapján hovatartozandóságát legalább sejthetjük.
Az 1282. évi okiratból tudjuk, hogy ugy fia István, mint unokája «Velenczei» András Velenczével annyira álltak érintkezésben, hogy mindketten életük egy részét Velenczében és ennek területén töltötték; ez pedig kétségtelenül azért történt, mert nem csak Andrásnak velenczei neje volt, hanem azért, mert már István bizonyos jogokat és igényeket Velenczében akart érvényesiteni. Miután róla nagy mérvben fel kell tételeznünk, hogy franczia nővel kelt egybe, megmarad annak jogos feltételezése, hogy Velenczével való érintkezése anyai leszármazására vezetendő vissza. Már Mária, II. László magyar király leánya, Gyécsa unokanővére, 1165-ben Michieli Miklós velenczei patriciusnak a neje. Gyécsa idejében a Velencze s Görögország közötti érintkezés oly élénk volt, hogy ahhoz hasonlót sem korábban, sem későbben nem találhatni s egy velenczei patriczius leány a számüzetésbe kergetett és bizonyosan nem gazdag királyfi számára még mindig fényes és egyenrangu házasfél volt.
Hogy mikor halt meg Gyécsa? nem tudjuk; de miután a magyar elégedetlenek 1210-ben nem hozzá, hanem fiaihoz fordultak, bizonyosnak vehetjük, hogy nevezett évben már nem élt. Az 1210. évi okirat Gyécsa fiairól csak általánosságban tett emlitést, a nélkül, hogy nevüket és számát megnevezné; de miután «fiak»-ról szól, legalább ketten voltak. Fentebbi okirati anyagunk támogatja ezt annyiban, a mennyiben az egyikben Istvánra, a Croyak egyenes ősatyjára, a másikban Alexander-re, a Rubemprék ősére ráismerhetünk. Stefan (= István görög név; annyit jelent mint a koszorus, a koronás és ennek még az volt az előnye, hogy 1190 előtt már négy magyar király viselte. Alexander egy még a keresztényelőtti korszakból származó görög név, mely annyit jelent mint «a férfiaknak segitő». A századok folyamán azonban kiszoritotta őt Görögországban a rövidebb alakja, Alexios (= Elek), mi annyit jelent mint «a segitő». Alexander inkább a nyugat vidékén divott. Miután Gyécsa mindkét fia kétségkivül Görögországban született, több mint valószinü, hogy Alexander ott az Alexiosz nevet viselte;A mint ezt Nagy Géza úr a fenti Turul-értekezésben helyesen sejti.* de miután ugy Moreri forrása, mint kétségkivül kortársai is Alexander-nek (= Sándornak) nevezték, én is e névnél maradok.
Nincs ugyan egyenesen bebizonyitva, hogy Alexander éppen Gyécsának a fia s nem unokája volt; de hogy az előbbi esetet elfogadom, annak a következő az oka. Az 1282. évi okiratban világosan kiemelik, hogy István herczeg (Gyécsa fia) Velenczébe történt elutazása előtt összes francziaországi birtokait és a Croy vár és uradalomra vonatkozó jogait András nevü fiának átadta s ezt egyáltalában egyetemes örökösévé kinevezte; ebből tehát következtetendő, hogy csak egy fia volt és hogy Alexiosz = Alexander csak fivére vagy esetleg névtelen fivérének a fia. Nagy Géza ur fenti értekezésében ezzel szemben meg nem fogható állitást, absolute indokolatlan tévedést találunk. Az állitja t. i., hogy «a XIII. század közepe felé megtelepedett Francziaországban egy András nevü magyar herczeg, ki 1248-ban résztvett szent Lajos szentföldi hadjáratában s ott ugy emlegették, mint «földnélkülit»; erről pedig az eddig idézett forrásaink mitsem tudnak, mert a «földnélküli» melléknév nem Andrásra, hanem Alexander-re vonatkozik és szerző mindkettőt egymással azonos személyeknek veszi, a miről pedig szó sem lehet. Andreas görög név (= a férfias); nem volt tehát egyáltalában szükség arra, hogy abból egy Alexander-Alexioszt faragjanak; a Rubempré-család létét pedig kétségbe vonni lehetetlenség.
120Hogy mely évben hagyták el Gyécsa fiai Görögországot ismeretlen; mindenesetre 1210 után történt és volt ennek kellő oka is.
II. Izsák, a magyar Margit (Mária) férje, 1204. január kezdetén meghalt és halálával még ugyanazon évben a konstantinápolyi császárság a franczia urak kezébe került; ezeknek sorában voltak: a flandriai grófok családjának tagjai, a Capetingok Courtenay nevü ága s Brienne-i János lovag, kinek a rokonát Alexander nőül vette. Mindez lezajlódott 1204-től 1237-ig. Margit még 1204-ben hagyta el Konstantinápolyt, férjhez ment még kétszer, a nélkül, hogy Konstantinápolyba visszatért volna; Gyécsa pedig 1210-ben már nem élt. Fiai, kik ugyan Konstantinápolyba? születtek, atyai származásuk után azonban nem görögök, hanem nyugatiak voltak, az akkor hatalomhoz jutott francziákkal kétségkivül élénk érintkezésben voltak és igy magától érthető, hogy arra elhatározták magukat, hogy Francziaországban uj hazát keressenek. Magyarországba visszatérni nem volt nekik megengedve és lehet, hogy akkor már franczia örökösleányokkal egybekeltek vala; csak igy és nem másképpen magyarázhatjuk meg, hogy mindketten (ha több fia nem volt) Francziaországban felmerülnek és ott közbirtokosok lesznek: Alexander Rubempréban, István az ezzel szomszédos Croy-ban.
Tudjuk, hogy Alexander Brienne-i Éberhard leányát (Izabellát), Rameru urnőjét feleségül vette. Ezen Éberhard unokafivére (János) már 1208-ban Jeruzsálem királya s igy nagyon valószinü, hogy Alexander még keleti tartózkodása alatt e felette előkelő franczia uricsalád figyelmét magára vonta. Mint Rameru ura élénk érintkezésbe lépett a franczia Burgunddal és összes utódsága többnyire Flandriában, Hennegauban és Brabantban töltötte életét. A fent közlött rövid életirási adatokból kiviláglik, hogy utódai felette kedvező házassági összeköttetéseik utján gyorsan igen tekintélyes, gazdag, hatalmas és végre herczegi rangra emelt családot alapitottak, mely azonban már első herczegi tagjában kihalt. Külön története nem képezi jelen dolgozat tárgyát.
Egészen másképpen alakultak István viszonyai. Bizonyosnak veendő, hogy a Croy uradalomnak egyik közbirtokosa lett. Miután az 1282. évi osztálylevélben olvassuk, hogy egy Katalin, Croy részbirtokosa és Airaines urnöje, unokái (Felix és Márk) consobrinájaként (= unokanővér = cousine) szerepel, több mint valószinü, hogy már István azon család egyik leányát nőül vette, annál is inkább, a mennyiben az amiensi törvényszék 1290-ben kibocsátott itélőleveléből némileg kitünik, hogy nemcsak Croy, hanem Airaines is István unokái öröklött birtokát képezte. Élete vége felé (mert akkor már felnőtt fia volt) István Velenczébe utazott és akkor összes franczia birtokait fiának (a később vagy már akkor) «Velenczei»-nek nevezett Andrásnak adta át, a miből azt lehet következtetni, hogy életét Francziaországon kivül, Velenczében vagy velenczei területen végezte be. Már fentebb azon nézetnek adtam kifejezést, hogy ezen velenczei ut azzal lehetne összekapcsolható, hogy anyja velenczei nő volt és hogy István velenczei tartózkodásával az anyjától ráháramlott jogokat és követeléseket érvényesiteni akarta.
Fia András egyik utódjának (a Felix-ágból) tanusága szerint az ősök legkiválóbbjának neveztetik, a mi kétségkivül arra vezetendő vissza, hogy mint IX. Lajos kisérője ennek keresztes hadjáratában részt vett, honnan ama bizonyos gyémántokkal kirakott keresztet állandó családi ékszerül hazahozta. Az volt a szerencséje, hogy a gazdag és előkelő velenczei családból származó Cumani Szibillát nőül kapta, a miből annak egy ujabb bizonyitékát lehetne sejteni, hogy családja illetve ősei Velenczével már korábban is érintkezésben álltak. Ezen házassági összeköttetés valószinüleg annak az oka, hogy András már fiatalabb korában Velenczében tartózkodott; kétségtelen az, hogy utolsó éveit ott töltötte s ott 1278-ban meg is halt, miután ugyanott Foscarini Tamás közjegyzővel végrendeletét megiratta. Bizonyosnak vehető az is, hogy nejével nemcsak készpénzhozományt, hanem földbirtokot is kaphatott, mert az 1279. évi okiratból tudjuk, hogy András 1260-ban Utraicus Konrád közjegyzővel a Brastolaiaknak az ismert legeltetési szerződést kiállittatta, melyet 1279-ben fia Felix megerősitett.Brastola (Saint-Allais szerint) Dalmácziában Spalato és Almissa városok szomszédságában feküdt és ott működött Morosini Roger mint velenczei tengerészparancsnok a genuaiak ellen. Az egyik iró (Henninges, Theatrum genealogicum I. 1143) mondja: «Morosini Roger a 60 három sor evezővel egymás feletti hadihajók velenczei parancsnoka az 1290-ben a genuiak elleni háboruban.» St.-Allais e Rogert Crouy Chanel Felix sógorának nevezi, a mi azon alapszik, hogy III. András király – Felix állitólagos atyja – Morosini Tommasinának a fia. Saint-Allais is hiszi, hogy III. András Felixnek az atyja. Teljesség kedveért legyen azonban még a következő is felemlitve. Erzsébet királyné 1385-ben megtiltja a dalmát városoknak, hogy Raguza rovására sót szállitsanak «ad forum sub castro Brostanik Sancti Michalli appellatum». (Raguzai oklevéltár 107.).* Hogy utolsó éveiben 121Francziaországot elhagyva távol vidékekre ment, azt az 1282. évi darab azzal indokolja, hogy távoli vidéken bizonyos jogait és követeléseit pör utján érvényesiteni akarta, ez pedig csak abban találhatja magyarázatát, hogy e jogai s követelései alatt elsősorban a nejétől, Cumani Szibillától kiinduló velenczei követelései értendők.
Házasságából Felix és Márk nevü fiai származtak, kiken kivül még egy Péter nevü természetes fia is volt. Mindkét név, nevezetesen Márk minden határozottsággal velenczei eredetre mutat és ha mindkét fivér esetleg franczia földön is született, nevüket kétségkivül anyjuk kivánságára kapták.
András halálával a tőle alapitott család egysége megszünt; alakult a Ctoy és a Croy-Chanel ág, a mi azonban csak 1282-ben történt, mert mindaddig ugy Felix, mint Márk a Crouy-Chanel nevet viselte; a Chanel név magyarázatát már fent adtam.
Máyk, András ifjabbik fia, határozottan több szerencsével dicsekedhetett, mint bátyja. Atyja után Airaines-ben és Croy-ban birtokolt. Ugyanezen területeken Airainesi Hugo birtokos szomszédja is lakott, kinek Katalin nevü örökös leányát nőül vette; ez által anyagi vagyonát tetemesen szaporitotta. A Roquencourt melletti Maisnil-en (= Ménil) is birtokolt. 1282-ben már oly kedvező anyagi helyzetben volt, hogy a Felix kezén volt croyi birtokrészt 1170 ezüst garas árán magához szerezhette; 1284-ben pedig az amiensi székeskáptalant megajándékozhatta. Elhalálozása évét nem ismerjük.
Két fia volt: I. János, ki már 1282-ben felmerül, de ki akkor kétségkivül még zsenge koru lehetett. Vajjon az 1282-ben emlitett ifj. Airaines-Croy Katalint nőül vette-e, nem tudjuk; további történetét a rendelkezésünkre álló kutfőkből nem ismerjük. Márk ifjabbik fia, I. Vilmos nőül vette Rentyi András örökös leányát Izabellát (vagy Erzsébetet), kivel a Renty és Seninghen nevü uradalmakat kapta. Ez ismételten volt egyike azon házassági összeköttetéseknek, mely a család anyagi birtokait jóval szaporitotta.
A család további nemzedékrendjének felsorolása e helyen felesleges, mert ismeretes és minden nagyobbszabású genealogiai műben megtalálhatta. Itt csak az legyen még kiemelve, hogy I. Vilmostól kezdve a legtöbb családi tag élete s működése a burgundi herczegek szolgálatában zajlódott le, hogy legtöbbjök az első s mérvadó urakhoz tartoztak, magas méltóságokat, kitüntetéseket és rangemeléseket kaptak és hogy egy közöttük (Chimayi Fülöp) már száz évvel I. Vilmos halála után (1486-ban) a német birodalmi herczegi méltóságra szert tett. Ily körülmények közt aztán magától érthető, hogy a mesés gyorsasággal magasba röpült ág a homályban élő Crouy Chanel-ággal való közös leszármazást és családi együtt-tartozandóságot elfeledte s feladta.
Felix, András öregebb fia a Cro(u)y-Chanel nevü ág egyenes ősatyja. Ez utóbbi ág viszonyai egészen másképpen alakultak, mint a Croy és a Rubemprééi. Au 1282. évi okirat világosan kiemeli, hogy Felix atyjától már régibb időben kiállitott okiratok alapján az Allevard-i kerület határain belüli összes birtokokat örökölte s hogy ezek ujabb felosztás tárgyát már nem képezhették. Ebből, valamint abból is, hogy a felosztás Allevard-on történt, az következik, hogy Felix Allevardon már 1282 előtt állandóan letelepedett és ott egy nem igen vagyonos hölgyet, de la Chambre Guigonne-t, a 1a Tour en Allevard nevü ingatlan tulajdonosát nőül vette, kiről azonban nem lehet mondani, hogy nem előkelő családból származott. Felix anyagi viszonyai nem lehettek igen kedvezők, mert az 1282. évi birtokfelosztás, melynek értelmében Felix Croy-i részét Márk nevü bátyjának 1170 ezüst garas felülfizetés mellett átengedte, inkább közönséges eladásnak mondható, mint felosztásnak. 1284-ben még beleegyezését adja ahhoz, hogy Márk az amiensi székeskáptalan javára alapitványt 122tegyen; 1286 február 7-én már nem élt.Rokona, szicziliai Margit azt mondja róla 1292-ben, hogy élete virágkorában ugy látszik erőszakos halállal mult ki. Margit csak 1290 aug. 16-án ment férjhez és igy nem valószinü, hogy Felixet személyesen ismerte volna; lehet az ember még 45-ik évében élete virágkorában is. A mit pedig Érdi az erőszakos halálhoz füz, hogy ez t. i. a szicziliai-nápolyi trónon ült Anjouk politikai ármányaira volna visszavezetendő, az már több mint álmodozó képzelgés. 1285-ben még IV. László ült a magyar trónon és akkor még senkinek sem lehetett arról tudomása, hogy egyenes fiutódok hátrahagyása nélkül fog meghalni; Felix halálával az Anjouk különben mitsem értek volna el, mert három fia volt és Márk nevü őcscse is a családot folytatta stb.*
Három fia volt: Antal, András és János, kik közül Antal még szerényebb házasságot kötött, mint atyja. Neje de Commiers Ambrózia egy Allevardon élt kisebb családból volt, ki a kis Goncelin-ben birtokolt. Házasságukból a következő fiak származtak: Péter, János, Humbert és Simon.A három utóbbiról Saint-Allais a következőket mondja:a) János (lovag) feleségül vette Croy Izabellát, Clary urnőjét, kinek nagyszülői Enguerrand, Croy ura s neje Ilona. E házasságra megjegyzendő, hogy itt a Croy-ban törzsökös oly család tagjáról van szó, ki a Chanel-ekkel nem volt nemzetségbeli rokonságban. Ezen Enguerrand-ot különben 1270-ből ismerjük. b) Humbert, ki a latin de Cruce nevet is viselte (a mi a franczia Croy = croix = kereszt-re czéloz), Beatrix dauphine tálnokmestere 1334 és 1335-ben, mely minőségben az 1355 május 22-én elhalt II. Humbert dauphin szolgálatában is állt. Teljesség kedvéért személyére vonatkozólag még a következőt is akarom felemliteni: A pápa 1332 junius 17-én levelet intéz Humbert dauphinhoz (Történelmi Tár 1898. évf. 390.), melyben kiemeli, hogy a hozzáintézett levelet a dauphin követe: dilectus filius nobilis vir Humbertus de Cholay miles hozta s hogy a levél tartalmát még élőszóval is közelebbről magyarázta. Ezzel sehogy sem akarom határozottan állitani, hogy e Humbert lovag Crauy Humberttel azonos; de mindenesetre ki kell emelnem, hogy Cholay nevü helyiség Francziaországban jelenleg ki nem mutatható s hogy igy nem éppen teljesen kizárandó, hogy a pápai levélbe közlési hiba becsuszhatott. c) Simon, ki szintén a de Cruce nevet kapta, jelen volt a Grandes-Chartreuse (ma az Iséremegyében) melletti Mirebel-en összegyült fegyveres gyülekezeten 1348 ápr. 6-án.*
Még egyszer úgy látszott, mintha a család fénye királyi leszármazásának megfelelőleg ujra felragyogna; ez akkor volt, midőn Antal fia Péter 1308-ban az országfejedelem és neje, Magyarországi Beatrix jelenlétében (ki magát nyiltan a vőlegény rokonának nevezte) az előkelő családból származott Sassenage-i Ágnest nőül vette s az allevardi fejedelmi kastélyban főnemes családok tagjai mint vendégek és tanuk összegyültek. A dauphin kijelenti ugyan a nyilvánosság előtt, hogy a vőlegény anyagi birtokokkal bizony csak szerényen dicsekedhetik, de mindamellett a nejével tartott rokonság kedvéért mégis részesiti őt különféle kitüntetésekben.
Ugy látszik, hogy az e házassági összeköttetéshez füzött remények nem valósultak. Ugyanezen Chaneli alias Crouy Péter 1327-ben az allevardi kerület vámhatóságának és képviselőtestületének tagja. Fia Vilmos fiatalkorban meghal a Crecy-i ütközetben; ennek a neje is, Ponsi Janka, allevardi származásu. Fiai Aymon és János. A további nemzedék sorrendjének felsorolása itt felesleges, miután az alább következő táblán részben megtaláljuk. János összes utódai az allevardi la Tourban élnek; mindnyájok szerény polgári állásban vannak és királyi származásukat Allevardon annyira feledik, hogy az okiratok őket most már csak egyszerüen mint Chanel urait és elég gyakran mint a Chanel nevet viselő egyszerü allevardi lakosokat emlitik. Rudolf- és Hektorban ujra – de csak végrendelkezésük alkalmával – felébred az előkelő származásról szóló visszaemlékezés, de Hektor fia III. János megint csak a nemes Chaneli János ur. Csak 1598-ban találjuk megint, hogy Lesdiguiers Ferencz tábornok Chanel Claudius századoshoz intézett felette hizelgő levelében czimzettnek királyi származására czéloz.
A XVII. század első felében Grenoble-ban találjuk a családot, melynek egyes tagjai polgári és katonai közhivatalokat viseltek, a nélkül, hogy magas állásokhoz jutottak vagy a család fényét emelték volna. És éppen 1790-ben – elég furcsa dolog – fellép a két fivér, Chanel János Claudius és Ferencz Miklós, mindkettő a grenoblei törvényszék ügyésze, azzal a kéréssel, hogy ugyanazon törvényszék a bemutatott (és az Érdi-féle gyüjteményből előttünk is ismeretes) okirati anyag alapján Crouy-Chanel Felixtől egyenes férfiágon és ez által az Árpádoktól való leszármazásukat hitelesitse, a mit a törvényszék meg is tett.
Az eddigiek alapján megkapjuk tehát a következő nemzedékrendi töredéket, mely többnyire 123csak azon személyeket foglalja magában, kik az összkép ábrázolására szükségesek. Megjegyzendő, hogy dr. Hopf Károly «Historischgenealogischer Atlas» czimü 1858-ban megjelent művében (I. 287.) Saint-Allais 1818-ban megjelent «Nobiliaire universel» (Tom. I. pag. 513. és tom. III. pag. 44) nyomán szintén közölte a Crouy-Chanel (Croy de Hongrie) grófi család nemzedékrendjét. Miután Antal őseit (295. old.) éppen ugy mint a Croyak-éit III. András magyar királytól leszármaztatásuk miatt koholtaknak veszi, a nemzedékrendet csak Antallal nyitja meg.
II. Gécsa király † 1162; Gécsa királyfi megy 1189-ben Görögországba; Croy és Crouy-Chanel.; Rubempré.; István 1210; «Velencezi» András 1260–1278 ~ Cumani Szibilla; Croy.; Sándor (= Alexiosz) 1210–1252 ~ Briennei Rameui Izabella; I. Balduin ~ Ricquigny Mária; Felix † 1285 ~ de la Chambre Guigonne 1286–1290; Péter felveszi a Tarantaise-nevet; Márk 1282–1290 ~ Airainesi s Croy Katalin; II. Balduin ~ Grandpréi Jolánta; I. Antal ~ Coucy-i Marianna; Antal 1282–1308 ~ de Commiers Ambrosia 1308–1309; András 1290; János 1290; I.János 1282; I. Vilmos † 1384 ~ Renty Erzsébet a családot.; I. János Halluini Janka; Péter 1308–1326 ~ Sassenagei Ágnes 1308; János ~ Croy Izabella; Hunbert (de Cruce) tálnok mester 1334–1335; Simon (de Cruce) 1348; Róbert ~ Riverui Colle; I. Károly ~ Mailly Francziska; II. Antal ~ Croy Jakobaea; Vilmos † 1346 aug. 26 ~ Jonsi Janka végr. 1349.; Aymond 1349; Aymon 1349; I. János 1349–1404 ~ Mailles Richarda; Anna 1349; Janka ~ 1. Crévecoeuri Ferencz ~ 2. Vendomei Jakab † 1524; II. János † 1477; II. János 1401–1404 ~ du Peloux Janka 1401; Janka ~ Mainternei Róbert Ruffin ura; Rudolf 1404–1443 ~ de Claux Margit; II. Károly; Francziska; III. Károly; Adrián † 1558; Hektor 1443–1488 ~ Guiffreyi Katalin 1443–1488; András 1443; Claudius 1443; Beatrix 1443 Montfleuryi apácza; III. János ~ Hamáli Mária; III. János 1488–1530 ~ virivillei Grolée Michaela 1488–1530; Katalin 1488 ~ du Peloux Vilmos 1488; III. Károly ~ Orlayi Francziska; III. Antal ~ Avroulti Mária; Lajos György 1530–1553 ~ Guersi Katalin; Fülöp; Károly Fülöp; Fülöp Antal; IV. János 1537–1557 ~ Pellet Florentia 1537–1568; Claudius Guidó 1537–1568 ~ Salvaing Aymonette 1537; János 1537–1553 jánosrendi lovag; Katalin 1537–1568; I. Claudius 1537–1598 ~ Charra Katalin 1568; János; Lujza Brigitta ~ 1. Salmi Frigyes Károly rajnai gróf † 1696 ~ 2. Mérode Fülöp Ferencz felvette a Rubempréi herczegi czimet; Filibert sz. 1574 nov. 12. ~ du Faure Ilona 1601; Lőrincz sz. 1575 decz. 24.; Ferencz Lőrincz sz. 1603 decz. 30. folytatja a családot.; János
Felix és családjának az értekezésünkben szereplő vagy jelzett Árpádokkal való összefüggését a következő tábla mutatja.
Ezen tábla megmagyarázza egyuttal azt is, hogy miért veszem az itt tárgyalt családok ősének Gyécsa királyfit és nem Kálmán király hasonnevü unokáját. Tudjuk, hogy Szicziliai Margit 1292-ben «Velenczei» Andrást nagybátyjának, ennek fiát Felixet pedig unokafivérének mondja. Igaz ugyan, hogy ez nála csak általános rokonságot jelent, de miután mindketten egyenesen II. Gyécsa utódai, köztük a nemzedéki távolság mégsem oly nagy, mint a távolabb közös leszármazásában keresendő Kálmánnál; mihez még az is járul, hogy Kálmán király Boris anyját házasságtöréssel vádolta, Magyarországból elüzte, ugy hogy Buris ágát Magyarországban nemigen ismerték el, a mit Margit okiratának tekintetbevételével nem szabad figyelmen kivül hagynunk.
Dolgozatom nem volna teljes, ha a következő kérdésre nem válaszolnék. Ösztönszerüleg t. i. azon már sokszor szellőztetett kérdés merül fel, hogy miért nem érezte magát a nemzet akkor (1301-ben), midőn az Árpádok kihaltak, arra inditva, hogy Gyécsa királyfi utódait az üresedésbe jött trónra meghivja s miért nem érvényesitették ezen utódok jogos örökösödési igényeiket?
E kérdés kétségkivül helyénvaló s válaszra sok anyagot szolgáltat.
Az Árpádok kezdettől fogva nem nyujtották békében együtt élő család képét. Belviszályok és az ezekből kifolyó megtorlások e család keblében mindig napirenden voltak. Már szent I. István megvakittatta nemzetségbeli rokonát Vászolyt, minek az lett a következménye, hogy Vászoly fiai külföldre menekültek. Ezek közül I. Béla fellázadt bátyja I. András ellen; utóbbinak a fia, Salomo, összeveszett unokafivéreivel I. Béla fiaival, mire őt szent (I.) László börtönbe vetette. Kálmán király megvakittatta fivérét Álmost és ennek Béla nevü fiát, minek az lett a következménye, hogy Álmos Görögországba menekült, ott a Konstantin nevet 125felvette s ott meghalt. II. Gyécsa halála után († 1162) fivérei II. László s IV. István unokaöcscsük, III. István ellen léptek fel mint ellenkirályok és igy tehát csöppet sem szabad azon csodálkoznunk, hogy III. István halála után († 1173) fivérei III. Béla s Gyécsa herczeg között nyilt viszályokra került a dolog, melyek később IV. Béla s fia (V.) István között elég erősen ismétlődtek.
A társadalmilag együttélő emberiség első fellépésével egykoru jelenség az, hogy valamely család egyik tagja vagy rosszindulat és valódi romlottságból, sokszor azonban egy kivülről reáható ösztön vagy kivánság leküzdésére hiányzó erejének engedve, oly valamit elkövet, a mi a család érdekkörének árt és a család vezető tagjai részéről a leghatározottabban elitéltetik. Ily esetben felmondják a vétkes családtagnak a családhoz való hozzátartozandóságát és azt tanácsolják neki, hogy a becsületében és tekintélyében általa kárositott család légkörén kivül keressen magának tartózkodási helyet. Addig, mig e kirekesztés kortársai élnek, a ludas családtag nevét, kit a család szégyenfoltjának mondanak, hébe-korba még emlitik. A későbbi nemzedékek szaporodásával ez is megszünik, mert a történtekre való emlékeztetést az utódokban már azért is akarják kiirtani, hogy a kitagadott családi ágról tudomásuk se legyen; de a kitagadott tag sem találja éppen szükségesnek, hogy multja történetét utódaival okirati szigorral közölje. Egy évszázad mulva a család mindkét ága már mitsem tud a dologról.
Hogy ilyen és ezekhez hasonló esetek már az ókor óta uralkodó családokban mai napig elég gyakran előfordultak, számos példával bebizonyitható. Jelen esetünkre nézve azonban a következő a legjellemzőbb.
VI. Lajos franczia királynak († 1137) többiek között egy Fülöp nevü fia is volt, ki neje, Courtenay-i Erzsébet kezével a Courtenay-uradalom birtokába jutott. Számos fiai közül Péter lett Konstantinápoly császára, ága azonban már unokájával halt ki. Péter császár fivérei, Róbert, Vilmos és János folytatták a családot, mely több ágra oszlott és felette számos utódokban tovább virágzott, kik mindnyájan Francziaországban éltek és a Courtenay-nevet viselték. Már most azt hinné az ember, hogy oly családnak az ivadékait, kiknek az uralkodóházból való férfiágon leszármazása minden kétséget kizárt és kik századokon keresztül hazájukban maradtak, minden teketória nélkül királyi herczegeknek elismerték és adott esetben a trónutódlásra jogosultaknak tartották volna. De nem igy volt. Courtenay János, a Champignelles-ág sarja, 1603-ban arra kérte a királyt: ismerje őt el királyi herczegnek; meghalt 2639-ben, a nélkül, hogy kérése teljesitését keresztül vihette volna. Fia Lajos ismételte kérését XIV. Lajos előtt, de őt sem akarták elismerni, mert – igy indokolták – ámbár ősük Péter királyi vérből származott, ezen ős, mert a királyi család nevét és czimerét a Courtenay-névvel és czimerrel felcserélte, magát lealázta. Annyit azonban mégis meg akart a király engedni, hogy a család tagjai a királyi ház liliomait ugy mint annak természetes (= törvénytelen) tagjai bal haránt pólyával átvágják. A kérelmező el nem fogadta a kegyelem e jelét és meghalt 1672-ben. Fia Lajos Károly 1715-ben a párisi parlamenthez egy ujabb tiltakozást adott be, hogy családja számára a királyi ház ivadékainak járó jogokat megszerezze, de ő is meghalt († 1723), a nélkül hogy eredményt elért volna. Ifjabb fiával, Károly Roger-rel kihalt a család fiága 1730-ban. Nővére, Ilona, Beaufremont Lajos neje még egy utolsó kisérletet tett királyi származásának elismerésére, de a párisi parlament megtiltotta neki 1737-ben a királyi herczegnői czim használatát; vele kihalt a család 1768-ban.
Mindezek a fent felvetett kérdés némely pontjaira világitó fényt vetnek.
Vajjon tudták-e Gyécsa fiai, hogy a II. Andrással elégedetlen országnagyok őket a királyi trón elfoglalása czéljából Magyarországba hivták, nem tudjuk; annyi bizonyos, hogy az elégedetlenek a dynasztiát nem akarták a tróntól megfosztani s hogy a koronát csak az uralkodó család egyik oldalágának akarták átadni. Akkor Gyécsa királyfi számüzetése óta csak husz év mult el, a Magyarország és Görögország közötti érintkezések akkor még napirenden voltak; Gyécsa egy vele egyenrangu hölgyet vett nőül és igy könynyen érthető dolog, hogy 1210-ben a számüzöttnek fiaira gondoltak.
Kilenczven évvel később nagyot fordult a világ. V. István leánya Mária († 1323). II. Károly 126szicziliai-nápolyi király neje, kiről határozottan tudjuk, hogy 13 felnőtt gyermeke (ezek között nyolcz fia) volt és azokról fényesen gondoskodni akart, már 1290-ben, fivére IV. László halála után mindent elkövetett, hogy a véleménye szerint megüresedett magyar trónt elsőszülött fiának, Martell Károlynak biztositsa; pedig jól tudta, hogy az Árpádok fiága akkor még ki nem halt. Élt még egy András, kinek atyja István II. Andrásnak az utószületett fia volt és a velenczei doge-családból származott Morosini-leánynyal teljesen egyenrangu házasságot kötött. Az uralkodásra vágyó s felette czivakodós, cselszövő görög Mária, IV. Béla neje, kinek szintén sok gyermeke volt, mindent a mit csak lehetett, elkövetett, hogy az Árpádoknak az utószületett István által képviselt ágát lehetetlenné tegye s sikerült is neki, hogy sem a nemzet, sem a királyi család e királyfi létéről tudomást ne vegyen. Ez azonban 1290-ben mitsem változtatott a dolgon; mindenki tudta akkor, hogy a szomszédos Ausztriában a trón legközelebb várományosa él; azon András, kinek érdekében anyai nagybátyja Morosini Albert már évek óta tekintélye, befolyása s gazdagsága leghathatósabb felhasználásával és személyes beleavatkozásával s tetterejének igénybevételével, a hol csak lehetett, közreműködött. Albert nélkül András sohasem jutott volna trónra és több mint valószinü, hogy az Anjouk a III. András elleni cselszövésükben azért huzták a rövidebbet, mert Morosini Albert az unokaöcscse érdekében hozandó pénzáldozatok ügyében több sikert tudott elérni; pénz nélkül ilyesmi már akkor sem sikerült.
III. András halálával ujra változott a helyzet. Az 1210-ben meghiusult pucs óta kilenczven év folyt le; a nemzet zömében aligha létezett, valaki, kinek az Árpádok életbenlétéről tudomása lett volna s ha valakinek vagy többeknek lett is volna róla tudomása, elegendő okuk volt arra, hogy tudomásukat ki ne kürtöljék. Ákos nb. Borsodi István nádornak, III. András országbirájának, ki az 1303-ban kiállitott és mai napig a kutatók szentirásává lett okiratában oly virágos irályban biztosotja, hogy III. Andrással szent István törzséről férfiágon az utolsó aranyágacska lehullott, elég oka volt arra, hogy a királyi család ki nem haltáról, ha egyáltalában róla tudott, mélyen hallgasson.V. ö. a Századok 1907. évf. 481–489. old. megjelent dolgozatommal.*
Elsősorban e téren azon kérdés merül fel, vajjon akkor, midőn III. András halálával a királyválasztás joga a nemzetre visszaszállt, senkinek sem jutott-e eszébe, hogy a nemzet kebléből uj nemzeti királyt kellene megválasztani, hisz pályázókban nem volt hiány. Éppen akkor élt Magyarországban három oligarcha: Csák nb. Trencséni Máté, Kán nb. László erdélyi vajda s Héder nb. Güsszingi Iván (= János), kiknek mindegyikéről teljes joggal feltételezhetjük, hogy bármelyiknek az agyában a megüresedett korona megszerzésére czélzó vágy gondolata hébe-korba felvillant. Ha csak egyetlenegy ily pályázó lett volna, talán sikerült is volna a dolog; de mert hárman voltak, nem sikerülhetett.
Az Anjouk már tiz év óta azon voltak, hogy a magyar koronára czélzó vágyaiknak hatalmas kifejezést adjanak, mi által az ország vezetőkörei már hosszabb idő óta azon gondolattal megbarátkoztak, hogy a kihalt uralkodó család helyét külföldivel töltsék be s igy az ország nagyjai csak azzal foglalkoztak, hogy oly külföldi dynasztiához csatlakozzanak, melynek részéről a legtöbb előnyt nyerhették; a külföldi pályázók nem is fukarkodtak a nemzeti birtokokkal, értékes ajándékokkal és – mi a fő – igényeiknek a tömegeknél érvényesitendő erőteljes támogatására szükséges pénzzel.
Azalatt Gyécsa utódai a franczia Picardieban lévő kis birtokaikon ültek és elég szerény életet éltek, miután akkoron sem a Croy-, sem a Rubempré-ág még nem emelkedett vala azon magaslatra, melyen egy századdal később találjuk. A Croy-Chanelek pedig szerény Allevard-i polgárok voltak. Az Anjouk és a Dauphiné uralkodó családjai a franczia király nemzetségbeli rokonai voltak; a magyar korona elérésére czélzó kisérlet eredménytelenségének az lehetett volna a következménye, hogy őket birtokaitól megfosztották volna s esetleg franczia területből örök időre kitiltották volna, a mint ez annak idején ősükkel történt. Hazanélküli bolygókká nem akarták magukat tenni; a fődolog 127azonban az volt, hogy az ily hatalmas vágyak eredményes érvényesitésére annyira szükséges pénzekkel nem rendelkeztek; hisz maga János dauphin hangsulyozza még 1308-ban, hogy nejének rokona, Crouy-Chanel Péter jószágok és ingatlan birtokokban bizony szükölködik, miért is neki s jövendőbeli nejének 50 forintnyi évi járadékot nyujt; hiányzott a családnak egy Morosini Albert-féle nagybátyja. És midőn azon korszak ismétlődött, melyben a nemzetnek ujra kellett volna nemzeti királyt választani, akkor a nemzeti akarat helyére – házassági szerződések léptek.
Elmélkedéseim végére érkezve, még csak a következő mondanivalóm van: Azon okiratot, mely kétségbevonhatatlan valódisággal Gyécsa királyfi valamelyik utódjáról ugy beszél, hogy Gyécsát annak ősének nevezi, nem találtam, de tagadhatatlan, hogy az összetett bizonyitékok nemcsak az igazságszolgáltatásban jutnak érvényre, hanem a genealogiai kutatásban is!
Dr. WERTNER MÓR.
Az 1282. évi okiratból tudjuk, hogy ugy fia István, mint unokája «Velenczei» András Velenczével annyira álltak érintkezésben, hogy mindketten életük egy részét Velenczében és ennek területén töltötték; ez pedig kétségtelenül azért történt, mert nem csak Andrásnak velenczei neje volt, hanem azért, mert már István bizonyos jogokat és igényeket Velenczében akart érvényesiteni. Miután róla nagy mérvben fel kell tételeznünk, hogy franczia nővel kelt egybe, megmarad annak jogos feltételezése, hogy Velenczével való érintkezése anyai leszármazására vezetendő vissza. Már Mária, II. László magyar király leánya, Gyécsa unokanővére, 1165-ben Michieli Miklós velenczei patriciusnak a neje. Gyécsa idejében a Velencze s Görögország közötti érintkezés oly élénk volt, hogy ahhoz hasonlót sem korábban, sem későbben nem találhatni s egy velenczei patriczius leány a számüzetésbe kergetett és bizonyosan nem gazdag királyfi számára még mindig fényes és egyenrangu házasfél volt.
Hogy mikor halt meg Gyécsa? nem tudjuk; de miután a magyar elégedetlenek 1210-ben nem hozzá, hanem fiaihoz fordultak, bizonyosnak vehetjük, hogy nevezett évben már nem élt. Az 1210. évi okirat Gyécsa fiairól csak általánosságban tett emlitést, a nélkül, hogy nevüket és számát megnevezné; de miután «fiak»-ról szól, legalább ketten voltak. Fentebbi okirati anyagunk támogatja ezt annyiban, a mennyiben az egyikben Istvánra, a Croyak egyenes ősatyjára, a másikban Alexander-re, a Rubemprék ősére ráismerhetünk. Stefan (= István görög név; annyit jelent mint a koszorus, a koronás és ennek még az volt az előnye, hogy 1190 előtt már négy magyar király viselte. Alexander egy még a keresztényelőtti korszakból származó görög név, mely annyit jelent mint «a férfiaknak segitő». A századok folyamán azonban kiszoritotta őt Görögországban a rövidebb alakja, Alexios (= Elek), mi annyit jelent mint «a segitő». Alexander inkább a nyugat vidékén divott. Miután Gyécsa mindkét fia kétségkivül Görögországban született, több mint valószinü, hogy Alexander ott az Alexiosz nevet viselte;A mint ezt Nagy Géza úr a fenti Turul-értekezésben helyesen sejti.* de miután ugy Moreri forrása, mint kétségkivül kortársai is Alexander-nek (= Sándornak) nevezték, én is e névnél maradok.
Nincs ugyan egyenesen bebizonyitva, hogy Alexander éppen Gyécsának a fia s nem unokája volt; de hogy az előbbi esetet elfogadom, annak a következő az oka. Az 1282. évi okiratban világosan kiemelik, hogy István herczeg (Gyécsa fia) Velenczébe történt elutazása előtt összes francziaországi birtokait és a Croy vár és uradalomra vonatkozó jogait András nevü fiának átadta s ezt egyáltalában egyetemes örökösévé kinevezte; ebből tehát következtetendő, hogy csak egy fia volt és hogy Alexiosz = Alexander csak fivére vagy esetleg névtelen fivérének a fia. Nagy Géza ur fenti értekezésében ezzel szemben meg nem fogható állitást, absolute indokolatlan tévedést találunk. Az állitja t. i., hogy «a XIII. század közepe felé megtelepedett Francziaországban egy András nevü magyar herczeg, ki 1248-ban résztvett szent Lajos szentföldi hadjáratában s ott ugy emlegették, mint «földnélkülit»; erről pedig az eddig idézett forrásaink mitsem tudnak, mert a «földnélküli» melléknév nem Andrásra, hanem Alexander-re vonatkozik és szerző mindkettőt egymással azonos személyeknek veszi, a miről pedig szó sem lehet. Andreas görög név (= a férfias); nem volt tehát egyáltalában szükség arra, hogy abból egy Alexander-Alexioszt faragjanak; a Rubempré-család létét pedig kétségbe vonni lehetetlenség.
120Hogy mely évben hagyták el Gyécsa fiai Görögországot ismeretlen; mindenesetre 1210 után történt és volt ennek kellő oka is.
II. Izsák, a magyar Margit (Mária) férje, 1204. január kezdetén meghalt és halálával még ugyanazon évben a konstantinápolyi császárság a franczia urak kezébe került; ezeknek sorában voltak: a flandriai grófok családjának tagjai, a Capetingok Courtenay nevü ága s Brienne-i János lovag, kinek a rokonát Alexander nőül vette. Mindez lezajlódott 1204-től 1237-ig. Margit még 1204-ben hagyta el Konstantinápolyt, férjhez ment még kétszer, a nélkül, hogy Konstantinápolyba visszatért volna; Gyécsa pedig 1210-ben már nem élt. Fiai, kik ugyan Konstantinápolyba? születtek, atyai származásuk után azonban nem görögök, hanem nyugatiak voltak, az akkor hatalomhoz jutott francziákkal kétségkivül élénk érintkezésben voltak és igy magától érthető, hogy arra elhatározták magukat, hogy Francziaországban uj hazát keressenek. Magyarországba visszatérni nem volt nekik megengedve és lehet, hogy akkor már franczia örökösleányokkal egybekeltek vala; csak igy és nem másképpen magyarázhatjuk meg, hogy mindketten (ha több fia nem volt) Francziaországban felmerülnek és ott közbirtokosok lesznek: Alexander Rubempréban, István az ezzel szomszédos Croy-ban.
Tudjuk, hogy Alexander Brienne-i Éberhard leányát (Izabellát), Rameru urnőjét feleségül vette. Ezen Éberhard unokafivére (János) már 1208-ban Jeruzsálem királya s igy nagyon valószinü, hogy Alexander még keleti tartózkodása alatt e felette előkelő franczia uricsalád figyelmét magára vonta. Mint Rameru ura élénk érintkezésbe lépett a franczia Burgunddal és összes utódsága többnyire Flandriában, Hennegauban és Brabantban töltötte életét. A fent közlött rövid életirási adatokból kiviláglik, hogy utódai felette kedvező házassági összeköttetéseik utján gyorsan igen tekintélyes, gazdag, hatalmas és végre herczegi rangra emelt családot alapitottak, mely azonban már első herczegi tagjában kihalt. Külön története nem képezi jelen dolgozat tárgyát.
Egészen másképpen alakultak István viszonyai. Bizonyosnak veendő, hogy a Croy uradalomnak egyik közbirtokosa lett. Miután az 1282. évi osztálylevélben olvassuk, hogy egy Katalin, Croy részbirtokosa és Airaines urnöje, unokái (Felix és Márk) consobrinájaként (= unokanővér = cousine) szerepel, több mint valószinü, hogy már István azon család egyik leányát nőül vette, annál is inkább, a mennyiben az amiensi törvényszék 1290-ben kibocsátott itélőleveléből némileg kitünik, hogy nemcsak Croy, hanem Airaines is István unokái öröklött birtokát képezte. Élete vége felé (mert akkor már felnőtt fia volt) István Velenczébe utazott és akkor összes franczia birtokait fiának (a később vagy már akkor) «Velenczei»-nek nevezett Andrásnak adta át, a miből azt lehet következtetni, hogy életét Francziaországon kivül, Velenczében vagy velenczei területen végezte be. Már fentebb azon nézetnek adtam kifejezést, hogy ezen velenczei ut azzal lehetne összekapcsolható, hogy anyja velenczei nő volt és hogy István velenczei tartózkodásával az anyjától ráháramlott jogokat és követeléseket érvényesiteni akarta.
Fia András egyik utódjának (a Felix-ágból) tanusága szerint az ősök legkiválóbbjának neveztetik, a mi kétségkivül arra vezetendő vissza, hogy mint IX. Lajos kisérője ennek keresztes hadjáratában részt vett, honnan ama bizonyos gyémántokkal kirakott keresztet állandó családi ékszerül hazahozta. Az volt a szerencséje, hogy a gazdag és előkelő velenczei családból származó Cumani Szibillát nőül kapta, a miből annak egy ujabb bizonyitékát lehetne sejteni, hogy családja illetve ősei Velenczével már korábban is érintkezésben álltak. Ezen házassági összeköttetés valószinüleg annak az oka, hogy András már fiatalabb korában Velenczében tartózkodott; kétségtelen az, hogy utolsó éveit ott töltötte s ott 1278-ban meg is halt, miután ugyanott Foscarini Tamás közjegyzővel végrendeletét megiratta. Bizonyosnak vehető az is, hogy nejével nemcsak készpénzhozományt, hanem földbirtokot is kaphatott, mert az 1279. évi okiratból tudjuk, hogy András 1260-ban Utraicus Konrád közjegyzővel a Brastolaiaknak az ismert legeltetési szerződést kiállittatta, melyet 1279-ben fia Felix megerősitett.Brastola (Saint-Allais szerint) Dalmácziában Spalato és Almissa városok szomszédságában feküdt és ott működött Morosini Roger mint velenczei tengerészparancsnok a genuaiak ellen. Az egyik iró (Henninges, Theatrum genealogicum I. 1143) mondja: «Morosini Roger a 60 három sor evezővel egymás feletti hadihajók velenczei parancsnoka az 1290-ben a genuiak elleni háboruban.» St.-Allais e Rogert Crouy Chanel Felix sógorának nevezi, a mi azon alapszik, hogy III. András király – Felix állitólagos atyja – Morosini Tommasinának a fia. Saint-Allais is hiszi, hogy III. András Felixnek az atyja. Teljesség kedveért legyen azonban még a következő is felemlitve. Erzsébet királyné 1385-ben megtiltja a dalmát városoknak, hogy Raguza rovására sót szállitsanak «ad forum sub castro Brostanik Sancti Michalli appellatum». (Raguzai oklevéltár 107.).* Hogy utolsó éveiben 121Francziaországot elhagyva távol vidékekre ment, azt az 1282. évi darab azzal indokolja, hogy távoli vidéken bizonyos jogait és követeléseit pör utján érvényesiteni akarta, ez pedig csak abban találhatja magyarázatát, hogy e jogai s követelései alatt elsősorban a nejétől, Cumani Szibillától kiinduló velenczei követelései értendők.
Házasságából Felix és Márk nevü fiai származtak, kiken kivül még egy Péter nevü természetes fia is volt. Mindkét név, nevezetesen Márk minden határozottsággal velenczei eredetre mutat és ha mindkét fivér esetleg franczia földön is született, nevüket kétségkivül anyjuk kivánságára kapták.
András halálával a tőle alapitott család egysége megszünt; alakult a Ctoy és a Croy-Chanel ág, a mi azonban csak 1282-ben történt, mert mindaddig ugy Felix, mint Márk a Crouy-Chanel nevet viselte; a Chanel név magyarázatát már fent adtam.
Máyk, András ifjabbik fia, határozottan több szerencsével dicsekedhetett, mint bátyja. Atyja után Airaines-ben és Croy-ban birtokolt. Ugyanezen területeken Airainesi Hugo birtokos szomszédja is lakott, kinek Katalin nevü örökös leányát nőül vette; ez által anyagi vagyonát tetemesen szaporitotta. A Roquencourt melletti Maisnil-en (= Ménil) is birtokolt. 1282-ben már oly kedvező anyagi helyzetben volt, hogy a Felix kezén volt croyi birtokrészt 1170 ezüst garas árán magához szerezhette; 1284-ben pedig az amiensi székeskáptalant megajándékozhatta. Elhalálozása évét nem ismerjük.
Két fia volt: I. János, ki már 1282-ben felmerül, de ki akkor kétségkivül még zsenge koru lehetett. Vajjon az 1282-ben emlitett ifj. Airaines-Croy Katalint nőül vette-e, nem tudjuk; további történetét a rendelkezésünkre álló kutfőkből nem ismerjük. Márk ifjabbik fia, I. Vilmos nőül vette Rentyi András örökös leányát Izabellát (vagy Erzsébetet), kivel a Renty és Seninghen nevü uradalmakat kapta. Ez ismételten volt egyike azon házassági összeköttetéseknek, mely a család anyagi birtokait jóval szaporitotta.
A család további nemzedékrendjének felsorolása e helyen felesleges, mert ismeretes és minden nagyobbszabású genealogiai műben megtalálhatta. Itt csak az legyen még kiemelve, hogy I. Vilmostól kezdve a legtöbb családi tag élete s működése a burgundi herczegek szolgálatában zajlódott le, hogy legtöbbjök az első s mérvadó urakhoz tartoztak, magas méltóságokat, kitüntetéseket és rangemeléseket kaptak és hogy egy közöttük (Chimayi Fülöp) már száz évvel I. Vilmos halála után (1486-ban) a német birodalmi herczegi méltóságra szert tett. Ily körülmények közt aztán magától érthető, hogy a mesés gyorsasággal magasba röpült ág a homályban élő Crouy Chanel-ággal való közös leszármazást és családi együtt-tartozandóságot elfeledte s feladta.
Felix, András öregebb fia a Cro(u)y-Chanel nevü ág egyenes ősatyja. Ez utóbbi ág viszonyai egészen másképpen alakultak, mint a Croy és a Rubemprééi. Au 1282. évi okirat világosan kiemeli, hogy Felix atyjától már régibb időben kiállitott okiratok alapján az Allevard-i kerület határain belüli összes birtokokat örökölte s hogy ezek ujabb felosztás tárgyát már nem képezhették. Ebből, valamint abból is, hogy a felosztás Allevard-on történt, az következik, hogy Felix Allevardon már 1282 előtt állandóan letelepedett és ott egy nem igen vagyonos hölgyet, de la Chambre Guigonne-t, a 1a Tour en Allevard nevü ingatlan tulajdonosát nőül vette, kiről azonban nem lehet mondani, hogy nem előkelő családból származott. Felix anyagi viszonyai nem lehettek igen kedvezők, mert az 1282. évi birtokfelosztás, melynek értelmében Felix Croy-i részét Márk nevü bátyjának 1170 ezüst garas felülfizetés mellett átengedte, inkább közönséges eladásnak mondható, mint felosztásnak. 1284-ben még beleegyezését adja ahhoz, hogy Márk az amiensi székeskáptalan javára alapitványt 122tegyen; 1286 február 7-én már nem élt.Rokona, szicziliai Margit azt mondja róla 1292-ben, hogy élete virágkorában ugy látszik erőszakos halállal mult ki. Margit csak 1290 aug. 16-án ment férjhez és igy nem valószinü, hogy Felixet személyesen ismerte volna; lehet az ember még 45-ik évében élete virágkorában is. A mit pedig Érdi az erőszakos halálhoz füz, hogy ez t. i. a szicziliai-nápolyi trónon ült Anjouk politikai ármányaira volna visszavezetendő, az már több mint álmodozó képzelgés. 1285-ben még IV. László ült a magyar trónon és akkor még senkinek sem lehetett arról tudomása, hogy egyenes fiutódok hátrahagyása nélkül fog meghalni; Felix halálával az Anjouk különben mitsem értek volna el, mert három fia volt és Márk nevü őcscse is a családot folytatta stb.*
Három fia volt: Antal, András és János, kik közül Antal még szerényebb házasságot kötött, mint atyja. Neje de Commiers Ambrózia egy Allevardon élt kisebb családból volt, ki a kis Goncelin-ben birtokolt. Házasságukból a következő fiak származtak: Péter, János, Humbert és Simon.A három utóbbiról Saint-Allais a következőket mondja:a) János (lovag) feleségül vette Croy Izabellát, Clary urnőjét, kinek nagyszülői Enguerrand, Croy ura s neje Ilona. E házasságra megjegyzendő, hogy itt a Croy-ban törzsökös oly család tagjáról van szó, ki a Chanel-ekkel nem volt nemzetségbeli rokonságban. Ezen Enguerrand-ot különben 1270-ből ismerjük. b) Humbert, ki a latin de Cruce nevet is viselte (a mi a franczia Croy = croix = kereszt-re czéloz), Beatrix dauphine tálnokmestere 1334 és 1335-ben, mely minőségben az 1355 május 22-én elhalt II. Humbert dauphin szolgálatában is állt. Teljesség kedvéért személyére vonatkozólag még a következőt is akarom felemliteni: A pápa 1332 junius 17-én levelet intéz Humbert dauphinhoz (Történelmi Tár 1898. évf. 390.), melyben kiemeli, hogy a hozzáintézett levelet a dauphin követe: dilectus filius nobilis vir Humbertus de Cholay miles hozta s hogy a levél tartalmát még élőszóval is közelebbről magyarázta. Ezzel sehogy sem akarom határozottan állitani, hogy e Humbert lovag Crauy Humberttel azonos; de mindenesetre ki kell emelnem, hogy Cholay nevü helyiség Francziaországban jelenleg ki nem mutatható s hogy igy nem éppen teljesen kizárandó, hogy a pápai levélbe közlési hiba becsuszhatott. c) Simon, ki szintén a de Cruce nevet kapta, jelen volt a Grandes-Chartreuse (ma az Iséremegyében) melletti Mirebel-en összegyült fegyveres gyülekezeten 1348 ápr. 6-án.*
Még egyszer úgy látszott, mintha a család fénye királyi leszármazásának megfelelőleg ujra felragyogna; ez akkor volt, midőn Antal fia Péter 1308-ban az országfejedelem és neje, Magyarországi Beatrix jelenlétében (ki magát nyiltan a vőlegény rokonának nevezte) az előkelő családból származott Sassenage-i Ágnest nőül vette s az allevardi fejedelmi kastélyban főnemes családok tagjai mint vendégek és tanuk összegyültek. A dauphin kijelenti ugyan a nyilvánosság előtt, hogy a vőlegény anyagi birtokokkal bizony csak szerényen dicsekedhetik, de mindamellett a nejével tartott rokonság kedvéért mégis részesiti őt különféle kitüntetésekben.
Ugy látszik, hogy az e házassági összeköttetéshez füzött remények nem valósultak. Ugyanezen Chaneli alias Crouy Péter 1327-ben az allevardi kerület vámhatóságának és képviselőtestületének tagja. Fia Vilmos fiatalkorban meghal a Crecy-i ütközetben; ennek a neje is, Ponsi Janka, allevardi származásu. Fiai Aymon és János. A további nemzedék sorrendjének felsorolása itt felesleges, miután az alább következő táblán részben megtaláljuk. János összes utódai az allevardi la Tourban élnek; mindnyájok szerény polgári állásban vannak és királyi származásukat Allevardon annyira feledik, hogy az okiratok őket most már csak egyszerüen mint Chanel urait és elég gyakran mint a Chanel nevet viselő egyszerü allevardi lakosokat emlitik. Rudolf- és Hektorban ujra – de csak végrendelkezésük alkalmával – felébred az előkelő származásról szóló visszaemlékezés, de Hektor fia III. János megint csak a nemes Chaneli János ur. Csak 1598-ban találjuk megint, hogy Lesdiguiers Ferencz tábornok Chanel Claudius századoshoz intézett felette hizelgő levelében czimzettnek királyi származására czéloz.
A XVII. század első felében Grenoble-ban találjuk a családot, melynek egyes tagjai polgári és katonai közhivatalokat viseltek, a nélkül, hogy magas állásokhoz jutottak vagy a család fényét emelték volna. És éppen 1790-ben – elég furcsa dolog – fellép a két fivér, Chanel János Claudius és Ferencz Miklós, mindkettő a grenoblei törvényszék ügyésze, azzal a kéréssel, hogy ugyanazon törvényszék a bemutatott (és az Érdi-féle gyüjteményből előttünk is ismeretes) okirati anyag alapján Crouy-Chanel Felixtől egyenes férfiágon és ez által az Árpádoktól való leszármazásukat hitelesitse, a mit a törvényszék meg is tett.
Az eddigiek alapján megkapjuk tehát a következő nemzedékrendi töredéket, mely többnyire 123csak azon személyeket foglalja magában, kik az összkép ábrázolására szükségesek. Megjegyzendő, hogy dr. Hopf Károly «Historischgenealogischer Atlas» czimü 1858-ban megjelent művében (I. 287.) Saint-Allais 1818-ban megjelent «Nobiliaire universel» (Tom. I. pag. 513. és tom. III. pag. 44) nyomán szintén közölte a Crouy-Chanel (Croy de Hongrie) grófi család nemzedékrendjét. Miután Antal őseit (295. old.) éppen ugy mint a Croyak-éit III. András magyar királytól leszármaztatásuk miatt koholtaknak veszi, a nemzedékrendet csak Antallal nyitja meg.
II. Gécsa király † 1162; Gécsa királyfi megy 1189-ben Görögországba; Croy és Crouy-Chanel.; Rubempré.; István 1210; «Velencezi» András 1260–1278 ~ Cumani Szibilla; Croy.; Sándor (= Alexiosz) 1210–1252 ~ Briennei Rameui Izabella; I. Balduin ~ Ricquigny Mária; Felix † 1285 ~ de la Chambre Guigonne 1286–1290; Péter felveszi a Tarantaise-nevet; Márk 1282–1290 ~ Airainesi s Croy Katalin; II. Balduin ~ Grandpréi Jolánta; I. Antal ~ Coucy-i Marianna; Antal 1282–1308 ~ de Commiers Ambrosia 1308–1309; András 1290; János 1290; I.János 1282; I. Vilmos † 1384 ~ Renty Erzsébet a családot.; I. János Halluini Janka; Péter 1308–1326 ~ Sassenagei Ágnes 1308; János ~ Croy Izabella; Hunbert (de Cruce) tálnok mester 1334–1335; Simon (de Cruce) 1348; Róbert ~ Riverui Colle; I. Károly ~ Mailly Francziska; II. Antal ~ Croy Jakobaea; Vilmos † 1346 aug. 26 ~ Jonsi Janka végr. 1349.; Aymond 1349; Aymon 1349; I. János 1349–1404 ~ Mailles Richarda; Anna 1349; Janka ~ 1. Crévecoeuri Ferencz ~ 2. Vendomei Jakab † 1524; II. János † 1477; II. János 1401–1404 ~ du Peloux Janka 1401; Janka ~ Mainternei Róbert Ruffin ura; Rudolf 1404–1443 ~ de Claux Margit; II. Károly; Francziska; III. Károly; Adrián † 1558; Hektor 1443–1488 ~ Guiffreyi Katalin 1443–1488; András 1443; Claudius 1443; Beatrix 1443 Montfleuryi apácza; III. János ~ Hamáli Mária; III. János 1488–1530 ~ virivillei Grolée Michaela 1488–1530; Katalin 1488 ~ du Peloux Vilmos 1488; III. Károly ~ Orlayi Francziska; III. Antal ~ Avroulti Mária; Lajos György 1530–1553 ~ Guersi Katalin; Fülöp; Károly Fülöp; Fülöp Antal; IV. János 1537–1557 ~ Pellet Florentia 1537–1568; Claudius Guidó 1537–1568 ~ Salvaing Aymonette 1537; János 1537–1553 jánosrendi lovag; Katalin 1537–1568; I. Claudius 1537–1598 ~ Charra Katalin 1568; János; Lujza Brigitta ~ 1. Salmi Frigyes Károly rajnai gróf † 1696 ~ 2. Mérode Fülöp Ferencz felvette a Rubempréi herczegi czimet; Filibert sz. 1574 nov. 12. ~ du Faure Ilona 1601; Lőrincz sz. 1575 decz. 24.; Ferencz Lőrincz sz. 1603 decz. 30. folytatja a családot.; János
Felix és családjának az értekezésünkben szereplő vagy jelzett Árpádokkal való összefüggését a következő tábla mutatja.
I. Gyécsa magyar király † 1077; Kálmán király † 1114; Álmos (Konstantin) † 1129; Boris királyfi † 1155; II. Béla király † 1141; Kálmán 1164; II. Gécsa király † 1162; III. Béla király † 1196; Gécsa királyfi 1189; II. András † 1235 (van három neje); Margit (Mária) ~ II. Izsák császár † 1204; István 1210; Alexander 1210–1252; «Velencezi» András 1260, † 1278 ~ Cumani Szibilla; 1-től: IV. Béla † 1270 ~ Laskaris Mária; 1-től: András † 1234; 3-tól: «Posthumus» István sz. 1236, † 1271 ~ Morosini Tommasina; V. István † 1272; III. András király † 1301; Felix † 1285; Márk; Mária † 1323 ~ Sziliciai II. Károly; Antal 1282–1308; András 1290; János 1290; Martell Károly † 1295 magyar trónkövetelő; Margit ~ Valoisi Károly 1290; Péter 1308–1326 ~ Sassenagei Ágnes 1308; Magyarországi Beatrix ~ János dauphin
Ezen tábla megmagyarázza egyuttal azt is, hogy miért veszem az itt tárgyalt családok ősének Gyécsa királyfit és nem Kálmán király hasonnevü unokáját. Tudjuk, hogy Szicziliai Margit 1292-ben «Velenczei» Andrást nagybátyjának, ennek fiát Felixet pedig unokafivérének mondja. Igaz ugyan, hogy ez nála csak általános rokonságot jelent, de miután mindketten egyenesen II. Gyécsa utódai, köztük a nemzedéki távolság mégsem oly nagy, mint a távolabb közös leszármazásában keresendő Kálmánnál; mihez még az is járul, hogy Kálmán király Boris anyját házasságtöréssel vádolta, Magyarországból elüzte, ugy hogy Buris ágát Magyarországban nemigen ismerték el, a mit Margit okiratának tekintetbevételével nem szabad figyelmen kivül hagynunk.
Dolgozatom nem volna teljes, ha a következő kérdésre nem válaszolnék. Ösztönszerüleg t. i. azon már sokszor szellőztetett kérdés merül fel, hogy miért nem érezte magát a nemzet akkor (1301-ben), midőn az Árpádok kihaltak, arra inditva, hogy Gyécsa királyfi utódait az üresedésbe jött trónra meghivja s miért nem érvényesitették ezen utódok jogos örökösödési igényeiket?
E kérdés kétségkivül helyénvaló s válaszra sok anyagot szolgáltat.
Az Árpádok kezdettől fogva nem nyujtották békében együtt élő család képét. Belviszályok és az ezekből kifolyó megtorlások e család keblében mindig napirenden voltak. Már szent I. István megvakittatta nemzetségbeli rokonát Vászolyt, minek az lett a következménye, hogy Vászoly fiai külföldre menekültek. Ezek közül I. Béla fellázadt bátyja I. András ellen; utóbbinak a fia, Salomo, összeveszett unokafivéreivel I. Béla fiaival, mire őt szent (I.) László börtönbe vetette. Kálmán király megvakittatta fivérét Álmost és ennek Béla nevü fiát, minek az lett a következménye, hogy Álmos Görögországba menekült, ott a Konstantin nevet 125felvette s ott meghalt. II. Gyécsa halála után († 1162) fivérei II. László s IV. István unokaöcscsük, III. István ellen léptek fel mint ellenkirályok és igy tehát csöppet sem szabad azon csodálkoznunk, hogy III. István halála után († 1173) fivérei III. Béla s Gyécsa herczeg között nyilt viszályokra került a dolog, melyek később IV. Béla s fia (V.) István között elég erősen ismétlődtek.
A társadalmilag együttélő emberiség első fellépésével egykoru jelenség az, hogy valamely család egyik tagja vagy rosszindulat és valódi romlottságból, sokszor azonban egy kivülről reáható ösztön vagy kivánság leküzdésére hiányzó erejének engedve, oly valamit elkövet, a mi a család érdekkörének árt és a család vezető tagjai részéről a leghatározottabban elitéltetik. Ily esetben felmondják a vétkes családtagnak a családhoz való hozzátartozandóságát és azt tanácsolják neki, hogy a becsületében és tekintélyében általa kárositott család légkörén kivül keressen magának tartózkodási helyet. Addig, mig e kirekesztés kortársai élnek, a ludas családtag nevét, kit a család szégyenfoltjának mondanak, hébe-korba még emlitik. A későbbi nemzedékek szaporodásával ez is megszünik, mert a történtekre való emlékeztetést az utódokban már azért is akarják kiirtani, hogy a kitagadott családi ágról tudomásuk se legyen; de a kitagadott tag sem találja éppen szükségesnek, hogy multja történetét utódaival okirati szigorral közölje. Egy évszázad mulva a család mindkét ága már mitsem tud a dologról.
Hogy ilyen és ezekhez hasonló esetek már az ókor óta uralkodó családokban mai napig elég gyakran előfordultak, számos példával bebizonyitható. Jelen esetünkre nézve azonban a következő a legjellemzőbb.
VI. Lajos franczia királynak († 1137) többiek között egy Fülöp nevü fia is volt, ki neje, Courtenay-i Erzsébet kezével a Courtenay-uradalom birtokába jutott. Számos fiai közül Péter lett Konstantinápoly császára, ága azonban már unokájával halt ki. Péter császár fivérei, Róbert, Vilmos és János folytatták a családot, mely több ágra oszlott és felette számos utódokban tovább virágzott, kik mindnyájan Francziaországban éltek és a Courtenay-nevet viselték. Már most azt hinné az ember, hogy oly családnak az ivadékait, kiknek az uralkodóházból való férfiágon leszármazása minden kétséget kizárt és kik századokon keresztül hazájukban maradtak, minden teketória nélkül királyi herczegeknek elismerték és adott esetben a trónutódlásra jogosultaknak tartották volna. De nem igy volt. Courtenay János, a Champignelles-ág sarja, 1603-ban arra kérte a királyt: ismerje őt el királyi herczegnek; meghalt 2639-ben, a nélkül, hogy kérése teljesitését keresztül vihette volna. Fia Lajos ismételte kérését XIV. Lajos előtt, de őt sem akarták elismerni, mert – igy indokolták – ámbár ősük Péter királyi vérből származott, ezen ős, mert a királyi család nevét és czimerét a Courtenay-névvel és czimerrel felcserélte, magát lealázta. Annyit azonban mégis meg akart a király engedni, hogy a család tagjai a királyi ház liliomait ugy mint annak természetes (= törvénytelen) tagjai bal haránt pólyával átvágják. A kérelmező el nem fogadta a kegyelem e jelét és meghalt 1672-ben. Fia Lajos Károly 1715-ben a párisi parlamenthez egy ujabb tiltakozást adott be, hogy családja számára a királyi ház ivadékainak járó jogokat megszerezze, de ő is meghalt († 1723), a nélkül hogy eredményt elért volna. Ifjabb fiával, Károly Roger-rel kihalt a család fiága 1730-ban. Nővére, Ilona, Beaufremont Lajos neje még egy utolsó kisérletet tett királyi származásának elismerésére, de a párisi parlament megtiltotta neki 1737-ben a királyi herczegnői czim használatát; vele kihalt a család 1768-ban.
Mindezek a fent felvetett kérdés némely pontjaira világitó fényt vetnek.
Vajjon tudták-e Gyécsa fiai, hogy a II. Andrással elégedetlen országnagyok őket a királyi trón elfoglalása czéljából Magyarországba hivták, nem tudjuk; annyi bizonyos, hogy az elégedetlenek a dynasztiát nem akarták a tróntól megfosztani s hogy a koronát csak az uralkodó család egyik oldalágának akarták átadni. Akkor Gyécsa királyfi számüzetése óta csak husz év mult el, a Magyarország és Görögország közötti érintkezések akkor még napirenden voltak; Gyécsa egy vele egyenrangu hölgyet vett nőül és igy könynyen érthető dolog, hogy 1210-ben a számüzöttnek fiaira gondoltak.
Kilenczven évvel később nagyot fordult a világ. V. István leánya Mária († 1323). II. Károly 126szicziliai-nápolyi király neje, kiről határozottan tudjuk, hogy 13 felnőtt gyermeke (ezek között nyolcz fia) volt és azokról fényesen gondoskodni akart, már 1290-ben, fivére IV. László halála után mindent elkövetett, hogy a véleménye szerint megüresedett magyar trónt elsőszülött fiának, Martell Károlynak biztositsa; pedig jól tudta, hogy az Árpádok fiága akkor még ki nem halt. Élt még egy András, kinek atyja István II. Andrásnak az utószületett fia volt és a velenczei doge-családból származott Morosini-leánynyal teljesen egyenrangu házasságot kötött. Az uralkodásra vágyó s felette czivakodós, cselszövő görög Mária, IV. Béla neje, kinek szintén sok gyermeke volt, mindent a mit csak lehetett, elkövetett, hogy az Árpádoknak az utószületett István által képviselt ágát lehetetlenné tegye s sikerült is neki, hogy sem a nemzet, sem a királyi család e királyfi létéről tudomást ne vegyen. Ez azonban 1290-ben mitsem változtatott a dolgon; mindenki tudta akkor, hogy a szomszédos Ausztriában a trón legközelebb várományosa él; azon András, kinek érdekében anyai nagybátyja Morosini Albert már évek óta tekintélye, befolyása s gazdagsága leghathatósabb felhasználásával és személyes beleavatkozásával s tetterejének igénybevételével, a hol csak lehetett, közreműködött. Albert nélkül András sohasem jutott volna trónra és több mint valószinü, hogy az Anjouk a III. András elleni cselszövésükben azért huzták a rövidebbet, mert Morosini Albert az unokaöcscse érdekében hozandó pénzáldozatok ügyében több sikert tudott elérni; pénz nélkül ilyesmi már akkor sem sikerült.
III. András halálával ujra változott a helyzet. Az 1210-ben meghiusult pucs óta kilenczven év folyt le; a nemzet zömében aligha létezett, valaki, kinek az Árpádok életbenlétéről tudomása lett volna s ha valakinek vagy többeknek lett is volna róla tudomása, elegendő okuk volt arra, hogy tudomásukat ki ne kürtöljék. Ákos nb. Borsodi István nádornak, III. András országbirájának, ki az 1303-ban kiállitott és mai napig a kutatók szentirásává lett okiratában oly virágos irályban biztosotja, hogy III. Andrással szent István törzséről férfiágon az utolsó aranyágacska lehullott, elég oka volt arra, hogy a királyi család ki nem haltáról, ha egyáltalában róla tudott, mélyen hallgasson.V. ö. a Századok 1907. évf. 481–489. old. megjelent dolgozatommal.*
Elsősorban e téren azon kérdés merül fel, vajjon akkor, midőn III. András halálával a királyválasztás joga a nemzetre visszaszállt, senkinek sem jutott-e eszébe, hogy a nemzet kebléből uj nemzeti királyt kellene megválasztani, hisz pályázókban nem volt hiány. Éppen akkor élt Magyarországban három oligarcha: Csák nb. Trencséni Máté, Kán nb. László erdélyi vajda s Héder nb. Güsszingi Iván (= János), kiknek mindegyikéről teljes joggal feltételezhetjük, hogy bármelyiknek az agyában a megüresedett korona megszerzésére czélzó vágy gondolata hébe-korba felvillant. Ha csak egyetlenegy ily pályázó lett volna, talán sikerült is volna a dolog; de mert hárman voltak, nem sikerülhetett.
Az Anjouk már tiz év óta azon voltak, hogy a magyar koronára czélzó vágyaiknak hatalmas kifejezést adjanak, mi által az ország vezetőkörei már hosszabb idő óta azon gondolattal megbarátkoztak, hogy a kihalt uralkodó család helyét külföldivel töltsék be s igy az ország nagyjai csak azzal foglalkoztak, hogy oly külföldi dynasztiához csatlakozzanak, melynek részéről a legtöbb előnyt nyerhették; a külföldi pályázók nem is fukarkodtak a nemzeti birtokokkal, értékes ajándékokkal és – mi a fő – igényeiknek a tömegeknél érvényesitendő erőteljes támogatására szükséges pénzzel.
Azalatt Gyécsa utódai a franczia Picardieban lévő kis birtokaikon ültek és elég szerény életet éltek, miután akkoron sem a Croy-, sem a Rubempré-ág még nem emelkedett vala azon magaslatra, melyen egy századdal később találjuk. A Croy-Chanelek pedig szerény Allevard-i polgárok voltak. Az Anjouk és a Dauphiné uralkodó családjai a franczia király nemzetségbeli rokonai voltak; a magyar korona elérésére czélzó kisérlet eredménytelenségének az lehetett volna a következménye, hogy őket birtokaitól megfosztották volna s esetleg franczia területből örök időre kitiltották volna, a mint ez annak idején ősükkel történt. Hazanélküli bolygókká nem akarták magukat tenni; a fődolog 127azonban az volt, hogy az ily hatalmas vágyak eredményes érvényesitésére annyira szükséges pénzekkel nem rendelkeztek; hisz maga János dauphin hangsulyozza még 1308-ban, hogy nejének rokona, Crouy-Chanel Péter jószágok és ingatlan birtokokban bizony szükölködik, miért is neki s jövendőbeli nejének 50 forintnyi évi járadékot nyujt; hiányzott a családnak egy Morosini Albert-féle nagybátyja. És midőn azon korszak ismétlődött, melyben a nemzetnek ujra kellett volna nemzeti királyt választani, akkor a nemzeti akarat helyére – házassági szerződések léptek.
Elmélkedéseim végére érkezve, még csak a következő mondanivalóm van: Azon okiratot, mely kétségbevonhatatlan valódisággal Gyécsa királyfi valamelyik utódjáról ugy beszél, hogy Gyécsát annak ősének nevezi, nem találtam, de tagadhatatlan, hogy az összetett bizonyitékok nemcsak az igazságszolgáltatásban jutnak érvényre, hanem a genealogiai kutatásban is!
Dr. WERTNER MÓR.
Turul 1912/2 - A Croyiak
A magyar genealogiának van egy sokat vitatott kérdése, melyről biztosan ma sem tudjuk: el
van-e már döntve, vagy továbbra is nyilt kérdés marad? Kihalt-e III. Endrével az Árpádok dicső nemzetsége vagy maradt egy mellékhajtása, mely idegenbe szakadt s ma is él a hg. Croy-Dülmen és gr. Crouy-Chanel családban? Mindegyik családból van egy ág, mely az utóbbi félszázad alatt visszatelepedett hazánkba. Nevezetesen hg. Croy-Dülmen Vilmos (sz. 1869.) a neje, zombori Rónay István, aradi pénzügyi tanácsos leánya Desideria révén, kit 1898. vett nőül, torontálmegyei birtokos lett; gyermekei: István (1899), Dorottya (1900), Ilona (1902) és Erzsébet (1904.) Női ágon pedig hg. Croy-Dülmen Rudolf két leánya került vissza, ú. m. Frigyes főhg. neje, Izabella főherczegnő s a nővére, Eugénia, hg. Esterházy Pál második neje. A gr. Crouy-Chanel családból pedig Miklós Henrik, Claudius Ferencz fia s a magyar trónkövetelő szerepében a hatvanas évek alatt föllépett Ferencz Claudius Ágost hg (1793-1873) öcscse már 1844-ben folyamodott az országgyüléshez s kérte, hogy vegye föl családját a magyar nemzet tagjai közé, mert az a magyar nemzetet alapitó Árpádoktól származott, magyarországinak neveztetett és a magyar czimert használta családi czimerül. Ezen Crouy Miklós Henrik aztán Péczelen telepedett le, fia Kelemen Pál (sz. 1823) pedig huszárfőhadnagy és Nógrád megyében nőtincsi birtokos volt; ennek fiai moisfalvi Gyurcsányi Teréztől István és Endre.
A Crouy-Chanelek különben nagyon jelentéktelen szerpet vittek. Chanel Ferencz Laurent, a család hitelesen kimutatható őse, 1642-ben a barrauxi vár őrnagya (sergeant majorja), unokája Claudius, a grenoblei adóvetési hivatal jegyzője volt, s ivadékai, János Claudius és Ferencz Miklós ügyvéd, Claudius fiai, csak 1790-ben álltak elő az Árpádoktól való eredetük igényével. Ezen év február 25-én ugyanis leszármazásukat igazoló pört inditottak a francziaországi Dauphiné tartomány grenoblei törvényszéke előtt, hol 135 oklevelet mutattak be, melyből «il y a 128 titres originaux enregistrés ŕ la chambre des comptes de Dauphiné» és «7 titres originaux dans les archives et les cartulaires de Nôtre-Dame d’Amiens». Ezek alapján azt vitatták, hogy egyenes fiágon azon Crouy Felixtől származnak, kinek atyja III. vagy Velenczei Endre magyar király, nagyatyja István, szépatyja pedig II. Endre magyar király volt.
A 135 oklevél közül a nôtre-damei káptalanban levő hetet közölte a «historique des ducs de Croy» cz. a. Grenobleban 1790-ben négyrét alakban megjelent munka, a többire csak hivatkozik. Ezekből 59-et (vagyis az amiensiekkel együtt 66-ot) Érdy János adott ki «Magyarországi Crouy nemzetségnek története, nemzedékrende és oklevéltára. Budapest, 1848. 4.-r.» cz. müvében.
Sokkal előkelőbb szerepet vitt a hg. Croy-család, mely Francziaországon kivül (Picardia és Artois) Németalföldön (Gennegau) is meghonosodott. 1470-ben megkapta a Chimay-grófságot, 1486. ápr. 9. pedig a birodalmi hercegséget, de ez az idősb hgi ág már 1527. szept. 11. kihalt. A Chimay Károlynak adott oklevelében (1486) azt irja Miksa császár, hogy ez a Croyak kiváló nemzetségéből, a magyar királyok igaz és törvényes ivadékai közül származik (ex illustribus de Croy descendentibus, ex 50vera et legitima progenie seu origine Regum Hungarić). 1590-ben kapták a solrei grófságot Francziaországban. Csakhamar ezután, 1598-ban, IV. Henrik franczia király herczegséggé emelte a Croy-uradalmat, 1677-ben Solre is herczegség lett, 1803-ban pedig Vesztfáliában a dülmeni herczegséget kapták. Ma a család el van terjdedve Német- és Francziaországban s Németalföldön.
Egyes ágai közül csak a solrei maradt fenn, mely Croy Fülöp chimayi gróf († 1546) harmadik fiától, Antaltól származik; a többi ág kihalt. A család régebbi tagjai közül Károly Eugén (sz. 1651 † 1702) élénk részt vett az 1687–1693-ki Magyarországi török háboruban, sőt az 1693-ki hadjárat alatt ő volt a fővezér.
A Croy herczegekről tehát már nagyon korán el volt terjedve az a vélemény, hogy az Árpádoktól származnak egyenes férfiágon. Miksa császár csak általánosságban emliti; többet tudunk meg Pontus Heuterusnak a Valois-házbeli burgundi herczegekről irt müvéből (Delft. 1583.), melyben azt mondja, hogy Magyarországi András herczeg és Sybilla Cumana fia, Márk 1266-ban Velenczéből Francziaországba ment, hol III. Fülöp udvarában megszerették s nőül vette Katalint, az araini és croyi báró egyetlen leányát és örökösét. Idősb fia volt a gyermek nélkül elhalt János, araini báró, ifjabbik fia Vilmos, croi báró. Ez utóbbi neje Guines Anna. Fiuk János, araini és croy báró, ennek fia Antal.
Egy más adatra egy régi históriai kézirat után Moreri Lajos hivatkozik históriai szótárában (Amsterdam, 1740), a mely szerint IX. Lajos franczia király 1248-iki egyiptomi hadjáratában résztvett egy magyar herczeg is, kinek mellékneve «Sansterre» (föld nélküli) volt. A brabanti Rubempré-család ősének émondja s »Prince Alexandre de Hongrie» néven emliti, mint IV. Béla király és estei Beatrix fiát. Hogy nem IV. Béla fia volt: azt fölösleges vitatni; ez azonban nem zárja ki, hogy ne harczolhatott volna Sz. Lajossal egy számkivetett magyar királyfi, a kinek Sándor nevét alighanem a görög Alexios névből formálták. Miért gondolok görög névre, alább majd látni fogjuk. Moreri szerint e földnélküli magyar hg résztvett a damiettei és massurai ütközetekben s a Nilus torkolatnál elsőnek ugrott ki a hajóbul és többeket levágott a muzulmánok közül, úgy, hogy köröskörül véres lett a föld, innen kapta aztán a Rubemprérie (vörös rét) nevet. Neje Erard de Brienne, seigneur de Rameru leánya Izabella volt.Y. A’ Rubempréi ’s Evenbergi Herczeg Ház Brabantiában Árpád Fejedelmünk’ férfiui ágából származott-e? (Tudományos Gyüjtemény 1829. X. füz. 61–86. l.)1
A Croy-család hagyományszerü Árpád-házbeli eredetéről nálunk is tudomást vettek még a XVIII. század folyamán, mielőtt előálltak volna a Chanelek hasonló igényeikkel.
Legelőbb Koppi Károly egyetemi történettanár vitatta 1790-ben (Ius electionis quondam ab Hungaris exercitum, historia stirpis Arpadianae. Cum tab. genealogica Ducum Croviacorum. Viennae. 1790. 8-r.), hogy az Arpádok férfiága nem halt ki, hanem él a Croy-családban. Állitásainak czáfolatába Schwartner Márton bocsátkozott. (De gente Croviaca Hungariae Regum stirpis Arpadianae haereditario successionis juri non adversa. Pestini. 1791. 8-r.)
Ettől fogva a kérdés nem került le a szőnyegről, ha időközönként szünetelt is. Uj alapot szolgáltatott a kérdés tárgyalásához Érdy János, midőn föntebb már idézett művében 66 oklevelet közölt azok közül, melyekre hivatkoztak a Chanelek 1790-ben meginditott igényperük alkalmával.
Ezen oklevelek annak az igazolására szolgálnának, hogy a Chanelek II. Endre király legkisebb fiától, Utószülött Istvántól származnak, kinek fia, a későbbi III. Endre magyar király megszerezte a dauphinei chaneli és a picardiai croyi várbirtokokat. Két fia maradt, ú. m. Felix, a Crouy-Chanel család és Márk, a hg. Croy-család őse. Ezekre vonatkoznak a következő oklevelek:
a) 1279 márcz. 1. Crouy Chanel nemes és nagyságos urának nevezett Felicius, Crouy Chanel urának, a királyi őstül származott Andrásnak fia megengedi a dalmácziai Brastol lakosainak, hogy lovaikat továbbra is a Veyga nevű berekben legeltessék. Keltezve van az oklevél Brastolban, az emlitett Crouy Chanel ura szépapjának, András királynak arczképe fölött. (Super venerandum regis Andreae proavi dicti Domini Crouy Chanelis.)
b) 1282 febr. 9. Crouy Chanel urának nevezett 51Felicius, croviacumi részbirtokos és öcscse, Crouy Chanel Marcus, Velenczei András úr fiai, amaz Antal, emez János nevű fia nevében is, megosztoznak a Crouynak nevezett croviacumi kastély uradalmán, melyet nagyatyjuk, méltóságos István fejedelem szerzett s atyjukra, Andrásra hagyott s megesküsznek ősük, András magyar király szellemére (per animam sanctum et terribilem Illustris Regis Hungarić Andreć proavi dictorum fratrum), hogy megtartják az osztályt.
c) 1282 ápr. 27. Crouy Chanel ura, Felicius és testvére, Marcus egymást nyugtázza s ujólag megesküsznek ősük, András magyar király szellemére.
d) 1286. Guigona asszony, az alavardi torony urnője, Crouy Chanel Felicius lovag özvegye Dedin Vilmost némely örök áron szerzett szőllő birtokába iktatja.
e) 1308. A nemes és méltóságos Crouy Chanelis Péter ur, a nemes Crouy Chanelis Antal ur és a nemes Ambrosine de Commeriis asszony fia és Agnesia de Cassenatico dicta de Veraciensi nevü kisasszony közti házasság-szerződés II. János dauphin (1307–1319) hitvese Magyarországi Beatrix (Martel Károly czimz. magyar király leánya, II. Károly nápolyi király és Magyarországi Mária unokája, V. István király kisunokája) jelenlétében, a ki rokona Crouy Chanel Péternek, «mindketten a magyar királyok véréből származván».
A föntebb említett Crouy Chanelis Antal Felixnek volt a fia egy másik oklevél szerint, t. i.:
f) 1309. Ambrosia de Commeriis, a nemes Crouy Chanel Felicius fiának, nemes Chanel Antal lovagnak a neje nyugtázza Alavardi Commiers Vilmost, ki hitbéréért kezeskedett.
Az itt idézett oklevelek kronologiai képtelensége kézzel fogható. 1235-ben halt meg II. Endre s 1236 elején született István, kinek fia III. Endre, állitólag ezé volt Felix, ezé Chanel Antal, ezé pedig az 1308-ban nősülő Péter. Ezek szerint Utószülött István 72 éves lett volna 1308-ban, ha t. i. életben marad, a mikor dédunokája – unokájának az unokája – már megnősül. Erre a képtelenségre fölösleges több szót vesztegetni, annál is inkább, mert ugy Bottka Tivadar, mint Horváth Mihály meggyőzően kimutatták, mily kronológiai és erkölcsi lehetetlenségek vannak az említett oklevelekben.Bottka T. tanulmányát l. Budapesti Szemle 1862. évf. XIV–XVI. k. Horváth M. Magyarország története. 2-ik (1860) kiadásában szólt a kérdéshez.*
Semmi kétségünk sem lehet, hogy szemenszedett hamisitás valamennyi okmány, mely Croy Felix és Márk leszármazását II. Endre királytól vezeti le. S ha Utószülött István 1271-ki végrendeletének fölfedezése előtt okkal-móddal elképzelhető volt is, hogy úgy István, mint III. Endre már 15–16 éves korában apa volt s igy a szintén korán nősülő Felixnek és Márknak is lehettek 1286–90-ben gyermekei: a végrendelet azon szavai után, melyek Endrét serdületlen gyermeknek (impuber) mondják,«Ante omnia Andreasium filium meum impuberem mihi in omnibus heredem instituo.» Hazai Okm. VIII. 431. (Az oklevelet Mircse János 1882-ben fedezte föl.)* ezen föltevés lehetősége is megszünt. Endre ekkor nem lehetett több 6–7 évesnél, 1286-ban tehát legfölebb 22 éves volt, már pedig ezen évből egyik oklevél állitólagos fia, Felix özvegyét, Guigona asszonyt említi, a kitől Felixnek három fia maradt. Ki hisz el ilyen képtelenséget?
A hamisitott oklevelek ezen képtelenségei aztán homályt vetettek azon oklevelekre is, melyek Felix és Márk apjáról csupán annyit mondanak, hogy az Magyarországi András herczeg volt. Ezek a következők:
a) 1284. Magyarországi Émárk (Marcq de Honguerie), Endre ur, Magyarországi herczeg (Segneur Andrieu, duc de Honguerie) és a Somme fölötti Croy részbirtok urának (sire en partie de Croy de seur Soume) fia, megadományozta testvére, Magyarországi Felix (Felix de Honguerie) beleegyezésével az amiensi káptalant. Az oklevél eredetijét az amiensi Nôtre-Dame székesegyház káptalanának birtokában őrizték a forradalom előtt.
b) 1290. Az amiensi törvényszék itéletlevele Croy és Dawaine uradalmak felől egyrészről a nemes Magyarországi Felix ur (noble segneur Felix de Honguerie) a nemes fejedelem, Endre Magyarországi herczeg ur (noble prince mon segneur Andrieu duc de Honguerie) fiának özvegye, Guigone de le Chambre, a dauphinéi allevardi torony uradalma egy részének urnője és kiskoru gyermekei, Antoine, Andrieu és 52Jehan de Honguerie, másfelől Felix testvére, Magyarországi Márk ur (Segneur Marcq de Honguerie), a Somme fölötti Croy és Araines részbirtokának ura között. Eredetijét a forradalom előtt szintén az amiensi káptalan őrizte.
c) 1292. Siciliai Margit, Károly Valoisi gróf ur neje (Marguerite de Sicile, feme de mon Segneur Charles Quens de Valois), II. vagy Sánta Károly nápolyi király és Magyarországi Mária leánya misealapitványt tesz az amiensi káptalannál nagybátyja (notre chier oncle), az igen nemes Magyarországi Endre herczeg fiának (fiex de trčs noble prince Andrieu de Honguerie), hirtelen elhunyt unokatestvére (notre cousin) Magyarországi Felix nemes lovagnak (noble chevalier Felix nemes lovagnak (noble chevalier Felix de Honguerie), a Somme fölötti Croy és Aisne részurának (segneur en partie de Croy de seur Soume et Aisne) lelkiüdvéért. Eredetijét a forradalom előtt ugyancsak az amiensi káptalan őrizte.
Ezen nevezetes oklevél igy kezdődik:
«Mi, Siciliai Margit, Károly Valoisi gróf ur neje adjuk tudtára minden jelenkorinak és jövendőbelinek, hogy boldogult unokatestvérünk, Magyarországi Felix nemes lovag, a Somme fölötti Croy részbirtok néhai ura és az igen nemes Magyarországi Endre herczeg kedves nagybátyánk idősb fia, mint gyanithatni, cselszövény következtében hirtelen meghalt élte virágkorában, neje három kiskoru gyermekkel maradt özvegyen; és mi meggondolván, hogy vérrokonunk volt az elhunyt, mind kedves anyánk, Magyarországi Mária, mind kedves atyánk, Károly siciliai király által sat.»
Ezekhez járulnak az amiensi Nôtre-Dame székesegyház káptalana halotti könyvének bejegyzései.
d) az igen nemes lovag, Magyarországi Felix (Felix Hungarie), a Somona fölötti Croyacum részbirtokosának, az igen nemes Magyarországi András herczeg (princeps Andreas Hungarić) és a Velenczeiek közül való Sibylla Cumana asszony idősb fiának haláláról és Siciliai Margit mise-alapitványáról;
e) az igen nemes Magyarországi Marcus lovag, a Somona fölötti Croyacum részbirtokosának, a méltóságos Magyarországi András herczeg és Velenczei Sibylla Cumana asszony ifjabb fiának haláláról, kiért mise-alapitványt tett Marcus fiacskájának, az igen nemes Guillelmus de Croy urnak neje, Elisabeth de Renti;
f) a Chanelnek, máskép Croynak nevezett igen nemes lovag, Magyarországi András, a méltóságos Magyarországi Felix lovag és Guigona Camera asszony, az allevardi toronyrész urnője fiának haláláról, kiért mise-alapitványt tett Guillelmus de Crovaco kanonok.
Az amiensi káptalan nekrologiumának egy későbbi adata emliti még a Magyarországi Chanelnek vagy Croynak nevezett Jánost (Hungarie dictus Chanelis alias Croy) is, a ki az 1346-ki Crecyi ütközetben elesett Guillelmus de Croyaco-Chanelis Miles fia, ez Péteré, ez Antalé, Magyarszági Felix legidősb fiáé.
Ezen adatokban nincs már semmi olyan tárgyi és erkölcsi lehetetlenség, mint a föntebb idézett hamisitásokban s még a kifejezésmódban is, a hogy emlegetik Magyarországi Endre herczeget, szemmelláthatólag különböznek a nyilván koholt adatoktól. Erre nem gondolt sem Horváth Mihály, sem Bottka Tivadar, midőn kimutatták a III. Endrétől való származás képtelenségét úgy időrendi, mint erkölcsi tekintetben. Nem vették figyelembe sem ők, sem Nagy Iván, midőn nagy müve XII. kötetének végén amazokhoz csatlakozva, törlendőnek mondta a III. kötetben még fölvett Crouyakat a magyar nemesi családok sorából, hogy Magyarországi Endre herczeg lehetett más Árpád-ivadék is s nem kell szükségkép III. Endrére gondolni. Azokat az okleveleket, melyek a leszármazásra vonatkozó minden közelebbi meghatározás nélkül emlegetik Magyarországi Endre herczeget, hiteles helyen, az amiensi káptalanban őrizték meg; ezek adatai azonban ugy az Árpádokra vonatkozó kapcsolat, mint a későbbi ivadék szempontjából hézagosak. Még a hg. Croyak sem köthetők össze szakadatlanul Magyarországi Endrével, mert az amiensi káptalan halottas könyvében Márk fiának mondott Guillelmus de Croy s a hg. Croyak közvetlen őse, az 1350-ben föltünt és 1384-ben elhalt Vilmos semmiesetre sem lehet egy személy. Annál több a homály a Chaneleknél. bizonyos, hogy Raoul allevardi várnagy 1443-ki és Hektor 1488-ki végrendelete már több, mint gyanus. A hamisitott oklevelek arra valók voltak, hogy a magyar királyokról való leszármazást izről izre be lehessen bizonyitani 53s koholt adatokkal kitöltsék azon hézagokat, melyek a hiteles oklevelekben mutatkoztak.
Külön kell tehát választanunk az amiensi káptalan nekrologiumát és a káptalan levéltárában őrzött okleveleket azoktól, melyek a Chanelektől kerültek elő.
S ha most már csupán amazokat veszszük figyelembe, Heuterus és Moreri hivatkozásaival kiegészitve, a következő eredményre jutunk.
A XIII. század közepe felé megtelepedett Francziaországban egy András nevü magyar herczeg, ki 1248-ban résztvett Szent Lajos szentföldi hadjáratában s ott ugy emlegették, mint «föld nélkülit». Nejének az amiensi Nôtre-Dame székesegyház káptalanának halotti könyve a velenczei Sibylla Cumanát mondja. Egy Cumano vagy Gumani-család csakugyan volt Velenczében. Ebből származott Péter, ki a XIII. század közepe táján szenátor volt. Pontus Heuterus a Valois házbeli burgundi herczegekről irt müvében (Delfi. 1583) az ő leányának mondja Sybillát. A nejével kapott pénzen aztán Sz. Lajos szentföldi hadjárata után András hg. Francziaországban, Picardiában megszerezte a Croy-kastélyhoz tartozó részbirtokot. Az ő szolgái közé tartozhatott az a «Maître Jacque de Hongrie» (Nyáry Albert sz. Maître jacque = béres gazda, jószágkezelő), ki az 1252-ki picardiai pórlázadásnak volt a vezére.Báró Nyáry Albert: Postumus István és az estei örökség. Modena. 1863. 24. lap, o) jegyzet.*
Az a kérdés: ki lehetett ezen «földnélküli» Magyarországi András herczeg?
Heuterus után sokan II. Endre hasonnevü fiára gondoltak, ki a bátyja, Kálmán után, 1227-ben halicsi fejedelem lett, miután nőül vette Misztiszláv leányát. De midőn Misztiszláv 1228 elején meghalt, Danilo foglalta el Halicsot Endre is fogságba esett, Danilo azonban szabadon bocsátotta. Változó szerencsével folyt aztán a háború Halics miatt, a mely helyett Endre herczeg az atyja 1217-ki rendelkezésénél fogva neki szánt, de 1226 közepe táján a bátyjának, Kálmánnak adott Tótországot akarta elfoglalni. Maga Kálmán emlékszik meg erről egy 1232-iki oklevelében, melyben ezt irja: «testvérünk, András herczeg némelyektől gonosz szándékra csábittatva, országunkba, nevezetesen Szlavóniába erőszakosan berontott.» (Eo tempore, quum frater noster dux Andreas a quibusdum vesano ductus consilio, in regnum nostrum videlicet Slauonić violenter corruisset. Fejér Cod. Dipl. III. 2. 286.)
Könnyen azt lehetne gondolni, én magam is azt hittem egy ideig, hogy Endre e sikertelen támadás után Velenczébe ment s megnősült. De e föltevést kizárja az, hogy csakhamar a támadás után, 1234-ben meghalt ugy az orosz évkönyvek, mint a hazánkban is járt egykoru Albericus Monachus szerint (Pertz. Mon. Germ. Hist. XXIII. 934.), a ki világosan azt mondja az 1234-ik évnél, hogy ekkoriban halt meg András hg, az ékes formáju férfi, András király fia tehát semmiesetre sem lehetett az a földnélküli Endre herczeg, ki Szent Lajos 1248-ki hadjáratában vett részt. Hogy ekkor már nem volt életben, ezt tudjuk IV. Béla egy 1245-ki okleveléből is, melyben a Guth-Keled nembeli István országbiró érdemei közt «a mi igen kedves testvérünk, a kiváló emlékü András galicziai hg» iránt tanusitott hűséges szolgálataira is hivatkozik. (Árp-Új Okl. VII. 187.)
A francziákhoz való csatlakozás azonban egy olyan körülményre hivja fel figyelmünket, mellyel eddig nem számoltak.
A görög császárság európai területén ezen időben a francziák voltak az urak. Konstantinápolyban latin császárok székeltek. A régi Hellas területén franczia hübérbirtokok keletkeztek. S épen itt, Görögországban éltek egy számkivetett magyar herczegnek a fiai. II. Géza hasonnevü fia 1189-ben I. Fridrik német császár keresztes hadseregéhez csatlakozott s midőn Angelos Izsák görög császár és Fridrik csapatai közt viszály tört ki, Géza – úgy látszik – Konstantinápolyban maradt s ott meg is házasodott. Legalább fiai Görögországban tartózkodtak 1210-ben, midőn az elégületlen magyarok összeesküdtek II. Endre ellen s követeket küldtek hozzájuk. Maga II. Endre mondja egy 1210-ki oklevelében: «Midőn Magyarország némely fejedelmei hamis szándékkal lévén ellenünk, levelet és követeket küldtek Görögországba, Geicha fiaihoz, hogy tanácsukkal és segitségükkel bitorolják országunkat.» (Cum quidam principes Ungariae iniquum adversus nos machinantes 54consilium, in Graeciam, ad filios Geichae cartas et nuncios transmisissent, ut in Ungariam venientes, eorum consilio et auxilio adjuti Regnum nostrum usurparent. Fejér Cod. Dipl. III. I. 101.)
Ezekről igazán mondhatták a francziák, hogy földnélküliek s az András és Alexius név használatát is megmagyarázza a görög földön való tartózkodás, a hogy András hg. fiának Márk neve is összefügg a velenczei Cumani-családba való beházasodással.
Minden valószinüség arra vall tehát, hogy az a föld nélküli Magyarországi András herczeg, ki 1248-ban résztvett IX. Lajos franczia király szentföldi hadjáratában, II. Géza fiától, Géza herczegtől származott; lehetett a fia is, de még inkább az unokája.
Már most hogyan kapcsolódnak hozzá a hg. Croyak és gr. Crouyak: ez egy további kérdés, melyet a két család okleveleinek tüzetesebb ismerete után lehet eldönteni.
Eddigelé, az amiensi káptalan hiteles adatai után a következő leszármazási tábla állitható össze:
II. Géza magyar alkirály, † 1161 - III. István magyar király, † 1175 - III. Béla magyar király † 1196 - Géza 1173/74-ben ellenkirály 1189-ben a keresztesekhez csatlakozik - Árpád † - ? - Fiak - 1210-ben az elégületlen magyar urak Görögországból be akarják hivni - Magyarországi András herczeg «Sanstere» 1248-ban részt vesz Sz. Lajos szentföldi hadjáratában. 1252 előtt a Somme fölötti Croyban szerez részbirtokot ~ Sibylla, Cumani Péter velenczei senator leánya - Magyarországi Felix a Somme fölötti Croy és Aisne rész ura 1284, † 1286–90 közt ~ Guigone de la Chambre, az alevardi vár részbirtokosa 1290 - Magyarországi Márk lovag a Sommes fölötti Croy és Araines részbirtok ura 1284, 1290 - Gillelmus de Croy ~ Elisabeth de Renti - Antal 1290 kiskoru - Magyarországi András lovag Dictus Chanel vagy Croy 1290 kiskoru - János 1290 kiskoru - János 1290 kiskoru - Vilmos a herczeg Croy család őse 1350, † 1384-ben - Guillelmus de Croyaco Chanel Miles. Elesett Crecynél 1346-ban - Magyarországi János Dictus Chanel alias Croy
NAGY GÉZA.
van-e már döntve, vagy továbbra is nyilt kérdés marad? Kihalt-e III. Endrével az Árpádok dicső nemzetsége vagy maradt egy mellékhajtása, mely idegenbe szakadt s ma is él a hg. Croy-Dülmen és gr. Crouy-Chanel családban? Mindegyik családból van egy ág, mely az utóbbi félszázad alatt visszatelepedett hazánkba. Nevezetesen hg. Croy-Dülmen Vilmos (sz. 1869.) a neje, zombori Rónay István, aradi pénzügyi tanácsos leánya Desideria révén, kit 1898. vett nőül, torontálmegyei birtokos lett; gyermekei: István (1899), Dorottya (1900), Ilona (1902) és Erzsébet (1904.) Női ágon pedig hg. Croy-Dülmen Rudolf két leánya került vissza, ú. m. Frigyes főhg. neje, Izabella főherczegnő s a nővére, Eugénia, hg. Esterházy Pál második neje. A gr. Crouy-Chanel családból pedig Miklós Henrik, Claudius Ferencz fia s a magyar trónkövetelő szerepében a hatvanas évek alatt föllépett Ferencz Claudius Ágost hg (1793-1873) öcscse már 1844-ben folyamodott az országgyüléshez s kérte, hogy vegye föl családját a magyar nemzet tagjai közé, mert az a magyar nemzetet alapitó Árpádoktól származott, magyarországinak neveztetett és a magyar czimert használta családi czimerül. Ezen Crouy Miklós Henrik aztán Péczelen telepedett le, fia Kelemen Pál (sz. 1823) pedig huszárfőhadnagy és Nógrád megyében nőtincsi birtokos volt; ennek fiai moisfalvi Gyurcsányi Teréztől István és Endre.
A Crouy-Chanelek különben nagyon jelentéktelen szerpet vittek. Chanel Ferencz Laurent, a család hitelesen kimutatható őse, 1642-ben a barrauxi vár őrnagya (sergeant majorja), unokája Claudius, a grenoblei adóvetési hivatal jegyzője volt, s ivadékai, János Claudius és Ferencz Miklós ügyvéd, Claudius fiai, csak 1790-ben álltak elő az Árpádoktól való eredetük igényével. Ezen év február 25-én ugyanis leszármazásukat igazoló pört inditottak a francziaországi Dauphiné tartomány grenoblei törvényszéke előtt, hol 135 oklevelet mutattak be, melyből «il y a 128 titres originaux enregistrés ŕ la chambre des comptes de Dauphiné» és «7 titres originaux dans les archives et les cartulaires de Nôtre-Dame d’Amiens». Ezek alapján azt vitatták, hogy egyenes fiágon azon Crouy Felixtől származnak, kinek atyja III. vagy Velenczei Endre magyar király, nagyatyja István, szépatyja pedig II. Endre magyar király volt.
A 135 oklevél közül a nôtre-damei káptalanban levő hetet közölte a «historique des ducs de Croy» cz. a. Grenobleban 1790-ben négyrét alakban megjelent munka, a többire csak hivatkozik. Ezekből 59-et (vagyis az amiensiekkel együtt 66-ot) Érdy János adott ki «Magyarországi Crouy nemzetségnek története, nemzedékrende és oklevéltára. Budapest, 1848. 4.-r.» cz. müvében.
Sokkal előkelőbb szerepet vitt a hg. Croy-család, mely Francziaországon kivül (Picardia és Artois) Németalföldön (Gennegau) is meghonosodott. 1470-ben megkapta a Chimay-grófságot, 1486. ápr. 9. pedig a birodalmi hercegséget, de ez az idősb hgi ág már 1527. szept. 11. kihalt. A Chimay Károlynak adott oklevelében (1486) azt irja Miksa császár, hogy ez a Croyak kiváló nemzetségéből, a magyar királyok igaz és törvényes ivadékai közül származik (ex illustribus de Croy descendentibus, ex 50vera et legitima progenie seu origine Regum Hungarić). 1590-ben kapták a solrei grófságot Francziaországban. Csakhamar ezután, 1598-ban, IV. Henrik franczia király herczegséggé emelte a Croy-uradalmat, 1677-ben Solre is herczegség lett, 1803-ban pedig Vesztfáliában a dülmeni herczegséget kapták. Ma a család el van terjdedve Német- és Francziaországban s Németalföldön.
Egyes ágai közül csak a solrei maradt fenn, mely Croy Fülöp chimayi gróf († 1546) harmadik fiától, Antaltól származik; a többi ág kihalt. A család régebbi tagjai közül Károly Eugén (sz. 1651 † 1702) élénk részt vett az 1687–1693-ki Magyarországi török háboruban, sőt az 1693-ki hadjárat alatt ő volt a fővezér.
A Croy herczegekről tehát már nagyon korán el volt terjedve az a vélemény, hogy az Árpádoktól származnak egyenes férfiágon. Miksa császár csak általánosságban emliti; többet tudunk meg Pontus Heuterusnak a Valois-házbeli burgundi herczegekről irt müvéből (Delft. 1583.), melyben azt mondja, hogy Magyarországi András herczeg és Sybilla Cumana fia, Márk 1266-ban Velenczéből Francziaországba ment, hol III. Fülöp udvarában megszerették s nőül vette Katalint, az araini és croyi báró egyetlen leányát és örökösét. Idősb fia volt a gyermek nélkül elhalt János, araini báró, ifjabbik fia Vilmos, croi báró. Ez utóbbi neje Guines Anna. Fiuk János, araini és croy báró, ennek fia Antal.
Egy más adatra egy régi históriai kézirat után Moreri Lajos hivatkozik históriai szótárában (Amsterdam, 1740), a mely szerint IX. Lajos franczia király 1248-iki egyiptomi hadjáratában résztvett egy magyar herczeg is, kinek mellékneve «Sansterre» (föld nélküli) volt. A brabanti Rubempré-család ősének émondja s »Prince Alexandre de Hongrie» néven emliti, mint IV. Béla király és estei Beatrix fiát. Hogy nem IV. Béla fia volt: azt fölösleges vitatni; ez azonban nem zárja ki, hogy ne harczolhatott volna Sz. Lajossal egy számkivetett magyar királyfi, a kinek Sándor nevét alighanem a görög Alexios névből formálták. Miért gondolok görög névre, alább majd látni fogjuk. Moreri szerint e földnélküli magyar hg résztvett a damiettei és massurai ütközetekben s a Nilus torkolatnál elsőnek ugrott ki a hajóbul és többeket levágott a muzulmánok közül, úgy, hogy köröskörül véres lett a föld, innen kapta aztán a Rubemprérie (vörös rét) nevet. Neje Erard de Brienne, seigneur de Rameru leánya Izabella volt.Y. A’ Rubempréi ’s Evenbergi Herczeg Ház Brabantiában Árpád Fejedelmünk’ férfiui ágából származott-e? (Tudományos Gyüjtemény 1829. X. füz. 61–86. l.)1
A Croy-család hagyományszerü Árpád-házbeli eredetéről nálunk is tudomást vettek még a XVIII. század folyamán, mielőtt előálltak volna a Chanelek hasonló igényeikkel.
Legelőbb Koppi Károly egyetemi történettanár vitatta 1790-ben (Ius electionis quondam ab Hungaris exercitum, historia stirpis Arpadianae. Cum tab. genealogica Ducum Croviacorum. Viennae. 1790. 8-r.), hogy az Arpádok férfiága nem halt ki, hanem él a Croy-családban. Állitásainak czáfolatába Schwartner Márton bocsátkozott. (De gente Croviaca Hungariae Regum stirpis Arpadianae haereditario successionis juri non adversa. Pestini. 1791. 8-r.)
Ettől fogva a kérdés nem került le a szőnyegről, ha időközönként szünetelt is. Uj alapot szolgáltatott a kérdés tárgyalásához Érdy János, midőn föntebb már idézett művében 66 oklevelet közölt azok közül, melyekre hivatkoztak a Chanelek 1790-ben meginditott igényperük alkalmával.
Ezen oklevelek annak az igazolására szolgálnának, hogy a Chanelek II. Endre király legkisebb fiától, Utószülött Istvántól származnak, kinek fia, a későbbi III. Endre magyar király megszerezte a dauphinei chaneli és a picardiai croyi várbirtokokat. Két fia maradt, ú. m. Felix, a Crouy-Chanel család és Márk, a hg. Croy-család őse. Ezekre vonatkoznak a következő oklevelek:
a) 1279 márcz. 1. Crouy Chanel nemes és nagyságos urának nevezett Felicius, Crouy Chanel urának, a királyi őstül származott Andrásnak fia megengedi a dalmácziai Brastol lakosainak, hogy lovaikat továbbra is a Veyga nevű berekben legeltessék. Keltezve van az oklevél Brastolban, az emlitett Crouy Chanel ura szépapjának, András királynak arczképe fölött. (Super venerandum regis Andreae proavi dicti Domini Crouy Chanelis.)
b) 1282 febr. 9. Crouy Chanel urának nevezett 51Felicius, croviacumi részbirtokos és öcscse, Crouy Chanel Marcus, Velenczei András úr fiai, amaz Antal, emez János nevű fia nevében is, megosztoznak a Crouynak nevezett croviacumi kastély uradalmán, melyet nagyatyjuk, méltóságos István fejedelem szerzett s atyjukra, Andrásra hagyott s megesküsznek ősük, András magyar király szellemére (per animam sanctum et terribilem Illustris Regis Hungarić Andreć proavi dictorum fratrum), hogy megtartják az osztályt.
c) 1282 ápr. 27. Crouy Chanel ura, Felicius és testvére, Marcus egymást nyugtázza s ujólag megesküsznek ősük, András magyar király szellemére.
d) 1286. Guigona asszony, az alavardi torony urnője, Crouy Chanel Felicius lovag özvegye Dedin Vilmost némely örök áron szerzett szőllő birtokába iktatja.
e) 1308. A nemes és méltóságos Crouy Chanelis Péter ur, a nemes Crouy Chanelis Antal ur és a nemes Ambrosine de Commeriis asszony fia és Agnesia de Cassenatico dicta de Veraciensi nevü kisasszony közti házasság-szerződés II. János dauphin (1307–1319) hitvese Magyarországi Beatrix (Martel Károly czimz. magyar király leánya, II. Károly nápolyi király és Magyarországi Mária unokája, V. István király kisunokája) jelenlétében, a ki rokona Crouy Chanel Péternek, «mindketten a magyar királyok véréből származván».
A föntebb említett Crouy Chanelis Antal Felixnek volt a fia egy másik oklevél szerint, t. i.:
f) 1309. Ambrosia de Commeriis, a nemes Crouy Chanel Felicius fiának, nemes Chanel Antal lovagnak a neje nyugtázza Alavardi Commiers Vilmost, ki hitbéréért kezeskedett.
Az itt idézett oklevelek kronologiai képtelensége kézzel fogható. 1235-ben halt meg II. Endre s 1236 elején született István, kinek fia III. Endre, állitólag ezé volt Felix, ezé Chanel Antal, ezé pedig az 1308-ban nősülő Péter. Ezek szerint Utószülött István 72 éves lett volna 1308-ban, ha t. i. életben marad, a mikor dédunokája – unokájának az unokája – már megnősül. Erre a képtelenségre fölösleges több szót vesztegetni, annál is inkább, mert ugy Bottka Tivadar, mint Horváth Mihály meggyőzően kimutatták, mily kronológiai és erkölcsi lehetetlenségek vannak az említett oklevelekben.Bottka T. tanulmányát l. Budapesti Szemle 1862. évf. XIV–XVI. k. Horváth M. Magyarország története. 2-ik (1860) kiadásában szólt a kérdéshez.*
Semmi kétségünk sem lehet, hogy szemenszedett hamisitás valamennyi okmány, mely Croy Felix és Márk leszármazását II. Endre királytól vezeti le. S ha Utószülött István 1271-ki végrendeletének fölfedezése előtt okkal-móddal elképzelhető volt is, hogy úgy István, mint III. Endre már 15–16 éves korában apa volt s igy a szintén korán nősülő Felixnek és Márknak is lehettek 1286–90-ben gyermekei: a végrendelet azon szavai után, melyek Endrét serdületlen gyermeknek (impuber) mondják,«Ante omnia Andreasium filium meum impuberem mihi in omnibus heredem instituo.» Hazai Okm. VIII. 431. (Az oklevelet Mircse János 1882-ben fedezte föl.)* ezen föltevés lehetősége is megszünt. Endre ekkor nem lehetett több 6–7 évesnél, 1286-ban tehát legfölebb 22 éves volt, már pedig ezen évből egyik oklevél állitólagos fia, Felix özvegyét, Guigona asszonyt említi, a kitől Felixnek három fia maradt. Ki hisz el ilyen képtelenséget?
A hamisitott oklevelek ezen képtelenségei aztán homályt vetettek azon oklevelekre is, melyek Felix és Márk apjáról csupán annyit mondanak, hogy az Magyarországi András herczeg volt. Ezek a következők:
a) 1284. Magyarországi Émárk (Marcq de Honguerie), Endre ur, Magyarországi herczeg (Segneur Andrieu, duc de Honguerie) és a Somme fölötti Croy részbirtok urának (sire en partie de Croy de seur Soume) fia, megadományozta testvére, Magyarországi Felix (Felix de Honguerie) beleegyezésével az amiensi káptalant. Az oklevél eredetijét az amiensi Nôtre-Dame székesegyház káptalanának birtokában őrizték a forradalom előtt.
b) 1290. Az amiensi törvényszék itéletlevele Croy és Dawaine uradalmak felől egyrészről a nemes Magyarországi Felix ur (noble segneur Felix de Honguerie) a nemes fejedelem, Endre Magyarországi herczeg ur (noble prince mon segneur Andrieu duc de Honguerie) fiának özvegye, Guigone de le Chambre, a dauphinéi allevardi torony uradalma egy részének urnője és kiskoru gyermekei, Antoine, Andrieu és 52Jehan de Honguerie, másfelől Felix testvére, Magyarországi Márk ur (Segneur Marcq de Honguerie), a Somme fölötti Croy és Araines részbirtokának ura között. Eredetijét a forradalom előtt szintén az amiensi káptalan őrizte.
c) 1292. Siciliai Margit, Károly Valoisi gróf ur neje (Marguerite de Sicile, feme de mon Segneur Charles Quens de Valois), II. vagy Sánta Károly nápolyi király és Magyarországi Mária leánya misealapitványt tesz az amiensi káptalannál nagybátyja (notre chier oncle), az igen nemes Magyarországi Endre herczeg fiának (fiex de trčs noble prince Andrieu de Honguerie), hirtelen elhunyt unokatestvére (notre cousin) Magyarországi Felix nemes lovagnak (noble chevalier Felix nemes lovagnak (noble chevalier Felix de Honguerie), a Somme fölötti Croy és Aisne részurának (segneur en partie de Croy de seur Soume et Aisne) lelkiüdvéért. Eredetijét a forradalom előtt ugyancsak az amiensi káptalan őrizte.
Ezen nevezetes oklevél igy kezdődik:
«Mi, Siciliai Margit, Károly Valoisi gróf ur neje adjuk tudtára minden jelenkorinak és jövendőbelinek, hogy boldogult unokatestvérünk, Magyarországi Felix nemes lovag, a Somme fölötti Croy részbirtok néhai ura és az igen nemes Magyarországi Endre herczeg kedves nagybátyánk idősb fia, mint gyanithatni, cselszövény következtében hirtelen meghalt élte virágkorában, neje három kiskoru gyermekkel maradt özvegyen; és mi meggondolván, hogy vérrokonunk volt az elhunyt, mind kedves anyánk, Magyarországi Mária, mind kedves atyánk, Károly siciliai király által sat.»
Ezekhez járulnak az amiensi Nôtre-Dame székesegyház káptalana halotti könyvének bejegyzései.
d) az igen nemes lovag, Magyarországi Felix (Felix Hungarie), a Somona fölötti Croyacum részbirtokosának, az igen nemes Magyarországi András herczeg (princeps Andreas Hungarić) és a Velenczeiek közül való Sibylla Cumana asszony idősb fiának haláláról és Siciliai Margit mise-alapitványáról;
e) az igen nemes Magyarországi Marcus lovag, a Somona fölötti Croyacum részbirtokosának, a méltóságos Magyarországi András herczeg és Velenczei Sibylla Cumana asszony ifjabb fiának haláláról, kiért mise-alapitványt tett Marcus fiacskájának, az igen nemes Guillelmus de Croy urnak neje, Elisabeth de Renti;
f) a Chanelnek, máskép Croynak nevezett igen nemes lovag, Magyarországi András, a méltóságos Magyarországi Felix lovag és Guigona Camera asszony, az allevardi toronyrész urnője fiának haláláról, kiért mise-alapitványt tett Guillelmus de Crovaco kanonok.
Az amiensi káptalan nekrologiumának egy későbbi adata emliti még a Magyarországi Chanelnek vagy Croynak nevezett Jánost (Hungarie dictus Chanelis alias Croy) is, a ki az 1346-ki Crecyi ütközetben elesett Guillelmus de Croyaco-Chanelis Miles fia, ez Péteré, ez Antalé, Magyarszági Felix legidősb fiáé.
Ezen adatokban nincs már semmi olyan tárgyi és erkölcsi lehetetlenség, mint a föntebb idézett hamisitásokban s még a kifejezésmódban is, a hogy emlegetik Magyarországi Endre herczeget, szemmelláthatólag különböznek a nyilván koholt adatoktól. Erre nem gondolt sem Horváth Mihály, sem Bottka Tivadar, midőn kimutatták a III. Endrétől való származás képtelenségét úgy időrendi, mint erkölcsi tekintetben. Nem vették figyelembe sem ők, sem Nagy Iván, midőn nagy müve XII. kötetének végén amazokhoz csatlakozva, törlendőnek mondta a III. kötetben még fölvett Crouyakat a magyar nemesi családok sorából, hogy Magyarországi Endre herczeg lehetett más Árpád-ivadék is s nem kell szükségkép III. Endrére gondolni. Azokat az okleveleket, melyek a leszármazásra vonatkozó minden közelebbi meghatározás nélkül emlegetik Magyarországi Endre herczeget, hiteles helyen, az amiensi káptalanban őrizték meg; ezek adatai azonban ugy az Árpádokra vonatkozó kapcsolat, mint a későbbi ivadék szempontjából hézagosak. Még a hg. Croyak sem köthetők össze szakadatlanul Magyarországi Endrével, mert az amiensi káptalan halottas könyvében Márk fiának mondott Guillelmus de Croy s a hg. Croyak közvetlen őse, az 1350-ben föltünt és 1384-ben elhalt Vilmos semmiesetre sem lehet egy személy. Annál több a homály a Chaneleknél. bizonyos, hogy Raoul allevardi várnagy 1443-ki és Hektor 1488-ki végrendelete már több, mint gyanus. A hamisitott oklevelek arra valók voltak, hogy a magyar királyokról való leszármazást izről izre be lehessen bizonyitani 53s koholt adatokkal kitöltsék azon hézagokat, melyek a hiteles oklevelekben mutatkoztak.
Külön kell tehát választanunk az amiensi káptalan nekrologiumát és a káptalan levéltárában őrzött okleveleket azoktól, melyek a Chanelektől kerültek elő.
S ha most már csupán amazokat veszszük figyelembe, Heuterus és Moreri hivatkozásaival kiegészitve, a következő eredményre jutunk.
A XIII. század közepe felé megtelepedett Francziaországban egy András nevü magyar herczeg, ki 1248-ban résztvett Szent Lajos szentföldi hadjáratában s ott ugy emlegették, mint «föld nélkülit». Nejének az amiensi Nôtre-Dame székesegyház káptalanának halotti könyve a velenczei Sibylla Cumanát mondja. Egy Cumano vagy Gumani-család csakugyan volt Velenczében. Ebből származott Péter, ki a XIII. század közepe táján szenátor volt. Pontus Heuterus a Valois házbeli burgundi herczegekről irt müvében (Delfi. 1583) az ő leányának mondja Sybillát. A nejével kapott pénzen aztán Sz. Lajos szentföldi hadjárata után András hg. Francziaországban, Picardiában megszerezte a Croy-kastélyhoz tartozó részbirtokot. Az ő szolgái közé tartozhatott az a «Maître Jacque de Hongrie» (Nyáry Albert sz. Maître jacque = béres gazda, jószágkezelő), ki az 1252-ki picardiai pórlázadásnak volt a vezére.Báró Nyáry Albert: Postumus István és az estei örökség. Modena. 1863. 24. lap, o) jegyzet.*
Az a kérdés: ki lehetett ezen «földnélküli» Magyarországi András herczeg?
Heuterus után sokan II. Endre hasonnevü fiára gondoltak, ki a bátyja, Kálmán után, 1227-ben halicsi fejedelem lett, miután nőül vette Misztiszláv leányát. De midőn Misztiszláv 1228 elején meghalt, Danilo foglalta el Halicsot Endre is fogságba esett, Danilo azonban szabadon bocsátotta. Változó szerencsével folyt aztán a háború Halics miatt, a mely helyett Endre herczeg az atyja 1217-ki rendelkezésénél fogva neki szánt, de 1226 közepe táján a bátyjának, Kálmánnak adott Tótországot akarta elfoglalni. Maga Kálmán emlékszik meg erről egy 1232-iki oklevelében, melyben ezt irja: «testvérünk, András herczeg némelyektől gonosz szándékra csábittatva, országunkba, nevezetesen Szlavóniába erőszakosan berontott.» (Eo tempore, quum frater noster dux Andreas a quibusdum vesano ductus consilio, in regnum nostrum videlicet Slauonić violenter corruisset. Fejér Cod. Dipl. III. 2. 286.)
Könnyen azt lehetne gondolni, én magam is azt hittem egy ideig, hogy Endre e sikertelen támadás után Velenczébe ment s megnősült. De e föltevést kizárja az, hogy csakhamar a támadás után, 1234-ben meghalt ugy az orosz évkönyvek, mint a hazánkban is járt egykoru Albericus Monachus szerint (Pertz. Mon. Germ. Hist. XXIII. 934.), a ki világosan azt mondja az 1234-ik évnél, hogy ekkoriban halt meg András hg, az ékes formáju férfi, András király fia tehát semmiesetre sem lehetett az a földnélküli Endre herczeg, ki Szent Lajos 1248-ki hadjáratában vett részt. Hogy ekkor már nem volt életben, ezt tudjuk IV. Béla egy 1245-ki okleveléből is, melyben a Guth-Keled nembeli István országbiró érdemei közt «a mi igen kedves testvérünk, a kiváló emlékü András galicziai hg» iránt tanusitott hűséges szolgálataira is hivatkozik. (Árp-Új Okl. VII. 187.)
A francziákhoz való csatlakozás azonban egy olyan körülményre hivja fel figyelmünket, mellyel eddig nem számoltak.
A görög császárság európai területén ezen időben a francziák voltak az urak. Konstantinápolyban latin császárok székeltek. A régi Hellas területén franczia hübérbirtokok keletkeztek. S épen itt, Görögországban éltek egy számkivetett magyar herczegnek a fiai. II. Géza hasonnevü fia 1189-ben I. Fridrik német császár keresztes hadseregéhez csatlakozott s midőn Angelos Izsák görög császár és Fridrik csapatai közt viszály tört ki, Géza – úgy látszik – Konstantinápolyban maradt s ott meg is házasodott. Legalább fiai Görögországban tartózkodtak 1210-ben, midőn az elégületlen magyarok összeesküdtek II. Endre ellen s követeket küldtek hozzájuk. Maga II. Endre mondja egy 1210-ki oklevelében: «Midőn Magyarország némely fejedelmei hamis szándékkal lévén ellenünk, levelet és követeket küldtek Görögországba, Geicha fiaihoz, hogy tanácsukkal és segitségükkel bitorolják országunkat.» (Cum quidam principes Ungariae iniquum adversus nos machinantes 54consilium, in Graeciam, ad filios Geichae cartas et nuncios transmisissent, ut in Ungariam venientes, eorum consilio et auxilio adjuti Regnum nostrum usurparent. Fejér Cod. Dipl. III. I. 101.)
Ezekről igazán mondhatták a francziák, hogy földnélküliek s az András és Alexius név használatát is megmagyarázza a görög földön való tartózkodás, a hogy András hg. fiának Márk neve is összefügg a velenczei Cumani-családba való beházasodással.
Minden valószinüség arra vall tehát, hogy az a föld nélküli Magyarországi András herczeg, ki 1248-ban résztvett IX. Lajos franczia király szentföldi hadjáratában, II. Géza fiától, Géza herczegtől származott; lehetett a fia is, de még inkább az unokája.
Már most hogyan kapcsolódnak hozzá a hg. Croyak és gr. Crouyak: ez egy további kérdés, melyet a két család okleveleinek tüzetesebb ismerete után lehet eldönteni.
Eddigelé, az amiensi káptalan hiteles adatai után a következő leszármazási tábla állitható össze:
II. Géza magyar alkirály, † 1161 - III. István magyar király, † 1175 - III. Béla magyar király † 1196 - Géza 1173/74-ben ellenkirály 1189-ben a keresztesekhez csatlakozik - Árpád † - ? - Fiak - 1210-ben az elégületlen magyar urak Görögországból be akarják hivni - Magyarországi András herczeg «Sanstere» 1248-ban részt vesz Sz. Lajos szentföldi hadjáratában. 1252 előtt a Somme fölötti Croyban szerez részbirtokot ~ Sibylla, Cumani Péter velenczei senator leánya - Magyarországi Felix a Somme fölötti Croy és Aisne rész ura 1284, † 1286–90 közt ~ Guigone de la Chambre, az alevardi vár részbirtokosa 1290 - Magyarországi Márk lovag a Sommes fölötti Croy és Araines részbirtok ura 1284, 1290 - Gillelmus de Croy ~ Elisabeth de Renti - Antal 1290 kiskoru - Magyarországi András lovag Dictus Chanel vagy Croy 1290 kiskoru - János 1290 kiskoru - János 1290 kiskoru - Vilmos a herczeg Croy család őse 1350, † 1384-ben - Guillelmus de Croyaco Chanel Miles. Elesett Crecynél 1346-ban - Magyarországi János Dictus Chanel alias Croy
NAGY GÉZA.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)